Krisztusutak

 A honlaphoz: további ajánlatok, és más nyelveken.

Istenem, teremtőm, segítségem és reményem!
Jézus Krisztussal együtt köszönöm Neked mindazt, ami Tőled származik;
bocsáss meg mindazért, ami eltávolít Tőled;
add, hogy ebben a csendben a Te Lelked teremtővé tegyen.

Vezess, hogy ne ártsak másoknak a Hozzád vezető útjukon;
vezess, hogy akaratodnak megfelelően segíthessek másokat;
óvjál meg utamon*.

Add meg az embereknek, hogy a Te kezedben hagyják a döntést életről és halálról**;
segítsd azokat, akik teremtésedért dolgoznak;
vezesd el ezt a világot a Te új korszakodba.***

*) Itt másokat is be lehet vonni.

**) Itt részleteket is be lehet vonni, vagy egy kapcsolódó meditáció során lehet ezeket kidolgozni, mint például ’az erőszak és ellenerőszak körforgásának megállítása’, ’a problémák erőszak útján történő megoldása alól kihúzni a talajt’, ’csak olyan biztonsági szabályokat alkalmazni, ami meghagyja a békés polgárok emberi méltóságát’, ’békés párbeszédet vezetni a vallások jóakaratú tagjai között’, … v.ö.mt 5,9 és 26,52. Lásd az Egyházi nyilatkozatokat is (angolul).

***) A megkínzott természet segítségért kiált. Ideje lenne Istentől illetve Krisztustól kérni, a védelmet a természeti csapások elől. Ez azonban nem helyettesíti az ember nélkülözhetetlen hozzáállását a teremtéssel szemben.

***) Lk 11,2; 21,31; Jel 11,16; … lásd a Miatyánk-at is, Mt 6,7-15.
A vallások szent iratai eredetileg az ember küzdelmét hangsúlyozták, saját árnyoldalaival szemben – úgy a Biblia, mint a Korán, a Zend Avesta vagy a Bhagavadgita – nem a külső háborúkat. Ezt később sokszor figyelmen kívül hagyták vagy félreértették. Ma már vannak olyan törekvések, amik a vallások ebből adódó etikai közösségét állítják szembe az egoista civilizáció értékvesztésével. Ennek során a vallások megtartják saját identitásukat.

Lásd Márkus 12:30 " ... az Urat, Istenedet teljes szívvel, lélekkel, érzékeddel és erődből szolgálnod kell", l. Mózes 6, 4.5). Az imához tartozik a mélyen érzett hit az iránt, hogy Isteni értelemben megvalósulhatunk, valamint az ennek megfelelő köszönet is. János 16.23 "Ha ti az atyát valamire megkéritek nevemben, akkor ezt meg is adja nektek" eredetileg azt is tartalmazta "... a válasz körülvesz benneteket" (l. Neil Douglas-Klotz: Prayers of the Cosmos. Meditations on the Aramaic Words of Jesus.). Az ima és az annak szellemében való cselekvés összetartoznak, kölcsönösen alátámasztják egymást. (Az itt megadott, részben újszerű indítványok nem jelentenek ellentétet az egyház sokoldalú imádkozási gyakorlatával szemben stb.) Isten ki tudja a szeretetet osztani amelyet kap mindegy, hogy melyik templomban.

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

Jézus Krisztus súlyt helyezett arra, hogy az etikus, morális viselkedés mércéje élő legyen az egyes emberekben, ne csak egy törvényi előírás vagy szokás hatalmának külső nyomásaként hasson. Ez a belsővé válás sem egy külső hatásra történő „bekalapálódás" eredményeként jön létre, hanem egy olyan életvitelből ered, amiben kibontakozhat a szeretet „Isten és a felebarát iránt, mint önmagunk iránt". „Egymást szeressétek" (Jn 13,34), ez az erő, ami lehetővé teszi a tényleges lelkiismerettel összhangban történő cselekvést. Az Isten iránti szeretet lehetővé teszi az Ő magasabb céljainak megsejtését. Láthatóvá válik a különbség ott, ahol egyes emberek, párok, csoportok, stb. erre az univerzális szeretetre alapoznak. Ez minél inkább meggyökeresedik mindenkiben, annál kevésbé lesz szükség részletes, külső előírásokra.

Ez által azonban nem megcáfolódnak, hanem éppen megerősödnek a régebbi tartalmak, mint például amik a „10 Parancsolatban" adattak az embernek. Ezek alapjaikban nem, de részleteikben a kulturális változások hatása alá kerülnek. Ez magának Mózesnek a beszámolója tanúsítja, aki először az etika egy magasabb formáját kapta a kinyilatkoztatásban, azonban az erre még láthatóan éretlen nép számára egy egyszerűbb verziót hozott. Ezek az etikai alapok nagyjából közösek a kereszténységben, zsidóságban, iszlámban, és gyakorlatilag az összes többi vallásban is hasonlóképp találhatók meg, ahogy azt a „Világvallások és Világetosz Parlamentjének nyilatkozata" mutatta (lásd linkjeink oldalát: lásd az angol / német frissítéseket). Egy önmagát "nem vallásos" vagy humanistának értendő etikában is találhatók összefüggések más vallásos kultúrák értékeivel. Az etika lényegében arról szól, hogy a másik embert úgy kezeljük, ahogy minket szeretnénk ha kezelnének; vagyis ne ártsunk másoknak, hanem inkább segítsünk. Ez fontos a sorsunk szempontjából, mert ki mint vet, úgy arat (Gal. 6,7; 2.Kor. 9,6). Ez a túlélés egyik alapkövetelményét képezi a mindig tovább fejlődő társadalomban. Végül is ez a fő kritériuma az új időben való részvételnek, amiről a „Mi Atyánk"-ba imádkozunk: „Jöjjön el a Te országod!" (Mt 6), és ami a Hegyi beszédben így hangzik „Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet".
Tágabb értelemben olyan szempontok adódnak ebből, amik létfontosságúak az emberi létezés legkülönbözőbb síkjain. A Hegyi Beszéd etikáját manapság még bizonyos keresztény körökben is hibásan, nem mint közvetlenül alkalmazandó „kötelesség-etikát" értelmezik Valóban nem ad automatikusan használható cselekvési útmutatót például minden nehéz politikai döntéshez. De mégis mércéül szolgálhat. Ahol az emberileg mérlegelt „felelősség-etika" ellentétes társadalmi döntésekhez vezetne, mint azt a „kötelesség-etika" alapján az egyének saját életükben elvárnák, ott nem tételezhetjük fel automatikusan, hogy itt Jézus is éppen ugyanígy döntene.
Az egyén a maga részében felelős a történésekért, és ezt a részét nem számolhatja el mások hibái ellenében. Nem mindig helyes egy ilyen egyértelmű felelősség-megállapítás, ahogy az a jogviták esetén gyakori is. Felelősségük van a csoportoknak, stb. is, az általuk kifejtett kényszerítő erő, illetve a pozitív vagy negatív „tanítási minta" okán. Ebből következően mindegyiküknek szükségük lenne egy etikai kódexre (amit például néhány foglalkozási ágban már megalkottak). Az egyéni etikán túl szükség lenne a társadalom vagy annak részeire vonatkozó „strukturális etikára" is. Ezt nem helyettesítik egyedül a törvények, a maguk önkényességével.

 *) Az iszlám államokban leghasználatosabb egyiptomi vers-számozás; más vers-számozásokban a Vers pl. később fordul elő. 

**) A különféle egyházak ehhez különösen sok eltérő részletet kapcsoltak. Ez alapján megérthetjük, hogy nem mindenki számára lehetnek megfelelőek ugyanazok a részletek. A mai céloknak megfelelően korábban sem különböztették meg eléggé a vallási elveket és a részletes világi törvényeket; ez azonban nem jelenti azt, hogy törekedni kéne a hit és a törvények egyra nagyobb tartalmi ellentétére.

Már az özönvíz után - tehát a fent említett 10 parancsolatok előtt is - léteztek a bibliai hagyományoknak megfelelően alapvető etikai feltételek az új emberiség megőrzése érdekében, tehát a későbbi izraelitákon túl is:
- Az életet óvni kell ill. nem ölni ("mivel Isten az embereket képének megfelelően alkotta": Genezis 9. 6) és élő állatok húsát nem enni. A rabbinikus zsidóságban később "Noé 7parancsolata" lett különböző olvasatokban nem zsidók számára levezetve :
- az ölés tilalma;
- tilalom, kegyetlen lenni az állatokhoz;
- a rablás tilalma;
- a házasságtörés ill. erkölcstelenség tilalma;
- a bálványimádás tilalma (tehát a nem zsidóknak eme elképzelés alapján nem kell a zsidók Istenét tisztelniük, de más versenyző istenséget se imádjanak);
- az istenkáromlás tilalma;
- egy jogrend előírása bíróságokkal együtt.

Segítséget jelenthet saját, észrevett tökéletlenségeink és pozitív tulajdonságaink táblázatba rögzítése, így tudatosan követhetjük előrelépésünket. Több lehetőségünk is van ezen dolgozni:
1. Problémás tulajdonságaink közvetlen megdolgozása életünk eseményei során. Jó szándék, stb. Ez Jézusnál is fontos: először a saját szemünkben a gerendát… Az önmagunkon való dolgozás a Koránban is „nagy dzsihadnak", „nagy szent háborúnak" számít, vagyis olyan valaminek, ami minden más, külső vitánál döntőbb.
2. A közvetlen jóvátétel, és 3. a közvetlen, kölcsönös megbocsátás, amennyiben az még lehetséges. Máskülönben a problémákat Istennek kell átadni az imádságban, és belsőleg kell megbocsátani. Ez is fontos marad Jézusnál – Ő is arról beszél, hogy fel kell dolgozzuk „…mind az utolsó fillérig" (Lk 12,59, és lásd az 5. fejezetünket).
4. Ha semmi más megoldás sem marad, ott van a megfelelő jócselekedetek lehetősége másokkal, mint akiknek rosszat tettünk. Isten sokmindent közvetetten is megtisztít, ha például valaki közhasznú feladatokat vállal. (Itt is folyékony az átmenet az eddigiek tiszta feldolgozásából a szabad, segítő tevékenységbe, és így válik relatívvá, hogy „más a vető, más az arató", v.ö. például Jn 4,37.) Ennek során is érvényes a Mt 7,20-21 értelmében: „…az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát" (akik a cselekedeteikben is rokonok Vele).
5. „Kérjétek az Istent az én nevemben", itt az Ő bocsánatát és kegyelmét életünk további fejlődésére. Ez az a lényeges segítség, amit egy tisztán humanista etika nem tud nyújtani. Így már nem mechanikusan fut le sorsunk, hanem az ember megélheti Isten vezetését, mindent úgy dolgozunk fel és fejlesztünk tovább, ahogy az Ő magasabb bölcsességes szerint az egyes személynek vagy a környezetének a legjobb.

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

Weblapunk szövegében közvetlen, vagy közvetett módon már helyesbítettük bizonyos teológiai irányzatok legfontosabb egyoldalúságait – az új felismerések és módszerek segítségével. Itt a modern „szenzációírók" zavarkeltésével foglalkozunk. Nem szándékunk emelni ezen szerzők és műveik publicitását, a következő tanulmány azoknak szól, akik ismerik ezt az irodalmat, és akiket ez zavar.

1. Ezek a szerzők, a qumrani tekercsekre hivatkozva, megpróbálják úgy beállítani, mintha az Újszövetség Jézus-ábrázolása általában nem volna megfelelő. Szerintük Jézus és a tanítványok a valóságban egyszerű, militáns felforgatók voltak, a római rendszerrel szemben. *

A hihetőség fokozása érdekében ezt az értelmezésüket egyfajta összeesküvés-elméletbe csomagolják: A qumrani közösség 1947 – 1956 között felfedezett írásos tekercseinek 75 %-t titokban tartották, mivel a Katolikus egyház tanult papjai tartották ellenőrzésük alatt. Ez már tényszerűen is hamis – ezt itt rögzítenünk kell, bár ennek a weboldalnak nem feladata egyetlen egyház védelme sem, és főleg nem az, keresztény iratok titkosításának elfogadása. A szakértők csoportja a valóságban katolikus, protestáns, anglikán, zsidó sőt ateista tagokból állt. A kisméretű, erősen sérült cédulák tartalma fölötti viták miatt valóban sokáig tartott, amíg minden nyilvánosságra került. Amikor az említett „eltitkolós" könyv angol eredetije megjelent, a qumrani szövegek 80 %-a már nyilvánosságra került. 1992-ben, egy évvel az egyik olyan szenzációkönyv megjelenése előtt, amelyik a hátsó borítón a szövegek 75 %-nak titkosságát állítja, az összes maradék, még kibetűzhető szöveg is nyilvánosságra került.

Ezek tartalmi értelmezéséhez a szerzők kénytelenek voltak egy sor, vakmerő elméletet felállítani, hogy azok egymás mellé sorolásával végül eljuthassanak a fent említett, kitűzött eredményükhöz. Egyrészről az írások nem a Krisztus előtti időkből származnak, hanem Jézus korából. **) Ezek az írások azonban láthatóan különböző korokból származnak és mondanivalójukban sem egységesek. A Qumran közösség hosszú időn át létezett. Nem azonosítható sem az esszénusokkal, sem a militáns zelótákkal, akik később a nem túl távoli Massada erődöt uralták. Qumran leginkább egy mai, spirituális ökofaluhoz hasonlítható. Valószínűleg minden irányba voltak kapcsolataik; az esszénusoktól átvehettek néhány szokást, átalakított formában, a jeruzsálemi Templom írástudói a templomi kincsről készített feljegyzéseket bíztak rájuk – ami arra utal, hogy biztonságos őrzési helynek számítottak, mivel nem voltak közvetlenül érintettek a rómaiakkal való ellentétekben – lehettek kapcsolataik bizonyos zelótákkal is.

Azt is feltételezik a szerzők, hogy az esszénusok nem aszkétikus életet élő szerzetesek voltak, hanem militáns ellenállási harcosok. Mindaz, amit az esszénusokról tudhatunk arra utal, hogy irányultságuk pacifista, vegetáriánus, szigorúan vallásos zsidó-ezoterikus volt, akik a szinte zarathusztriánus tisztasági parancsaik okán keresték a világtól való elszigetelődést, jobban mint a mai szerzetesek. Az említett feltételezés, ami az esszénusokat militánsnak tartja, megengedhetetlen módon veszi egy kalap alá az esszénusokat és a zelótákat anélkül, hogy ezt kellően megokolná.

Keresztelő Jánoson, Jézuson és Jakabon, Jézus (fél)testvérén, állítólag ugyanazokat a militáns jellemzőket fedezhetjük fel, „mint az esszénusokon". Ez a – fenti feltételezéseken alapuló – tézis, amit tényként prezentálnak, sem támasztható alá a qumrani iratokkal. Azokban ugyanis sem Jézus, sem Jakab, sem János nem azonosítható ilyen módon. Ehhez például az „igazság tanítóját", aki nyilvánvalóan a közösség egyik vezető személyisége, Jakabbal kéne azonosítanunk, ami egy bizonyíthatatlan elmélet. Az sem bizonyított, sőt egyenesen valószínűtlen, hogy az „igazság tanítója" egy radikális zelóta lett volna; az azonban lehetséges, hogy Őt a gyülekezet magasabb – lelki – autoritásnak ismerte el, a széthulló templomi papság ellenében. Ami magáról Jakabról ránk hagyományozódott, az sem illik bele ebbe a militáns képbe. Jakab – nem a tanítvány, hanem Jézus említett testvére, aki Krisztus megfeszítése után vezette a jeruzsálemi őskeresztény gyülekezetet – minden jel szerint kifejezetten toleráns, kiegyensúlyozott személyiség volt. Úgymond Péter és Pál közé kellett álljon, közvetítenie kellett a vitázó tanítványok között, hogy a gyülekezetet összetarthassa.

Ahhoz, hogy feltételezhessük, Pál a rómaiak ügynöke volt, aki mindent meghamisított, egy további konstruált elméletre kell támaszkodjunk, amit szintén semmi sem bizonyít, e szerint a rómaiak csak figyelem-elterelésként rendezték meg letartóztatását. (A "Krisztusutak" szövegében, sok minden más mellett Pálra is kitérünk, például arra, hogy vízionális élményei és felismerései autentikusnak tekinthetők – függetlenül attól, ki miképp viszonyul a hagyományos problémákhoz, például a nőkkel kapcsolatos álláspontjához –; feltéve persze, hogy egyáltalán veszi Valaki a fáradtságot magának, hogy a gyakorlatban foglalkozzon a misztikus élményformákkal, amit a szenzációszerzők láthatólag nem tettek meg.)

A qumrani tekercsek nem többek, mint sok más egyéb írásos emlék abból a korból, amik mozaikszemcsékként összerakva hírt adnak a kor bizonyos szokásairól. Más, abból a korból származó írás már régóta ismert apokrif iratként, megint másokat csak a legutóbbi időkben találtak meg (például a Naq Hammadi leletek, amik az egyiptomi koraikeresztények hitéről adnak hírt). Ami biztos, hogy az emberek Qumran-ban istenhívők voltak, és bizonyos elképzeléseikben és szokásaikban Jézus tanításaihoz álltak közel – azokhoz, amiket a Bibliában olvashatunk, nem a szezációszerzők által Jézusnak tulajdonított, militáns tanokhoz. Az viszont elképzelhető, hogy Keresztelő János eredetileg az esszénusok vagy a qumraniak szigorúan hívő köréből származott, vagy legalábbis szívesen látott vendég volt ott. Hasonlóképp elképzelhető, hogy Jézus találkozott ezekkel az emberekkel. (A „Krisztusutak" web-oldalon azonban meg is alapozzuk, hogy ugyan sokféle körrel találkozott, de nem tartozott automatikusan azon iskolákhoz, amik tanítványaival éppen találkozott.)

2. További szerzők is csatlakoztak a Jézusról említett spekulációkhoz sok részlettel a zsidó történelemről, de az ellentmondásokat nem tudták feloldani. Azáltal, hogy ezen literatúra egy részében Jézus feltámadása is le lett csökkentve a későbbi egyiptomiak és essetleg az esseniek történelmileg kitapintható külsőleges feltámadási rituálísára, épp azt a felújulást visszatartja az olvasók számára, amely Jézust ebbe az összefüggésbe juttatta. Pedig egyáltalán nem jelentene semmiféle veszteséget az ábrázolt csoportok, mint az esseniek és templomi lovagok összefüggései terén, ha erről a feltámadási dogmáról lemondanánk. Az a csak misztikusan követhető része mindannak, amit Jézus véghezvitt, már a korai keresztény időszakban túllépett egyes zsidókeresztény és gnosztikus közösségek felfogóképességén, miáltal haszontalanná válik az említettek felfogásával bebizonyítani akarni, hogy mindaz amit megértettek már a teljesség lenne. Mások az igazság más részeit értették meg, mint a korai keresztények is - kik a feltámadás átfogó jelentőségében hittek, valamint azok is, kik az erre vonatkozó Philippus-evangélium vitairatot alkalmazták. A bűnbakként kitűnően alkalmas Paulus nem az egyetlen forrása volt azoknak a hagyományoknak, melyek a szellemileg és anyagilag egyaránt változó feltámadáshoz ragaszkodtak. Emberek, akik a templom történelmében széleskörűen elfogadott hagyományokkal szemben még némi tisztelettel is járnak, közelebb jutnak az igazsághoz, mint azok, kik mindent könnyedén kimagyaráznak, ami nem illik bele az elképzeléseikbe. Ahol ilyen tevékenységek Jézus Krisztus állandó gyalázásával járnak, ott mindez olyan szellemi következményekkel is járhat, melyeket már nem lehet csak emberi dologként felfogni.

3. Izraelben és másutt is több lehetséges "Sír, Jézus földi maradványaival" spekulációk tárgya volt. Egy olyan közel-keleti környezetben, ahol a sírrablók is részessé válnak - pl. a megtalált csonttároló edények az egyik ilyen sírból "elvesztek" - ; ahol több ezer hasonló edényt múzeumokban őriznek, esetleges csontokat eltávolítottak és ismét kiadták eltemetésre stb. majdnem lehetetlenné válik megbízható ismeretek szerzése az adott személyekről.
Nem tekinthetjük a gyakorta bevésett nevek ismeretét sem igazolásnak. A hasonlóságokat a különböző családok neve között a valószínűségszámítás sem tudja kizárni.
Egy átfogó történelmi kutatás nem indulhat ki abból a feltételből, hogy a hagyományos feltámadás esetleg sohasem történt meg. Mindenképpen az ismeretek mai szintjének felelne az is meg, hogy az a jóslat, amely Jézusra vonatkoztatható, nem csak Jézus 2000 évvel ezelőtti szubjektív reményeinek forrását jelenti; azt is figyelembe kell vennünk, hogy mindez valami igen is valóságosra utalhat, amit még fel kell tárnunk mielőtt megtörténik.
Kiegészítő információ mindehhez (angol): http://dukereligion.blogspot.com/2008/01/talpiot-tomb-controversy-revisited.html

* 4. Még többféle ilyen spekuláció létezik Jézusról, ami mind különböző eredményre vezet. Pl. egy olyan tézis, miszerint Jézus a görög cinikus filozófus iskola követője volt... Ezen felül mások Jézust még Mózessel, vagy egy egyiptomi fáraóval, vagy Julius Cézárral, vagy egy militáns bizánci császárral is egyenrangúvá szerették volna tenni.

** Feltűnő, hogy az ilyen könyvekben nem említik azt a tényt, hogy Qumranban különösen régi, az I. századból származó, evangélium-szövegeket is találtak, amik összehasonlítása a mai szövegekkel azt mutatja, hogy az eredetihez nagymértékben hasonlóan hagyományozódott tovább.

A természettudományos közlemények jogosultságáról.

Azt, hogy van olyan ember, aki a hitbeli kérdésekben is igényli a külső megfigyelés, számolás, mérés, mérlegelés segítségét, Jézus elismeri Tamás esetében, akit a tanítványok között a „természettudományos típusnak" tekinthetünk, és ezzel mai korunkban sokak számára példakép lehet. Amikor lehetőséget kapott arra, hogy külsőleg ellenőrizze, valóan Jézus Krisztus-e az, aki előtte áll, ezt mondta Jézus: „ne legyél hitetlen, hanem hívő". Vagyis az így szerzett tapasztalat, őszinte és mélyre hatoló átgondolás után úgy változtatja meg Tamást, hogy eltűnik kételyének gyökere, valami „megvilágosodik" benne: az, hogy Jézus eztán még egyáltalán mond valamit, az azt jelenti, hogy Tamás nem szkeptikus volt, akit a külső valóság „legyőzött" és a „hitre kényszerített", esetleg valamilyen büntetéstől félt; hanem tamás ezután is megtartotta azon képességét, hogy bensőjéből kiindulva új meggyőződésekre jusson. Ennek ellenére meg kellett sejtse, hogy más útja is van a meggyőződésnek, mint a külső vizsgálódás. Jézus tudta mi a megfelelő Tamás számára. Jézus senkit sem akart kényszeríteni, aminek ítélet jellege lett volna, és nem található meg sehol az a szándék, hogy valakit, aki egy döntéshez még nem elég érett, elutasításra provokáljon.

Az a tudomány, ami az emípíriát = a felhalmozódó tapasztalatot, mindig kikapcsolja, ha az nem illik bele a régi képbe, nem méltó a tudomány megnevezésre. Az igazi zsenik, mint például Einstein, nem ilyen „tudáskezeléssel" foglalkoztak, hanem mindig ott kezdtek kutatni, ahol valami tisztázatlant láttak. Ez a keresés is egyike lehet az Istenhez vezető utak sokaságának – mindaddig amíg őszinték a mozgató rugók, és a tudomány nem korrumpálódik tudományos vagy problémás érdekek által.

A természettudomány külsődleges módszerei – a megfigyelés, az elméletek felállítása és azok ellenőrzése – azonban a lélektan területén és hitbeli kérdésekben a legtöbb esetben önmagukban nem elegendők. Az adott helyen nincs mindig ott egy lény, aki a magasabb valóságot kétséget kizáróan, és lehetőleg reprodukálhatóan állítaná elénk (mint például Jézus tanítványainál), vagy megnyitná érzékelésünket előtte (amint arról Jn 1,15-ben szó esik). Sok jel mutat azonban arra, hogy vannak olyan rétegek az emberi lényben és afölött, amik nem az erők és anyagok közismert fizikai spektrumából származnak, hanem ott csak hatásukkal mutatkoznak meg: életerő, lelkierő, gondolkodás, tudat … (néhány példát bemutatunk a Cristuswege.net főszövegének különböző pontjain). Sokszor derült ki a különböző kultúrák „tudományosság előtti" hagyományairól, hogy azok a tudomány és tapasztalás régebbi formái. Ma is lehetséges az ilyen területekhez speciálisan hozzáigazított befogadási eljárások és kiértékelés kifejlesztése, amint azt Goethe természettudományos szemlélete, vagy Rudolf Steiner arra épülő felismeréselméleti munkássága mutatja. Ebbe az irányba haladnak az új tudományos kezdeményezések is, a kvantumelmélettől azokig a tudósokig, akik egy új biológián, geo- és asztrofizikán, stb. dolgoznak, ami végeredményben egy új tudományos „paradigma" illetve világkép felállítását eredményezi; azonban legtöbbször anélkül, hogy az új tartalmakhoz illő módszertant is megkeresnék, mint Steiner.
Ebből az következik, hogy az eddigi tudományos eredmények a.) csak a valóság kicsiny töredékét mutatják; b.) a természettudomány alapjai egyre relatívabbá válnak: az anyag tömörített energiának, sőt tömörített léleknek mutatkozik; az energiaformák a fénysebesség fölötti, végtelenhez tartó sebességet vehetnek fel (tahionok…); ennek során „fiatalabbá válhatnak", vagyis az idő még relatívabbá válik, mint a relativitáselméletben; eltűnhetnek a mi terünkből és egyfajta túlvilágból / transzcendenciából kerülhetnek elő – így aztán a tér is kevésbé abszolút, ahogy az már a tér u.n. „görbüléséből" kitetszett. Csak a kibernetika nem megfogható „információja" marad, ami anyag- és energiamentes, így a hagyományos eszközökkel nem leírható. Itt akár „tudatról" is beszélhetnénk.
c.) Ennek a hagyományos világképnek az összeomlása szigorúan véve még nem „istenbizonyíték", de mindenesetre egy előkészület ahhoz. Némelyeknek ez elegendő, mivel blokkolta őket az elöregedett, materialista világkép és most már közvetlen lépésekkel közeledhetnek Isten felé. De, lássuk, tovább is megy: mi is ez az „információ" vagy a többi említett, megfoghatatlan folyamat az univerzumban? Aki / ami folyamatosan új anyagot és energiát hoz létre és újból feloldja azokat? Ki / mi szabályozza az élet és a halál határait, és engedi meg azok átlépését, hasonlóképp az ébrenléthez és alváshoz? Ki / mi fejeződik ki folyamatosan, az univerzum terét és idejét átlépő hatással? Az ember a külsőleg megléhető tudatával, energiájával, idejével, terével, valóban csíraszerű „leképzése" annak, Aki ezt nagyban is tudja (v.ö. Móz. 1,26) ? *
d.) Ehhez jön az, hogy itt többé-kevésbé kiesik a káosz és a véletlen, mint válasz. Ez az élet, ezek az élőlények, a részecskék e világa és az élet folyamatai is, olyan fokát mutatják a rendnek a káoszban, a céltudatosságnak és értelemnek, ami felül áll a véletlenen, mint egy összművészeti alkotás; a véletlenszerű evolúcióhoz szükséges közbülső láncszemek hiányának, stb. Már e felismerési lépés során is nyilvánvalóvá válik, hogy nehezebb lett nem hinni, mint hinni – mint egy központi ősintelligencia, ami kijelöli a „teremtési program" kezdetét és végét, és a változó törvényszerűségekkel kijelöli az utat. Olyasmi vált lehetővé, ami az értelmen keresztül ugyanarra az eredményre vezethet, mint kb. 800 évvel Krisztus előtt a régi népek mitikus tudata, akik agyuk „jobb oldali, mitikus féltekéjével" meglátták Isten munkáját. (Más népek „istenei" kifejezés eredetileg csak az egy Isten bizonyos tulajdonságainak megnevezése volt; csak amikor elhalványult ez a tudás, akkor kezdték önálló „isteneknek" tekinteni és összekeverni továbbfejlett emberi lényekkel, akik szintén léteztek.) Hasonló módon jutottak el az Istenhitre olyan, eredetileg nem hívő tudósok, mint Max Thürkauf, Georg Todoroff, stb.
e.) A létrejött mély meggyőződésként értett hit több, mint valaminek a tisztán intellektuális alapon való igaznak tartása.
f.) Ide számítanak azok az emberek, akik misztikusokként, stb. de akár átlagos hívőként, megtapasztalják Isten és Krisztus közvetlen, átalakító hatását; akik e kapcsolat révén nagyon is valósan élik meg önmagukban a teremtő isteni Lelket. Ezek az utak, teljesen egyedi módon, előbb vagy utóbb elvezethetnek a tapasztalások feldolgozásáról történt felismerések feldolgozásához. Ide kapcsolódik a főszöveg a „Krisztusutak"-tól.

A katolikus egyház 1998-as "Fides et Ratio" (Hit és felfogás/értelem) enciklikájából XVI. Benedikt pápa felvetette a tematikát 2006-os régensburgi beszédében: hit értelem, valamint értelem hit nélkül egyaránt nem ér semmit, mert elvéti az emberiség teljességének értelmét. Michael Springer argumentációja szerint -a 2007 januárjában megjelent "Spektrum der Wissenschaft"-ban, a tudathiány nem mutat rá automatikusan a racionálisan nem megmagyarázható dolgokra ill. Istenre - egyébként ez számunkra nem is annyira fontos, inkább konkrét következtetésekre helyezzük a súlypontot. Beismeri azonban, hogy abban a meggyőződésünkben, mely szerint a tudomány valamikor a nagy hiányosságokat meg fogja tudni magyarázni, megint csak bízni tudunk. Tény azononban, hogy csak meglehetősen sok fáradalommal tudjuk egyáltalán azt a lehetőséget nyitva tartani, mely szerint nem szükséges Istenben hinnünk (ez nem jelenti azt, hogy itt ateizmusról beszélünk, hanem lehet tudatlanságról is szó, tehát hiányzó hitről végérvényes lekötöttség nélkül, miszerint Isten nem létezik.) Egy másik új felfogás - mely az anyagi kultúra etikus bebiztosításához az Istenhitet teljesítményként ismeri el  - sem elég önmagában a fenti szempontok bebizonyítására.

Update English / Deutsch.

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

Az előtörténet: a Genezis-ben, 1Móz 1,29-ben ez áll: „És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül." Ez megfelel annak a felismerésnek, hogy az ember rágó- és emésztőszervei elsősorban a frugivorusokéra (gyümölcsevők) hasonlít (és nem a mindenevőkére, mint ha csak a legtöbb állat leírására alkalmas kategóriákban, ragadozó, mindenező, növényevő, gondolkodunk). Az özönvíz (amit régészetileg például előázsiában támasztottak alá) után, 1Móz 9,3, így szól Noéhoz: „Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelűl; … Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek. Idáig mindez a mai népek létrejötte előtti időkre vonatkozik, így, amennyiben helyesen hagyományozódott tovább, nem csak a későbbi zsidókra érvényes.
Ez megerősíttetett az Egyiptomból való kivonulás után, 5Móz 14,3-21, és további részletek kerültek hozzá. Valószínűleg a körülményekből adódóan, az ár óta a minden megengedésének elve működött, csak a fogyasztásra legalkalmatlanabb anyagokat tiltották.** Bizonyos esetben erre modern táplálkozástudományi felismeréseket lehetett találni. Voltak azonban továbbra is olyan esetek, ahol a növényi táplálkozás különös jelentőségére utalnak anélkül, hogy kötelezően elő lenne írva, ld. Dán 1,8.

Sokszor összefüggés látszott az állatáldozatokra és azok húsának elfogyasztására vonatkozó, sokkal átfogóbb, ma már szinte ismeretlen előírásokkal. Már Hóseás próféta (6.6) is megmondta: „Mert szeretetet kivánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat." Ennek alapján mondta Jézus: „Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot." (Mt 9,13 és 12,7). Lk 22,11-hez, ahol Jézus megkérdezi, hol fogyaszthatná el a páskabárányt – ami azután az utolsó vacsora leírásánál meg se jelenik – vannak korakeresztény, „apokrif" iratok (amiket 400 körül nem vettek fel a bibliai kánonba), mint például az „Ebion evangéliuma". Abban ezt így olvashatjuk: „Akarok én ezen a páskaünnepen bárányhúst enni veletek?". Az arámi nyelv az ilyen mondatokban néhány szóval kevesebbet használt, ami eltérő olvasatokat eredményezett, amikor már nem volt jelen a hanglejtés. Ez azután különböző fordításokhoz is vezetett, amik kiváló alapjaivá lettek kölcsönös vádaskodásoknak. (A mára már eltűnt - a későbbi széleskörű izlámosítás miatt - zsidókeresztény közösségek igazi és fontos részét képezték a korábbi kereszténységnek akkor is, ha néhány nézetük szerint, mint a fenti példában is látható, a létrejött többi egyháztól eltértek.)

Az Apostolok Cselekedetei 15,19 Jakabnak, az ősgyülekezet vezetőjének mondásáról számol be, hogy (Páltól eredően) „…nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közül térnek meg az Istenhez; Hanem írjuk meg nékik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitől, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértől." Ezzel szemben Eusebius, a korai egyházkritikus, az apokrif (ld. fent) apostoli iratokból arra a képre jut, hogy maga Jézus, János, Péter, Jakab, stb. normális esetben húsmentesen élt.
Mt 15,11-20 / Mk 7,17-21 azt mutatja, hogy Jézus nagyobb hangsúlyt fektetett arra, „a mi kijön a szájból", mint „a mi a szájon bemegy"; bár ez a farizeusok, evés előtti kézmosásra vonatkozó kérdésére vonatkozott. Ez ugyanaz az értékválasztás, mint amit a saját szemünkben levő gerendáról és a másokéban levő szálkáról elhangzott mondat mutat. Vagyis arról van szó, hogy magunkon kell elkezdenünk, nem a külső hatásoktól kell félnünk. Arra azonban semmilyen előírás sincsen, hogy húst kéne ennünk.
Lk 10,8 szerint Jézus azt javasolta a tanítványoknak, hogy vándorlásaik során azt egyék, amit vendéglátóik kínálnak. Ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy ez teljesen érdektelen lenne. Az arab világban például még ma is kiszámíthatatlan reakciókhoz vezethet egy jószándékkal kínált étel vagy ital visszautasítása, főleg ha ezt nem nagyon ügyesen csinálja. Az akkori tanítványok megkapták azt a képességet, hogy még a kimondottan káros anyagok se ártsanak nekik (Mk 16,18). Nincs tehát értelme az ilyen bibliai igéket kiszakítani összefüggésükből, és határtalanul általánosítani.

Még nagyobb mértékben, mint a biblikus táplálkozási szempontok, alapul a vallásos böjt a test megtisztításán, miáltal egyaránt nyíltság érhető el a mélyebb szellemi és lelki tapasztalatok terén. Ez főként a katolikus egyházra vonatkozik - olyan ünnepnapokon, mint nagypénteken, valamint a böjti idöszakban húshagyókedd és húsvét között. De ezen az egyházon kívül is - miután hosszabb ideig nem vették komolyan - emelkedett a böjt fontossága. Mindennek következtében a táplálkozáson kívül más értelemben is folynak önkéntes nélkülözések. Az is meggondolandó, hogy a világon sok ember éhezik. Hogy mindez milyen mélyre hathat, azt már a középkori misztikusok, valamint az újkorig elnyúló élelemhiány "inedia" is mutatja, mely több heti böjtön is túltesz. Ennek keresztény és más keletű háttere is van - ma "fénytáplálkozásnak" is nevezik - és azt sugallja, hogy a lélek az anyagot sokkal jobban uralni képes, mint amit eddig tudományosan meg tudtunk magyarázni. Mindennek az az alapja, hogy az érintett önmagát Istentől "vezéreltnek" érzi, ill. szakszerű támogatást kap a veszélyek elkerülése érdekében. (Mindezt ne fogjuk fel ajánlatként ezen út megtételéhez.)

A test egy eszköz, és mint olyan felelősségteljes bánást igényel.
Továbbá az állatok is - biblikusan szemlélve - Isten által teremtett élőlények, teremtmények; tehát semmiképpen sem kezelhetjük őket tetszőlegesen, mint ahogy manapság még kezelve vannak (az állatvédelmi törvények legalább korlátozzák mindezt).
Végül is mindenkinek magának kell eldöntenie, melyik táplálkozási mód a megfelelő számára.

Aki a mai vegetáriánus táplálkozási formákról keres információkat, például itt talál: http://www.ivu.org (Web-oldalunk "Krisztusutak" nem felel mások web-oldalaiért, és nem ért egyet automatikusan azok változó tartalmával.) A tudatosság fejlődése eredményeként egészségügyi, etikai, ökológiai és egyéb okok miatt, egyre jobban terjed a teljes értékű táplálkozás szerinti életmód. Mindez már több, mint 100 éve megtalálható az ilyen irányú leírásokban is, sőt egészségügyi tanácsadók is egyre inkább ajánlják (termékek tiszta gabonából, lehetőleg biológiai mezőgazdaságból, friss ételek hányada, természetes olajok ...)

**) Az ilyen előírásokat ma is betartják pl. a mélyen hívő zsidók a "kóser" élelmiszerek feldolgozásában: pl.sertéshús nélkül, vér nélküli állatöléssel, vagyis az állatok számára különleges formában. Hasonló mindez az iszlámbani "halal" étkezési formához is, mivel itt is elkerülik a sertéshús fogyasztását.

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

Jézust és a tanítványokat valamint kísérőiket, annak idején sokan egy testi – lelki gyógyító mozgalomnak tekintették. Mivel ez ma már nem ennyire természetes, dolgozni kell rajta.

Jézus azt a fontos kérdést szegezte az arra fel nem készült embernek: „meg akarsz gyógyulni?" (Jn 5,6). Jézus a lélekhez szól. A beteg a külső akadályait sorolja a gyógyításkereséskor. A kérdés azonban arra indítja, hogy tudatában legyen annak, tényleg meg akar-e gyógyulni. Ez az első előfeltétele a helyesen értelmezett gyógyulásnak. Mindaddig, amíg a tudattalan valamilyen okból blokkolja az utat a gyógyuláshoz és a segítségkéréshez, ennek a segítségnek az elfogadása is nehéz lenne. Esetleg lehetséges lenne valamilyen úton, orvosi elsősegélyt nyújtani vagy egy tünetet kezelni. A gyógyítás azonban több ennél, az csak akkor működik, ha a beteg akaratával találkozik, és így összekapcsolódhat az öngyógyító erőkkel.
Ide nem csak a gyógyítók, gyógyítást segítők és életviteli tanácsadók kapcsolódnak, akik készek a beteggel együttműködni, hanem a komoly „gyógyítók" és az olyan emberek is, akik a gyógyítást hittel illetve a közbenjárás kérésével segítik.

Mt 9,22: egy gyógyulást kereső csak Jézus ruháját érinti meg, és meggyógyul. Jézus: „a te hited megtartott téged". Akinek van hitélménye, az a hit erejével meg fogja érteni Istenhez fűződő kapcsolatának nagyonis valós voltát, ami lehetővé teszi a gyógyulási folyamatot. Habár az orvoslás placebó-hatása is az emberi meggyőződés erejéből mutat valamit (amikor például a cukorról azt feltételezik, hogy orvosságról van szó). Azonban ezek során nem lép fel a kóros folyamatok olyan, mélyreható megfordulása, mint a hit ereje által történő gyógyulásoknál.
Jézus a teljes értelemben vett, testileg, lelkileg egészséges ember ősképe is.

Kivonat főszövegünk „Kérdések a csodatételekről" fejezetéből*): Jézus Krisztus nem a „kozmikus energiákra" támaszkodik, eltérően bizonyos mai gyógyítóktól, akik ezt magukon átáramlani érzik, hanem a hitre támaszkodik, az Ő gyógyító képességében való hitre, végső soron Isten gyógyítására, ami Jézus személyében jelenik meg.
Ma is történnek gyógyítások, amik az eredeti értelemben vett imádság által jönnek létre, és az ember, Krisztushoz kötődő legbensőjére támaszkodnak, Aki a gyógyulást és az ember teljesebbé válását akarja, hogy azután, ahogy Krisztus mondta, „többre legyen képes" Nála (Jn 14,12-13).
Maga a spirituális gyógyítás és az ahhoz kapcsolódó lelki fejlődés semmi esetre sem kikényszeríthető kegyelem marad, bármennyit is tehet az ember az erre való felkészülésben.
A gyógyítások gyakorta „jelek" voltak, kis cselekedetek, ami a nagyobb, alapvetőbb érdekében történtek. A vakonszületett szombatnapi meggyógyításakor Jézus azt válaszolta, hogy nem bűnöket kell a betegség okaiként látnunk, „hanem, hogy Isten műve Rajta nyilvánvalóvá váljék". V.ö. Jn 5,6-9; Jn 6; Jn 9,3; stb.
A határtudományi felismerések és tapasztalások alapján, ma már nem elképzelhetetlen, hogy Jézus tényleg befolyásolni tudta a természeti erőket. Szembenézni ezzel a jelenséggel, fontos lehet mai emberképünk és a teljességes illetve keresztény gyógyítás szempontjából.

Jézus és a tanítványok nem mindig, de gyakran rátették kezüket a gyógyítandóra. Ez a gyakorlat ritkán, még ma is él. Aki a kezét a beteg fejére vagy vállára teszi, eközben egy imát mond. lehetőleg a gyülekezettel együtt. Ez segíti a beleérzést és az Isten segítségének csatornájává válás tudatát. Ezt lehet szimbolikusan érteni. A modern lelki gyógyítási törekvésekből – ezek között is vannak tudatos keresztények – tudjuk, hogy ez realitás. A korai kereszténységben ezt „Pneuma"-ként említették, ami az élet lehellete vagy a kiárasztott Szentlélek*). Ezt a gyakorlatot alkalmazták a gyógyításért való közbenjárás kérésekor, de áldáskor is, részben további tevékenységekkel összekapcsolva. Lásd például Mt 19,13; Mk 8,23; Mk 10,16 (gyermekek megáldása); Lk 4,40-41 (gyógyítás és ördögűzés); Lk 24,50 (a tanítványok megáldása); Csel 6,6 – 19,12 – 28,8.
A gyógyításért való közbenjárás kérése nem feltétlenül kapcsolódik kézrátételhez. Ez a távolból is működik – még ha ezt nehezebb is elfogadni.

A lélek, életerő illetve test egészsége szorosan összefüggnek. Ezért aztán már a jó „lelkigondozás" vagy életviteli tanácsadás is befolyással lehet a pszichoszomatikus panaszokra – ha az okos tanácsokat meg is valósítják, a hibás életvitel folytatása helyett.

Kivonat főszövegünk „A szent buzgalom … érzelmek" fejezetéből*): Jézus folyamatosan az „isten általi pozitív rátekintés" alatt élt, az emberekkel való együttérzésben… Szinte minden átlagemberi érzelem legalábbis keveredik a problémás, tudattalan inger-reakciós mechanizmusokkal – amik életrajzilag különbözőek és különböző erősséggel kerülnek napfényre, de alap struktúrájukban viszonylag hasonlók. Hosszú tanulási folyamat az is, hogy mások értelmezéseivel nem megelégedve, saját reakcióinkból olyan további mechanizmusokat halásszunk elő, amikre odafigyelünk és így végül is uraljuk illetve Istennek átadjuk azokat.
Keveset használ, a teljes probléma-komplexusokat szokásos módon, egészében feldolgozni akarni. Hatékonyabb lenne először az ilyen élmények egyes fajtáit keresni, és eközben tudatosan megkülönböztetni, hogy most a „saját szemünkben levő gerendáról" vagy a „másik szemében levő szálkáról" van szó, és így ki is a felelős. Egyes keresztény iskolák az elsőt hangsúlyoznák jobban, mivel nehéz és előbb megtanulandó dolog a saját problémás dolgainkra figyelni, és mivel ezek inkább korrigálhatóak. A pszichológiai gyakorlatban gyakorta a másik perspektíva kerülne áldozatként előtérbe. A végén meg kell jegyezzük, hogy ezek ellenére mindkét oldal többé-kevésbé szerephez jutott.

Ehhez az egyik lehetséges gyakorlat: 1. például belsőleg szemügyre venni a konkrétan felmerülő, negatívként értékelhető indulatokat (például félelem, gyűlölet és harag, közönyösség és gőg, túlzott kételkedés, …). 2. ahelyett, hogy tépelődnénk rajta, várjunk nyugodtan egy percet, hogy lehetőleg tudatába kerüljünk annak, miről is van szó. majd 3. az így megtapasztalható, testileg érezhetővé vált problémát, egy imádságban**) adjuk át Istennek, 4. nyugodtan várjunk az enyhülés nyomára.
Ezt egy meditatív***) gyakorlat során egy felfelé kifolyó, majd esetleg fentről befolyó, megújító erő áramaként érzékelhetjük. Másrészről lehetséges a negatív érzelmeket, stb. a légzéssel „kifújni", az Istennek való átadás tartásával; majd a belégzéssel lehetővé tenni, hogy belénk áramoljon Isten kegyelmének pozitivitása (az Athos hegyi szerzetesek folyamatos imádkozásának egyfajta átalakítása, amiről már szóltunk főszövegünk „A sivatag csendje" fejezetében).

Kivonat főszövegünk „A megdicsőülés" fejezetéből*): Van a „pozitív gondolkodás" és a pozitív „affirmáció" (életigenlés). A puszta „pozitív gondolkodás", ha az nem-egoista és nem-nagyravágyó és ha azt technikai manipulációk nélkül gyakorolnák, helyezhetné gondolkodásunkat olyan állapotba, ami hasonló lehetne az Istentől eredőhöz; vagyis megnyithatna az előtt. Az ilyen irányú irodalom azonban nagyrészt mellőzi ezt a gondosságot, és így ez gyakorta önbecsapásban végződik.

Vannak olyan tapasztalatok, például a modern lelki gyógyítási törekvésekből, amikor az a benyomásunk keletkezhet, hogy a gyógyítás (még) nem lehetséges illetve „nem engedélyezett". Ez valami olyan, mint a „programok" síkja. Lehet például hogy a betegségből még valamit tanulni „akar", vagy tanulnia kell a betegnek. Istennel ilyen esetben is meg lehet találni a megoldást. Lásd fenti fejezetünket, „A meggyógyulás akarata".

A tisztán keresztény, ima általi gyógyítást, a kézrátételt is beleértve, például Németországban, a vallásgyakorlás alapvető szabadsága védi. Aki azonban ezt a házilagos vagy templomi használaton túl, szolgáltatásként kínálná, jobban teszi, ha előzetesen pontosan tájékozódik a jogi helyzetről. Ha ennek során olyan tevékenységre is sor kerül, amit mások diagnosztizálásként vagy közvetlenül terápiaként értékelhetnek – akár ingyen, akár adományért történik – Németországban gyógyítói vizsgára vagy orvosként történő elismerésre van szükség (a lelki gyógyítók például – akik gyakorlata általában eltér az őskeresztény gyógyítástól, még ha mutat is közös vonásokat vele – gyakran a kezükkel megéreznek betegségeket, stb.). Bár kívánatos volna is, hogy a törvények bürokrácia nélkül elismerjék ezen tevékenység speciális jellegét, a „Lelki Gyógyítók Szövetsége"****) is javasolja adott esetben a gyógyítói vizsga letételét. Elméletben engedélyezett ennek egy egyszerűsített formája, ha csak pszichológiai tanácsadás vagy lelki gyógyítás történik. Az azonban kérdéses, hogy ez az egyszerűsített forma mindenhol megvalósítható-e.
Angliában például a „spirituális gyógyítók" általános elfogadottságnak örvendenek és kórházakban is tevékenykedhetnek.

Függetlenül a jogi kérdésektől a gyógyulást kereső jól tesz azzal, ha saját törekvéseit, mint –egészséges - étkezést ill. diétát vagy gyógygimnasztikát, valamint ha lehetséges az elegendő alvást is figyelembe veszi; és imádkozik.*****

*) „Főszövegünk" ezt és a további pontokat egy szélesebb nézőpontból kezeli – mégpedig az emberi fejlődést érintő nézőpontból; vagyis a „gyógyítás" szűkebb értelmén túltekintve.

**) Általában az imádkozáshoz szükséges legjobb belső tartásról, lásd „Imádság a békéért" oldalunkat is.

***) Lásd „Keresztény Meditáció" oldalunkat.

****) World Federation of Healing - világszerte különböző csoportok. http://www.wfh.org.uk
Az egyes csoportosulások között egyet sem ismerünk, amelyik csak keresztény gyógyítókból állna. Ez addig érthető is volt, amíg a keresztény hagyomány mélyen el volt temetve. Ma azonban lassan már kuriózumnak számít. Megtaláljuk az intenzív gyógyító közbenjáráskérés hatékony bibliai gyakorlatának egyszerű változatát, itt-ott a szabadegyházakban, a baptista és pünkösdista egyházakban; bizonyos katolikus zarándokhelyeken is történnek rendkívüli gyógyulások a hit és az imádság által. (Web-oldalunk nem felelős mások ilyen web-oldalaiért, és nem ért egyet automatikusan azok változó tartalmával.)

*****) (...) Testünk szabályzási rendszereinek jelenlegi ismeretei már sokszorosan bizonyítottak az egyoldalú molekulárbiológiai látásmódokon túl, és alapvető jelentőséggel bírnak a természetgyógyász és szellemi gyógyító hatások elérése szempontjából. Ezek átfogóbb és magasfokúbb bevonása jelentősen megkönnyítené az eltérő gyógyászati irányok együttműködését.

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

Hívő keresztényként mindenkit és mindent megáldhatnak, ha ezt nem érzik ellentétesnek a hittel, és ha ehhez beállítódtak Istenre. Nem csak az általánosan használt áldás létezik, amit papok mondanak, 4Móz 6,23 – 7,1.

Ön – laikusként – is oszthat áldást. Ehhez nincsen szüksége kötött szövegre, még csak hangosan sem kell beszélnie; csak a megfelelő belső tartás kell, ilyen értelemben: „az Úr áldása legyen veletek, ahogy azt Ő akarja". Isten semmi rosszat nem fog tenni az Ő áldásából. Ez a szokás ritkává vált, pedig igen hasznos lehetne.

Sok bibliai hely vonatkozik az áldás témájára. Néhány jellemző, az áldás különböző aspektusaira: Zak 8,13; Csel 3,26; Ef1,3; 1Pt 3,9-12; Zsid 6,7. Néhány további, ide vágó igehely: Mt 5,44 illetve Lu 6,28; Róm 12,14; 1Móz 9,1; 5Móz11,26; Zsolt 115,3; Péld 11,25.

*) Magától értetődik: ahol például a fegyvereket áldják meg, ott az ilyen „áldással" problémáik lehetnek az angyaloknak …

 Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

Bizonyos keresztény körök, különösen a szigorú vallásosságúak, azt az egyoldalú benyomást keltik, hogy a keresztények jobb, ha megadóan tűrik sorsukat, és a világ dolgait sem kritizálják túl határozottan: azért imádkozhatnak a javulásért, sőt még próbálhatnak is tenni érte valamit. Azt, hogy Istennél lehet „keserűen panaszkodni” – lásd az Ótestamentum panaszos énekeit – az irodalmi formán kívül (Don Camillo és Peppone) csak ritkán kerül elő, azt az Egyházak hivatalosan csak ritkán tanítják. Inkább előfordul a magán imákban. Ha a helyzet értékelése során figyelembe vesszük a zsidó gyakorlatot a jeruzsálemi panaszfalnál – anélkül, hogy bármi hasonlót javasolnánk itt a keresztények számára – végképp világossá válik, hogy itt egy fontos hitbeli rész lehetőségéről van szó.

Éppen akkor, amikor a specifikusan keresztény értékeket és ígéreteket – v.ö. a Hegyi Beszéddel, Mt. 5,5 „Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet” – állítjuk szembe a világban még mindig uralkodó fejlődési irányzatokkal, az a gondolatunk támadhat, hogy itt akár jól is jöhet az, hogy a keresztények nem tudnak mit kezdeni az ilyen ígéretekkel. Az ígéretek nem a kegyelem kötelezettség nélküli lehetőségei, amik vagy beváltódnak, vagy nem. Ezek ígéretek. Mikor válthatók be, az az ember érettségétől is függ, illetve attól, hogy „leimádkozza-e”. 
(„Erőszakoskodnak a mennyek országáért”. Mt. 11,12)

Összefoglalva: lehetséges Istennél panaszkodni, mert Ő marad a megfelelő, megszólítható Partner; de nincs értelme Istenre panaszkodni. Ez a panasz kiterjedhet arra is, hogy átadjuk Istennek feldúlt emberi érzéseinket, akkor is, ha ezek például gyász helyett az igazságtalanság fölött érzett dühünket tartalmazzák (Mt. 5,6). Mivel a megoldás itt Istenre marad, ez a panasz tulajdonképp az intenzív imádság speciális fajtája. Azonban hozzá tartozik az Isten illetve Krisztus iránti szeretet illetve tisztelet; ez véd meg attól, hogy teljes negativitásba essünk, ami azután nem vezetne Istenhez, hanem inkább máshova.

Másik lehetséges út, érzéseinket először lenyugodni hagyni, hogy lehetségessé váljék a klasszikus, tiszta imádság, amiben mindent köszönet és kérés formájában viszünk Isten elé. Biztos ez a méltó viselkedés Istennel szemben, többnyire ilyen módon imádkozni. Azonban megengedett, a fenti értelemben vett panasz is, ha az szükségesnek látszik és őszinte (autentikus).

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

Keresztény út az élet eseményeinek feldolgozásához

– Aki - Jézussal, mint mértékkel és segítséggel - keresi a továbblépést saját teljességtelenségéből a jövőbe mutató tulajdonságok felé (v.ö. az ... Etika oldallal): segíteni, nem ártani …), az először is tudatába kerül saját jelleme fogyatékosságainak, vétett hibáinak és mulasztásainak, ahelyett, hogy minden hangulatának, problémájának és kárának okát másban keresné (v.ö. Mt 7, 1 Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. 2 Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek. 3 Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre? ...).

Az ilyesmiket, amint lehet, és annyi belső nyugalommal, amennyi csak lehetséges (v.ö. főszövegünk „A sivatag csendje" fejezetével) és olyan tudatosan, mint amire egy elkészítendő „termékhez" szükség van, belsőleg vagy papírra feljegyezzük, és keressük a javítási lehetőségeket, és figyeljük a sikereket. Vagyis szükség van saját fáradozásunkra: itt ugyanis az erre vonatkozó imádságokról van szó, és hitünk szerint ehhez segítséget kaphatunk; azonban ez csak komoly és ezért teljességes gyakorlattal, a gondolkodásunk és beállítódásaink korrekciójával, a negatív érzéseink iránti fokozott éberséggel, és végül a viselkedésünk megváltoztatásával kéz a kézben fog menni. Az egész minél egyszerűbben megy, annál több finom részletét figyelhetjük meg naponta önmagunknak ilyen módon, majd adhatjuk át egyenként imádságainkban Istennek … ( v.ö. A „szent buzgalom és szempontok az érzelmekhez" fejezettel).
Éppen életünk mélyen beágyazódott szokásait nehéz nagyon megváltoztatnunk, mivel ezek személyiségünk egy tudattalan rétegében gyökereznek. Ehhez utunkon gyakran jelentős tapasztalatra van szükségünk, a tudatos vagy tudattalan okok felismerésében (sikerülhet azonban közvetlenül is, mint a dohányosnak, aki egyik pillanatról a másikra, végleg abbahagyja a dohányzást, egy erős elhatározás által. V.ö. a „Krisztus megdicsőülése" fejezettel).
Ez az „odafigyelés és az imádság segítségével történő tudatos feldolgozás" már önmagában is egy lelki út lehet, ami igen messze elvezethet, és valakit egész életén át kísérhet; azonban megfelelően intenzív gyakorlattal már rövid időn belül jelentős előrelépést hozhat. A megtisztítandó dolgok „mélyebb rétege" még feldolgozásra várhat, habár már jelentős mértékben javítottuk. 

Ezután mások "szilánkjai", ill. a másoknak okozottak is feldolgozhatók. Ahol kiértékelésre lenne szükség - saját tettekre, vagy mások tetteire vonatkozóan -, ott az lenne a célunk, hogy ezeket nem a külső látszat szerint, hanem "igazságosan" / "helyesen", vagyis elkülönítetten és a lehető legkonstruktívabban hajtsuk végre (lásd János 7:24).
(...)
A lelkiismeret ösztönzéseit is meg fogjuk tapasztalni … (V.ö. Mt 5,5 és 5,9 …).

(Ez a gyakorlat alkalmazandó első sorban, amikor a viselkedési módunk javításáról van szó, ami pszichológiai szempontból vizsgálva a „normális" kereti között marad. Ha olyan állapotok javításáról van szó, amiket manapság bizonyos mértékig betegesnek tekintünk, még fontosabb volna, hogy egy megfelelő tapasztalattal rendelkező, lehetőség szerint pszichológiailag képzett segítő személy kísérjen aktívan utunkon, mivel ilyenkor még korlátozottabb az önállóságunk önnön problémáink kezelésében, mint az embereké általában, amikor saját gyengeségeiket kell szemügyre vegyék. Ha valaki annyira korlátozott, hogy még ilyen támogatással sem sikerül neki, még mindig fennáll annak lehetősége, hogy az ilyen segítő személy imádkozik az érintettért, a megfelelő terápia kiegészítéseként. Előfeltétele, hogy keresse a segítséget, mert maga Jézus is feltette a fontos kérdést „meg akarsz gyógyulni?" V.ö."... gyógyítás" oldalunkkal.)

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

Először is utalnunk kell arra, hogy a legújabb gazdasági kutatások* szerint az ember nem az a tisztán egoista lény, mint amit az eddigi, liberális gazdaságelméletek feltételeztek. Csak egy kisebbség cselekszik tisztán önérdekei alapján. Mások számára az olyan értékek, mint az önkéntes, kölcsönös együttműködés legalább olyan fontos, és gyakran döntő szerepet játszik. Ez a „kölcsönös altruizmus" éppúgy nem vezet automatikusan a legjobb össztársadalomhoz, mint az egoizmus, hanem egyfajta klikkesedéshez is vezethet. Itt csak következetes, tudatos etikai döntések vezetnek tovább.

Ide kapcsolódhatnak pszichológiai és vallásetikai nézőpontok is. Az ember egyenlő mértékben individuális és szociális lény. Ez egészséges – nem túlzott – önbizalom és egy szolidáris tartás embertársainkkal szemben ugyanúgy gyakorolható a megfelelő nyitottság esetén. Ahol csak az egoista oldal látható, ott az altruista vagy nem eléggé fejlett, vagy a nyugati társadalmak kemény „iskolája" által elnyomódott. A szocialisztikus társadalmakban egyoldalúan a szolidaritásra helyezték a hangsúlyt és hagyták az emberek szabadságigényes individualista oldalát elcsenevészedni – így nem is feleltek meg annak, amire az ember teremtetett. Ahol az emberek nem találtak kiegyenlített viszonyokat, ez előbb-utóbb kritikában, stb. jelenik meg. Vagy idejekorán tanulnak belőle, vagy előbb-utóbb lejtőre kerülnek. Ez érvényes a ma elsődlegesen uralkodó gazdasági formára is, amit globálisan működő nagyvállalatok jellemeznek. Jézus elsősorban a mindenkori, saját magunk által létrehozott problémák tisztázására ösztönöz (Mt 7.).

Bár a Hegyi Beszéd (Mt 5-7)** értékei, stb. nem fordíthatók le közvetlenül társadalmi cselekvések használati utasításává. Azonban a tudathasadás nem lenne Jézus szellemében való, például ha a magánéletünkben a felebaráti szeretet parancsa alapján cselekszünk, nem alkalmazhatjuk az ellentétes elveket a hivatásunkban vagy társadalmi szerepünkben. Egy komoly etika*** minden síkon be kell váljon, és végső soron az egész világra érvényes kell legyen. Például az irgalmasság értéke és az, hogy Jézus a gyakorlatban éppen a szegények felé fordult, kétségtelenül az egyházak ismert szociális szerepvállalásán túl is társadalmi relevanciával bír – a vállalatokon belüli emberi viszonyokra is. Mt 22,21-nek is nagyon gyakorlati jelentősége van, amennyiben ott az irgalmasságon túl Jézus „tizedének" hagyományáról van szó, vagyis a római adón túl 10 % adományozásáról egyházi illetve jótékony célra. A Jézus értelmében felfogott segítőkészség önkéntes döntéseken alapul; nem lehetséges belőlük közvetlenül kötelező elosztási terveket levezetni. Továbbra is érvényben van a 9. és 10. parancsolat "Ne kívánd ... azt ami felebarátodnak van." Minden olyan igyekezetünk ellenére, melyek sok ember szociális helyzetét feljavítják, a különböző sorsok Isten kezében maradnak.
A hasonlat Mt 25,14-30 / Lk 19-ben az ismert materiális tényállás veszi fel. Az összefüggés (Lukácsnál például a vámszedő etikai tartása, Máténél például a szüzek hitével kapcsolatos példázat) azonban azt mutatja, hogy ezzel átfogóbb dolgokat jelenítenek meg, mint az anyagi javak illetve a pénzeszközök szaporítása. Ez nyomatékosabban jelenik meg Lk 12 / 13-ban, ahol a lelki értékek a földiek fölé helyeztetnek. Ennek ellenére a ránkbízott javakkal való felelősségteljes gazdálkodás az anyagiakra vonatkozik. Ahol például a szegények és hátrányos helyzetűek támogatását javasolják, ott ennek a materiális vagy financiális segítségnek értéket adnak, ahelyett, hogy az anyagiakat általában értéktelennek tekintenék. Ez azon fog múlni, hogy a pénz vagy a tulajdon öncél-e, vagy valami értelmes célra használják – Mt 6,24: „Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak".
Például a lopás vagy csalás, az erőszakosság, az olyan projektek megvalósítása, amiknek ártalmatlansága nem bizonyított (nem bűnöző) embertársainkra illetve a többi teremtményre nézve, nincsen a felelős együttélés értelmében, ahogy azt Jézus lépten-nyomon demonstrálta. Jézus nem arra tanít, hogy mindig helyezzük előtérbe a „kényszerítő körülményeket".

Az Iszlámból ismert a kamat tilalma. De a zsidók és keresztények is találhatnak hasonló tanácsokat a Bibliában (az ótestamentumban vannak ezek a tiltások):
Ez 18,8 és 9: „Uzsorára nem ád, kamatot nem vesz, megvonja kezét az álnokságtól, igaz ítéletet tesz a felek közt; Az én parancsolatimban jár és törvényeimet megőrzi, hogy igazságot cselekedjék; ez az igaz, ő élvén él, ezt mondja az Úr Isten.".
Ld. Ezsd 7,24 (bizonyos hivatást gyakorlókkal szemben kamat, vám és adótilalom); Péld 28,8 ezeket időnként olyan, kényelmes módon értelmezték, hogy semleges dolog a kamaton nyert pénzzel való bánás, mert a pénz a gazdagokon keresztül úgyis a szegények javára fordítódik. Nem teljesülnek e versek kitételei ma, amikor a pénzt sokszor éppen a szegények illetve a közjó ellenében használják. E versek értékrendjének teljesítésekor éppen az a kérdés, mire is használják a pénzt.
Az újszövetségben a Mt 23,23 és Mt 17,24 helyeken esik szó a kamatokról.
E téma kidolgozásakor az érdekelt leginkább, mi az ami azután továbbgondolásra érdemesnek tűnik, ha elhagyjuk azokat a kereteket, amik között az Ótestamentum megszületett. Ezért itt nem megyünk bele mélyebben a 5Móz 23,20-ba.

A biblia arra buzdít, hogy ne okozzunk felesleges tartozásokat (ítélet 22. 7) és tervezzünk előrelátóan (ítélet 21. 5), valamint növeljük bölcsességünket és értelmünket (pl. ítélet 4. 5-8). Spórolásra szólított korábban is fel; a már említett tizedet minden évben félre kellett az embereknek tenniük, hogy ezáltal a vallásos ünnepségekhez el tudjanak utazni és adományokat tudjanak magukkal vinni (5. Mózes 14. 22-27). Pál felszólította a keresztényeket egyfelől arra, hogy minden héten tegyenek valamennyit félre és adott esetben bocsássák szükölködő keresztény társaik rendelkezésére (1. Korinthosz 16. 1,2), másfelől mértékenységre is a földi javakkal szemben (1. Tim. 6. 8). Jézus abból indul ki, hogy ki kell számolni elegendő pénz áll-e rendelkezésre, mielőtt pl. egy építkezési projektbe belevágunk (Luk. 14. 28). Tartós gazdálkodás ma is sürgősen fontosabb lenne, mint terápiá vagy megelőzés: a magán-, a gazdasági- és a közéleti eladósodást egyértelműen a világszerte érezhető pénzügyi instabilitás okának tekinthetjük. A "Krisztusutak" honlap nem követ politikai célokat, ezért itt csak általános szempontokat ismertetünk.

*) Ernst Fehr igazgató, Empirikus Gazdaságutató Intézet, Zürichi Egyetem, az interjú a „Spektrum der Wissenschaft" 2002 márciusi számában jelent meg, címe „Reciprok altruizmus…".
**) Inkább lelki szempontok alapján tárgyalja ezeket a kérdéseket a Hegyi Beszédről írt fejezetünk, a főszöveg 1. részében.
***) Lásd „Az etika alapjai" fejezetünket.

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

Mt. 22,21; Mk 12,13-17; Lk 20,20-26: „Adjátok meg a Császárnak, ami a Császáré és az Istennek, ami az Istené" ez egy reális tartás, ami a rómaiaknak fizetendő adóval kapcsolatos. Tisztán megmutatkozik benne az állami és egyházi funkciók megkülönböztetése. Ezzel szemben itt nem a felsőbbséggel szembeni alapvető alárendeltségről van szó, Csel 5,29: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek". Ennek megfelelően Jézus nem igazol minden kudarcot, automatikusan, a „kényszerítő körülményekkel".

Egyrészről a Hegyi Beszéd (Mt 5-7) általános értékei, stb. nem fordíthatók le közvetlenül társadalmi cselekvések használati utasításává. Azonban nyilván nem lenne Jézus szellemében való, ha a magánéletünkben a felebaráti szeretet parancsa alapján cselekszünk, a hivatásunkban vagy társadalmi szerepünkben pedig az ellentétes elveket alkalmaznánk. Egy komoly etika** minden síkon be kell váljon, és végső soron az egész világra érvényes kell legyen.
Például nem a Jézus által demonstrált igazságosság és felelősség szellemében lenne, ha nem szóbeli módszerekkel győznénk le ellenfeleinket; becsapnánk a nyilvánosságot; az olyan projekteket valósítanánk meg, amiknek ártalmatlansága nem kellően bizonyított (nem bűnöző) embertársainkra illetve a többi teremtményre nézve. Így egy keresztény erőfeszítéshez önálló gondolkodásra is szükség lehet, amely az egyoldalú „bal/jobb irányú“ gondolkodáson túllép.

Máté 7. 3-5 "... húzd ki először a gerendát a szemedből; majd lásd, hogy hogyan húzod ki a szálkát testvéred szeméből" egyértelműen nem olyan útmutatóként szolgál, mely az egyént teljesen a saját gyengéivel való szubjektív foglalkozásra korlátozza - pedig ezt a benyomást egyes keresztény csoportok sugallanák. Életfeladatunkká kellene tennünk, hogy mindig saját magunkkal kezdünk, majd egyre szabadabban, saját problémáinkat nem másokra átruházva, társainkat is figyelmeztetnénk ill. kritizálnánk, ha ez szükséges. Ez természetesen személyes környezetünkre és a politikusokra is érvényes.

Egy prófétai tanácsot olvashatunk Jer 29,7-ben: „És igyekezzetek a városnak jólétén, a melybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek." Ez a legtágabb értelemben előnybe helyezi a közjót a döntéseknél. A keresztényeknek a Mt 5,13, Mt 13,33, stb. is a szívére helyezi, hogy érdeklődjenek a társadalom iránt, legyenek a „föld sója".
Adódhatnak persze olyan helyzetek, amikor a keresztényeknek távol kell tartaniuk magukat a társadalmi félreértésektől: Jel 18,4: „És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle (Babilonból) én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból".

*) Ez a web-oldal nem követ politikai célokat. Ehhez a témához itt csak általános szempontokat ismertetünk.
**) Lásd „Az etika alapjai" fejezetünket,
valamint a „Keresztény szempontok a gazdaságról és a szociális kérdésekről" fejezetünket is.

 Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

Kereszténység és filozófia: Habermas 2001-es, „Hit és tudomány" beszédéhez*)
- további filozófiai irányzatokhoz fűzött megjegyzésekkel -

A felvilágosult keresztényeknél Habermas fontos előteljesítményeket talál, amit megfordítva a világi gondolkodóknak is teljesíteniük kéne ezekkel a keresztényekkel szemben:
- A vallási tudat fel kéne dolgozza a felismerhetően „disszonáns" találkozásokat más vallásokkal és egyházakkal. Megjegyzés: A nyugati világban már kirajzolódnak a civilizált kezelés körvonalai, de ezek még erősen behatároltak. Az ökumenikus vagy felekezetközi párbeszédhez fontos szempontokat főszövegünkben és néhány kiegészítő oldalunkon elszórva lehet megtalálni, például az Egyházakról és az Etikáról.
- Továbbra is a tudományos „autoritásokra" kell beállítódnia. Megjegyzés: e web-oldal szempontjából a tudományos főáramlat (mainstream) gyakran nincs a gyakorta emlegetett legújabb álláson, vagy azt gazdasági, stb. okokból nem akarja elfogadni. Az autoritásnak ez a formája ilyen módon sok kérdésben kétségessé vált. A tudományos területen is hiányzik az interdiszciplináris nyitottság és a nélkülözhetetlen pluralizmus. Ez éppen az emberképünket érintő lényeges kérdésekre vonatkozik, például a géntechnikában (aminek problémáit Habermas is említette); de igaz ez a többi természettudományra is. Ezt a problémát főszövegünk több pontján, az Evangéliumok nyomán haladva, megemlítettük. Helyesen állapítható meg azonban a vallás és a tudományok közötti párbeszéd szükségessége. Tapasztalatunk szerint, ennek során azonban be kell vonni a természettudományok legújabb áramlatait**) is, vagyis a „főáramlaton kívüli kutatásokat", stb. Ezzel együtt a vallási oldalról is be kell vonni azokat a felismeréseket, amik a mély vallásos tapasztalások tudatos feldolgozásából erednek, a csupasz teológiai gondolatépítmény helyett. Csak így nyílik lehetőség arra, hogy ne beszéljünk el egymás mellett. Ezen buktak meg az eddigi párbeszédek, amik elaggott tudományos paradigmákon (kiindulási alapokon, világképeken) illetve a kereszténység lerövidített elképzelésein alapultak. Egy ilyen folyamatból a lélektan is profitálhatna, amennyiben ismét emberré válhatna az ember. a lélek pedig lélekké, nem holmi biokémiai agyi folyamattá.
- A vallási tudatnak az „alkotmányos állam premisszáiba" kell belebocsátkoznia… Rámutat arra, milyen destruktivitás léphet fel e nélkül a lépés nélkül a vallási területen. Megjegyzés: A modern keresztényeknek ez a szabadságértékekhez való alkalmazkodása egyúttal lépés a források felé, a kereszténység állami kényszerítőeszközökkel való kisajátítása előtt, Kr. u. 325 óta.

Miközben a keresztény illetve vallásos körök beszédjükben igazodtak a világi szervekkel való bánáshoz, Habermas szerint most a tisztán világian gondolkodó és beszélő köröknek kell gondolkodásukat ráállítani a keresztényekkel illetve a vallásos emberekkel folytatott párbeszédre, és azok gondolkodására, ahelyett, hogy egyszerűen „eliminálnák" azt, „ami egyszer elhangzott". A szekuláris többség, a hívők számára lényeges kérdésekben nem erőltethet keresztül többségi döntéseket anélkül, hogy alaposan ne ellenőrizte volna, mit tanulhatna akár ezen oldal ellenvetéséből is. Megjegyzés: A politikusoknak, természettudósoknak ténylegesen is be kell végre állítódniuk a keresztényekkel folytatott beszélgetésekben arra a bizonyos „valamire", ami az olyan kifejezésekben, mint „a teremtést megőrizni", teremtmény", vagy akár „ember", stb. többletként benne rezeg, az olyan kifejezésekkel szemben, mint a kozmosz, bioszféra, ökológia, élőlény, Homo Sapiens… .

Habermas egy, a vallás és tudomány között közvetítő „harmadik félre" alapoz: egy „demokratikusan felvilágosult közértelem" (common sense); és ez egy „posztszekuláris társadalomban", ami beállítódott a vallási csoportok továbbélésére. Megjegyzés: Ez eddi például Németországban kevéssé működik, és csak annyiban, amennyiben legalább a nagy egyházakat többé-kevésbé be kell vonni a párbeszéd folyamatokba. Az USA-ban például az egyes emberek vallási tevékenysége nagy tiszteletet élvez; azonban a vallási értékek ennek fejében, a szekuláris társadalomban, olyan formában kerülnek elő, hogy szinte fel sem lehet ismerni azokat.

*) FAZ / SZ, 2001. 10. 15. vagy a német nyelvű Internet szöveg.
**) Lásd „Természettudomány és istenhit" oldalunkat.

Jürgen Habermas, Theodor W. Adorno és Herbert Marcuse mellett a „Frankfurti Iskolához" tartozott, ami meghatározóan befolyásolta az 1968-as diákmozgalmakat „kritikus teoriájával", és akkor bevont megváltoztatott neomarxista, felvilágosító és ateista gondolkodásmódokat.
A konzervatív filozófiai és teológiai nézőpontból különösen Günter Rohrmoser kritizálta, 1969 óta, a 68-as mozgalmak elméletét és gyakorlatát. „Utópiájukat" valláspótléknak tekintette (és ezzel az egyházi eschatológia konkurensének), és megpróbálta vele szemben például Augustinus régi tanítását a „két (Isten által szándékolt) birodalomról" – vallás és állam – megmenteni.
Úgy a frankfurti iskola képviselői, mint azok konzervatív-keresztény és gazdasági-liberális ellenzéke nagy volt, és még ma is az, abban, hogy egyoldalúan felsorolja az érveket, amik így mindig a másik ellen szólónak látszottak, illetve amikkel a „másik oldalt" hamisan, egységes blokknak állíthatták be. Így némelyek elszalasztották az esélyt, a hagyományos értékrend megőrzésre érdemes elemei után való, differenciált kutatásra; mások elmulasztottak differenciáltan tekinteni arra, ami az új szociális mozgalmakban, az ideológiai torzulásoktól eltekintve, a jogos – a formalista autoritástisztelet ellen irányuló – motívum volt. Mindenesetre azóta sok ember előrelépéseket tett ebben a vitában Németországban és máshol, mert már nem hagyták magukat belepréselni az 1968-as, régi „frontvonalakba". A kutatás ezt az előrelépést még nem támasztotta alá kellőképpen – még mindig vannak könyvek, ahol a világ minden rosszaságáért az ellenfelet teszik felelőssé, és ahol a barátok cselekedeteit hibátlannak mutatják be.

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

1Móz 1,26-28: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék … mind az egész földön …"**) ez semmiképp sem jelenti azt – amint a gyakorlatban tesszük – hogy az ember felelőtlenül bánhat a környezetével. Itt sokkal inkább az emberiség eredeti víziójáról van szó, mint a teremtés utoljára létrehozott csúcsáról, Istenhez hasonló tulajdonságokkal. Az egyes ember természetes autoritásáról van szó, az emberéről, aki meg tudja nevezni a többi teremtményt, és felelősséggel tud bánni velük. Az 1Móz 2,15 így nevezi meg ezt a felelősséget: „És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt." Ez az „őrizze" egy továbbfejlődő, élő teremtményre vonatkozik. Az ember később (v.ö. a paradicsomi történettel) kiesett Isten és teremtményének ebből az egységéből, és egoistává vált. Minthogy az alapok estek ki, az embernek újra ki kell dolgoznia az összes lelki alapot, semhogy a paradicsomi teljhatalomra hivatkozna.

A teremtést az Újszövetségben is fontosnak tartják: A Róm 1,20-ban ez áll „Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik;". Róm 8,19 „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését" (más fordítási lehetőség szerint „a megváltott emberre", vagyis a teljesebbé vált emberre). Róm 8,22 „Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig." Mk 16,15-be ezt mondja nekik: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek." (ld. Kol 1,23).
Most Jézus Krisztus segít. Azonban Ő sem veszi le az ember válláról az embertársai és a többi teremtmény iránti felelősséget; hanem abban segít, hogy „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48), vagyis olyanok, amilyennek eredetileg szánva voltak – hogy felelősségükkel tisztában legyenek. Csak ezáltal válik ismét egységessé a teremtés. Ez azonban azt tételezi fel, hogy ezt a segítséget igénybe is veszik. Az ember, Isten nélkül való továbbhaladása, a Rm 1,20 szerint, „menthetetlen".

János a Jelenések könyvében (annak jellemzését lásd főszövegünk 2. részében) ugyan egyebek mellett katasztrófákat is felvázol, amik az emberiséget illetve annak egy részét, és a természetet érhetik. Azonban sehol sem mutatja be ezeket a kísérőjelenségeket az isteni korrektúra idején pozitívnak, illetve mint tényleges isteni célnak; és a Jelenésekben sehol sem bocsát meg azon embereknek, akik a maguk részéről hozzájárultak a fajok kihalásához, vagy egyéb katasztrófákhoz, még kevésbé szólít fel az ebben való közreműködésre. ***) A Jelenésekben ezt a könnyelmű civilizációt sokkal inkább erős kritikával illeti.
A Jelenések könyve nem módosítja az Újszövetség többo részének pozitív vízióját, például ami a Hegyi beszédben így hangzik (Mt 5. „Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet").

A "teremtéstan"-ról, mely főként az angol nyelvű területeken terjedt el: a mi oldalunk nem képvisel semmiféle - "izmust". A világ és az emberiség teremtése valójában - a véletlenség elve helyett - isteni bölcsességet sugall. Lásd a mi "Természettudomány és Istenhit" oldalunkat. Kételyek is engedélyezettek az egyes, még nem bizonyított archeológiai ill. földtörténeti időjelzések során.
Mindazoknak - kik a Genesisbeni "teremtés 7 napját" 7 a mai értelemben vett 24 órás napként fogják fel - ezt interpretációként kellene felismerniük: emiatt nem szabadna a hitnek meginognia. A mai kor a keletkezett ill. teremtett földet a ma ismert forgással együtt feltételezi, ami eleinte persze nem létezett. Már a biblia is azt állitja, hogy "Isten számára ezer év jelent egy napot". A 7 nap így tényleg valóságos jelentéssel bírhat, de ezzel egyidejűleg "időtartamokat" és "teremtési ciklusokat" is pontatlanul ismertetett tartammal. Az a felfogás, hogy éppen a legkiterjedtebb teremtési folyamatokat tekinitk a legrövidebb időtartamúnak, új felfedezések ismeretében hamarosan ugyanúgy tarthatatlanná válik, mint sok eddigi archeológiai elképzelés. A biblia megfelelően sejteti, hogy Isten már Mózes előtt is nyilatkoztatott ki embereket, mint pl. Énok és Noé. A mai teremtéstörténet valószínűleg egy régi szóbeli, majd később írásba foglalt - valós eredetű - hagyományra támaszkodik, melyek egyes részei más kultúrákban is megőrződtek. A kutatásokból ismertek pl. feltűnő hasonlóságok a szumér Gilgames-eposszal. Ez nem jelenti azt, hogy a Genezist itt írásban is meg kellene találnunk, viszont emlékeztet bennünket arra, hogy Ábrahám Mezopotámiából származott.

*) Ez a web-oldal nem követ politikai célokat. Ebből következően itt csak általános mértékekről beszélünk, nem a jelen egyes politikai kérdéseihez nyújtunk cselekvési útmutatót. A különféle irányzatú keresztények a teremtés fenntartásával összefüggésben feldolgozott témái, mint pl. a meg nem született élet, és visszaélés a génekkel és az atomenergiával.

**) Ezt a panenteizmus alapelvének egy speciális formájának tekinthetnénk ("Istent teremtményeiben is megtaláljuk) - ne tévesszük viszont össze a panteizmussal ("Isten mindenütt"). Ennek alapján Isten legközvetlenebb kapcsolata a teremtéshez az emberek segítségével jön létre (lásd János 14. 21, 14. 23, 15). Praktikusan a "segítség" is csak azon a szinten érvényesül, miszerint mindez az emberekben egyre jobban tudatosuljon és ezáltal Krisztushoz mindinkább hasonlóvá váljanak. A teremtés felett érzett öröm is elvezethet Istenhez; bár egy ilyen teremtési misztika esetében jelentős tévutak is lehetségesek, ahol Isten már csak az egyed saját anyagi dolgai és kívánságai szolgálatában állna.

***) Ez csak a német nyelvterületen lehet magától értetődő; az USA-ban például nem mindenki számára világos.

****) Az öntudat fejlődésének lehetőségeit Jézus életének lépései alapjánFő szövegünk 1. részében dolgoztuk ki. Az emberiség ma ismét tudatosabban és könnyebben - a korábbi, inkább ösztönös móddal szemben - képes megtanulni környezete és környéke, valamint a Föld összefüggéseinek felismerését. Eközben elérheti a "hálózatos gondolkodás" szintjét is (egy Frederic Vester által használt fogalom), ill. a "többfaktoros gondolkodás" szintjét is (Dörner által használt fogalom komplikált ökológiai összefüggések tanulmányozására az ehhez használhatatlan, régi "lineáris" ill. egytényezős gondolkodás helyett = 1 ok → 1 hatás. Lásd "Öntudat, agykutatás és szabad akarat" oldalunkat, valamint az "Etikus értékek alapja","Üzleti és szociális kérdések keresztény szempontjai", "Általános keresztény szempontok a társadalom és a politika értékeléséhez", "Kereszténység és filozófia..." oldalainkat.

Lásd „Az etika alapjai" fejezetünket is.

 Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

Az emberi élet kezdete: A konzervatív és kritikus keresztények emberképe abban messzemenően megegyezik, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik.
A Biblia az emberi életet sokféle módon mutatja egységnek; isteni eredetétől kezdve – az élet generációkon keresztül való továbbadásán át – az egyes személyek különböző életkor illetve fejlettségi fokozataiig. Sehol sin benne szó arról, hogy lenne „élet érték illetve emberi méltóság" nélkül, a születés előtt bármikor, vagy valamikor az öregség illetve a betegség valamelyik fázisában.
Prof. Böckle „A keresztény etika kézikönyve" című művében, néhány történelmi teológus műve – amik eredeti szövege részben nem fellelhető – az élet kezdő időpontját a fogantatás helyett, az azt nem sokkal követő beágyazódásban határozza meg.
A modern természettudomány legtöbbször értéktelennek tekinthető. Bár a modern természettudományos megállapítások is csak folyamatos átmenetet tudnak megállapítani a megtermékenyített petesejt és a kifejlett ember között. Ebből következően minden társadalmi meghatározás, ami az élet kezdetére vonatkozik, önkényesen megállapított határ. Ilyen például az embriológus, Erich Blechschmidt-é: elavult az egykor Haeckel által megállapított „biogenetikai törvény", ami szerint az embrió megismétli a fejlődéstörténet állati szakaszait is: minden szerv tervszerűen fejlődik ki, az emberi szervezetben betöltendő szerepe szerint. Az embrió reakcióit ma az ultrahang segítségével akár filmre is rögzíthetjük. Hasonlóképp hangsúlyozta a humángenetikus, Prof. L. Lejeune, hogy már a megtermékenyített petesejt génjei, magukban hordozzák a felnőtt emberi szervezet terveit; azt is mondhatnánk, hogy ezek ennek a tervnek a fizikai ellendarabjai. Hasonló felismeréseket találhatunk az agykutatás, a fejlődés-neurológia és a pszichológia területéről is. A teljességes és előítéletektől mentes kutatással a fejlődés egyre koraibb szakaszaiban tapinthatunk ki tudati és emlékezési folyamatokat.
Így ennek az értékállításnak a vallásos körökön kívül is jelentősége van.

Más kérdés az ilyen szemlélet gyakorlati megvalósítása.
A „Ne ölj" parancsolatát – 2Móz 20 – az ótestamentumi időkben „ne gyilkoljként" értelmezték; ahol az ölés és gyilkolás fogalma a későbbiekben felcserélődött. Tágabb értelemben ez a tiltás minden emberi életre alkalmazható, a vegetáriánusok ezen is túlmennek, ők az állatvilágra is kiterjesztik. A modern, vallásközi „világethosz" ** a „minden élet tiszteletének kultúráját" tartalmazza mintaképként.
Minden esetben figyelembe kell venni az érintett személyes élethelyzetét – ahogy ezt minden komoly terhességi tanácsadáson teszik, még ha szívesen bátorítanának is a gyermek kihordására, és ehhez is szeretnének segítséget nyújtani – annak nehézségeit, félelmeit, lelkiismereti problémáit, stb. komolyan véve, ahelyett, hogy általánosságban elítélnék azt, akinek az abortusz gondolata megfordul a fejében. A nők ezt a döntést a legtöbb esetben nem könnyen hozzák meg. Gondolnunk kell a férfiak és a környezet felelősségére is, ahelyett, hogy a felelősséget egyoldalúan a nőkre hárítanánk.
Ha az a cél, hogy csökkentsük a terhesség-megszakítások számát, sőt ha lehet meg is szüntessük, akkor az egyéni törekvéseken túl az a legfontosabb, hogy társadalmi szinten könnyítsük meg a gyermekekkel való életet; vagyis azokat a problémákat kell sorra venni, amik ma az abortuszok okainak egy részét képezik – helyett például hogy további terheket szorgalmaznánk a szociálisan hátrányos helyzetűek számára.

A jogi kérdések*:
Jézus Krisztus a morális viselkedés tudatos döntését helyezte az emberek elé, ahelyett, hogy elsősorban a külső törvények vagy szokások nyomására alapozott volna, amint az az Ószövetségnek volt gyakorlata. Ennek ellenére a törvények az etikai kérdések támaszaiul szolgálhatnak, ahogy azt az élet majd’ minden területén meg is próbáltuk.
A büntetőjogi szabályozások (mint a német 218.§), akár szigorúak azok, akár liberálisak, a nemzetközi összehasonlítás szerint csak korlátozott hatást gyakorolnak az abortuszok számára. Ennek megfelelően a megoldáshoz többféle törekvésre van szükség.

Az összefüggés a géntechnikával és a termékenység-orvoslással: A tudományos kutatásoknak és a mesterséges megtermékenyítéseknek is van nemzetközileg agy „embriófogyasztása", amit például a német magzatvédelmi törvény próbál behatárolni. Manapság a preimplantációs diagnosztika (PID) jelenti az új kísértést, a művi vetélési okok előállítására.

Más területekre kiható következmények: Amikor az élet védelméről van szó, azokra a veszélyekre is kéne gondolnunk, amiknek a már megszületetek vannak kitéve – és különösen azokra, amik a megszületett és meg nem született életet veszélyeztetik. A környezeti veszélyek érintik az anyát és a magzatot is, sőt az érzékeny magzatot erősebben is, mint a felnőttet. Ez gyakran elkerülte az életvédők figyelmét; ahogy megfordítva, sokan, akik a környezet védelmében léptek fel, nem törődtek a terhesség-megszakítások problémájával, ahogy azt például Franz Alt már 1985-ban megtette.

*) A „Krisztusutak" web-oldal nem követ politikai célokat. Nem írunk senki ellen sem, nem állítunk fel politikai követeléseket, hanem csak általános kérdésekről informálunk.
**) Lásd „Az etika alapjai" fejezetünket is.