1. A kereszténység eltemetett spirituális mélységeit napvilágra hozni kívánónak természetesen először is Jézus tanítására, életére és jelentőségére valamint az őskeresztényekre kell figyelnie; méghozzá „apokaliptikus” vonásaikat is figyelembe véve, ahelyett, hogy kimarkolná azt, ami egyik vagy másik teológiának tetszésére van. Ennek során az is látszik, hogy komolyan kell venni a korai keresztények sokféleségét is – ahogyan azt az evangélisták ******) maguk is komolyan vették, ezzel felismerhetővé téve Krisztus impulzusainak szélesebb jelentőségét. *)

2. A korai évszázadok régi egyháza általában az „egyházatyák” autoritásától és átfogó tárgyalásaitól volt meghatározott. Ők egyebek mellett a görög nyelv és tanultságuk segítségével nyilvánvalóvá tették Európa számára az őskeresztény hagyományt. Ők még sokmindent tudtak régi írásokról, amik mára már elvesztek. Amint mindig is, ebben az időszakban is sokat vitatkoztak arról, mi felel meg az igazi kereszténységnek és mi nem. Néhány, később elfojtott, felismerésük is megérdemli az újra feldolgozást, természetesen a forrásokkal való összevetésben. Továbbra is léteztek keresztények – például Egyiptomban, v.ö. a Naq Hammadi-ban talált leletekkel – akik nem az egyház gyógyító közvetítésére támaszkodtak, hanem inkább az egyén közvetlen kapcsolatát ápolták Istennel, az imádságban, meditációban, stb. Ennek egyes elemeinek maradványai markánsan felismerhetőek a mai ortodox egyházak „misztikus teológiájában”.

3. A középkori skolasztika és kánonisztika egy olyan teológiai rendszerezéshez vezetett, mely gondolati, vagy inkább vallásfilozófiainak nevezhető, levezetéseken alapult (érv, ellenérv, következtetés); ennek során az egyházatyák továbbra is autoritásnak számítottak, amennyiben beleillettek ebbe a gondolatmenetbe. Bár a skolasztikus gondolatokban, az akkori kor számára, sok hasznos lelki táplálékot találunk, ijesztő a gyakorta egyoldalú, abszolút igazságokat megfogalmazó, ezáltal kirekesztővé váló intellektuális logika – amit meg kéne különböztetni a tulajdonképpeni vallási dimenziótól. Ez tanítások illetve dogmák formájában megőrizte ugyan a hitet, ám elvezetett az inkvizíciós praktikákhoz is. Egy mai spirituális kereső illetve misztikus kreativitásából felismerhető, hogy bizonyos pontokon ugyanez az intellektuális módszer más következtetésekre is vezethetett volna, vagy vezetett is; illetve a tényleges lelki növekedés rugalmasabb és átfogóbb tudatot tételez fel, nem ilyen megkeményítettet. A rendszeres teológiának, különösen a katolicizmusban, még mai is ez a szigorú, skolasztikus módszer a kiindulási pontja. Ma már megjelentek bizonyos nyitások más illetve ökumenikus kezdeményezések felé (például Yves Congar). Itt nincs azonban szó valamelyik teológiai irányzat egyoldalú kritikájáról. A „Krisztusutak” mai főszövegének korábbi kimunkálási stádiumában megvizsgáltuk azt is, milyen rendszeres módon lehet bekapcsolni a rendelkezésre álló anyagot. Egyetlen módszer maradt használható, mégpedig „Jézus lépéseinek” követése, amit azt az evangéliumokban feljegyezték! Mert éppen ezekben tükröződnek vissza az emberi fejlődés és tudati síkok archetipikus sorrendjei, a környező világ összefüggésében is. Ez azonban egy új, interdiszciplináris megközelítés.

4. Amikor már nagyon sok egyházi hagyomány tornyosult az alapok fölé, elkövetkezett a reformátorok tevékenysége, akik ismét erősebben hatóvá kívánták tenni a bibliai alapokat. Ezzel azonban csak erősen korlátozott eredményeket értek el, mivel Ők is koruk gyermekei voltak, és például keveset tudtak a kereszténység történelmének spirituális és misztikus áramlatairól. Ráadásul olyan tradíciókat is elejtettek, amik legalább magvukban értékesek, például Mária tiszteletét. Annak idején csak egyeseknek adatott meg, például J. V. Andreae evangélikus teológusnak, hogy regénynek álcázott álomképekben számoljanak be mélyrehatoló, esetleg „keresztény-ezoterikusnak” nevezhető tapasztalataikról; ennek a biztonsági okokból választott formának tudható be, hogy ebben nehezen ismerhető fel a keresztény tartalom. A protestáns világ sem volt mindig olyan toleráns, mint amilyennek látszhatott. A többit megtette az ellenreformáció, a vallásháborúk, stb. Ennek ellenére akkoriban erősen hasonlítottak egymásra a különböző teológiai módszerek. Amikor ma még a protestáns egyházakon belül is elkülönült hitvalló közösségek léteznek, mint a lutheránus, kálvinista (református) és az uniált egyházak, meg kell mondjuk ezek képviselőinek, hogy bár ez teológiai szakviták alapjának remekül megfelel, az egyházuk népe számára kevés jelentőséggel bír. **)

5. Az ezután következő időszak, a felvilágosodás új filozófiájával illetve a természettudományok racionalizmusával sem vezetett oda, hogy az intellektuálisan meghatározott, régi teológia mellé odaállította volna a spirituális tapasztalásokon alapuló teológiát. Ezzel ellentétben egyre inkább, időnként nem is tudatosan, a kor, ugyancsak intellektuálisan meghatározott, egyoldalúan materialistává vált tudományos felfogása mellé álltak a történeti-kritikai teológusok is. A teológia mindinkább történelmi, irodalomtörténeti és nyelvészeti kutatási iránnyá vált – ami nem automatikusan helytelen, de igen egyoldalú. 
Az irodalom fajának figyelembevételének nincs akadálya - de ilyen esetben a lehető legmegfelelőbben kell ezt megtenni anélkül, hogy sematikussá válna; l. pl. oldalunkat az un. Philippusevangéliumhoz (lásd az angol / német frissítéseket). Az írások kijelentéseinek olvasása során többször is szükség van ezeknek az akkori időszak körülményeivel történő összehasonlítására - azonban ilyen esetekben nem szabad már előre az akkori kijelentéseknek egy a mai korra jellemző leértékelését előfeltételezni. A létesülő közösséggeli összefüggése is megvilágosíthatja tartalmát - ennek nem kell azonban a látókör leszűkülését eredményeznie egy olyan külsőleg tisztán emberi történésre, amelyben Isten már nem létezik közvetlenül, mivel Ő az emberiség számára mindig is a legfontosabb volt. Az a tény, hogy egy üzenet gyakran csak egyes emberek számára volt elérhető, semmiképpen sem zárja ki általános értelmét. Fontos a hagyomány ma érvényes jelentését is keresnünk - teljes tartalmát azonban csak akkor ismerjük fel, ha az ígéretek visszakövetését mai emberek számára is komolyan vesszük, vagyis legalábbis megpróbáljuk komolyan venni.
(Ellentétesen látták magukat a régi, rendszeres teológiát képviselő, korabeli teológusok, a tulajdonképpeni teológia olyan magjának, mi köré csoportosulhatnak az újabb kutatási irányok. Az azonban kérdéses, hogy lehettek-e valóban ilyen integráló maggá.) Valószínűleg érdekes kezdeményezés lenne a sokoldalú, tudományos felfedezéseket a hitbéli tanokkal kapcsolatba hozva vizsgálni – amennyiben ez nem vezetne újabb, természettudományos dogmákhoz. Ez azonban csak akkor lenne következetes, ha ma is megtennénk. Ez azonban eddig nemigen történt meg. Ez azt jelentené, hogy figyelembe kéne venni azt az új világképet illetve paradigmát, amit az új, már nem annyira materialista, tudományos irányzatok rajzolnak ki, a kvantumfizikában, a modern biofizikában, a geo- és asztrofizikában és különösképp a határtudományok területén, például a parapszichológiában, stb. Értelmetlen lenne egy mai teológiát a XIX. század világképre alapozni! ***)
A XIX- század óta a felvilágosodás irányzataival szemben is erősödtek az ellenirányzatok, például az ébredési mozgalmak, amik eredményeképp sok szabadkeresztény egyház jött létre. Ezek azonban nem látták szükségesnek, hogy foglalkozzanak a természettudományok eseményeivel; e-nélkül is egy bibliai orientációjú hitet képviselnek. Erre általában nem is használják a teológia kifejezést, de mégiscsak a Biblia egyfajta teologikus magyarázatáról van szó (exegézis / hermeneutika).

6. A XX. században több törekvés is megpróbálta kibontani a teológia azon vetületeit, amikre eddig nem fektettek kellő hangsúlyt, azonban ezek sem vonták bele azt a misztikus-spirituális dimenziót – amit pedig már Karl Rahner is szükségesként ismert fel. Ezek a katolikus és evangélikus kísérletek legalább a társadalom számára hoztak valami eredményt, amennyiben a figyelmet az emberek gyakorlati gondjai felé fordították: például Karl Barth, a politikai teológia és a felszabadítás teológiája(i) a harmadik világban, a teremtés teológiája ****), a feminista teológia, … . Bizonyos irányzatok, mint például Bultmann „mítosztalanító teológiája” azonban a gyereket is kiöntötték a fürdővízzel, vagyis a hitet egy – mint említettük időközben szintén elavult – materialista világképre redukálták, habár helyesen felismerték, hogy a hitet nem szükséges tudományosan objektivizálni. Drewermann megkísérelte az evangéliumok mélylélektani elemzését. Ez akár híd is lehetett volna, ami kivezet a materialista világkép lélektelen világából – ha nem játszották volna ki a Biblia tulajdonképpeni spirituális dimenziójával szemben, amit ettől tisztán megkülönböztetendő.
Az eddig vitákat a fundamentalizmus és a relativizmus közötti problémák uralták. 
A teológiai körökön kívül, az utóbbi években még bizonyos "Jézus-leleplező történetek" is szerepet játszanak, amik a mai párbeszéd összképét nem éppen javítják.

7. Egyenlőre kevés érzékelhető a XXI. század „posztmodern” teológiájából. A kereszténység spirituális lehetőségeinek megújítása – a régi hitbéli mélység és a kivívott szociális érzékenység megtartásával – a tudat átfogó változását tételezi fel. ***** Itt a spirituális precizitásra és a világ és társadalom differenciált szemléletére van szükség (a teológia és vallástudomány eddigi kutatási irányainak kezelése és továbbírása helyett): ez a „teljes” kereszténységhez vezető út, a mai fragmentáltság helyett. Ez a „Krisztusutak” szándéka.
(…)

*) Ezek részben tudatosan, nem csak a „mondások Q forrását” ismerték el benne, amit később a kutatók feltártak. (Csak Jézus passiótörténet előtt elhangzott mondásait tartalmazza, olyan, a társadalmi konvenciókon túlmutató etikával, amit ma gyakorta a Hegyi Beszédhez kapcsolnak. Már a szoros rokonságot mutató, ennélfogva szintén autentikus Tamás Evangéliuma is mutatja, hogy a prédikátortól és a közönségtől függően, Jézus további mondásai is terjedtek…). Jézus életének utolsó lépéseit – Lázár feltámasztásával kezdődően – akkoriban még kevesen tudták követni, és ennek megfelelően autentikusan képviselni. Ennek ellenére hozzáférhetővé tették a keresők számára.

**) Újabban jelentkeztek Németországban olyan törekvések, amik ezt a helyzetet szeretnék tisztázni. Kiegészítésként lásd a cikket „Evangélikus Egyház: mozdul a dinoszaurusz”; „Publik Forum” 2002. 9. szám, pf.: 2010, Oberursel, 61410. A különböző egyházakról lásd a 3. részben „A 7 gyülekezet (a Jelenések) és a mai egyházak”.

***) Lásd a 3. részben a „Természettudomány és hit” fejezetet. Update English/ Deutsch. A kereszténység fejlődéséhez, l. Prof. Hans Küng, A kereszténység. Személyiség és történelem, 2007. külön kiadás. Küng úr itt olyan egységes kutatásra törekszik, amely a régészet és más, kritikus kutatások ellenére tartalmi forrásként komolyan veszi a régi irományokat. Ezen szövegek nem minden részét vesszük át a történelmileg kritikus kutatásokból. Pl. a Jézust érintő történések néha nagyon szubjektív élményként lépnek fel; Küng azonban nyitottan tekint az ilyen, még fel nem kutatott élmények önálló valóságosságára. Azonban - ugyan érdekes metódus alkalmazása által, amely segítségével a kereszténység fejlődési fokozatait vizsgálja felül - az irányzatok jelentőségét nem képes megfelelően méltányolni. Habár ezek az irányzatok eddig nem voltak meghatározók - mint pl. a misztika - mégis olyan útvonalakat tártak fel, amelyek a kereszténység teljes potenciáljának felméréséhez nagyon fontosak. Itt még annyit hozzá kell fűznünk, hogy belső szellemi "feladattal" ellátott ill. misztikus emberek gyakran nem érthetők meg tisztán történelmi-kritikus analízis segítségével, mivel külsőleg kézzel fogható életrajzukon kívül egy önálló, belső, szellemi életrajzzal is rendelkeznek. Ilyen esetekben mindössze meg kell próbálnunk ezen embertársainkat komolyan venni anélkül, hogy "szételemeznénk" őket.

****) Ld. például „Ökologikus teológia”, Kreuz-Verlag.

*****) A Szentlélek által adott „új, örök evangélium” értelmezése a Jelenések könyve 14,6 alapján, erősebb tudatot feltételez, mint amit az intellektus megenged.

Az Újszövetségben különböző teológiai látásmódokat találunk. Az írói alighanem tudatosan kombinálták össze. Megérezték, hogy Jézus sokoldalú. Többféle teológiai nézőpontra van szükség az Ő megértéséhez.
Tanította egyrészt a liberálisok vagy a felszabadítás teológiájának szociális érzékenységét – és tanította a konzervatív teológusok szigorúan individuáletikai irányelveit (azonban nem formalisztikusan és nem az államhatalomra irányultan).
Fellelhettük Benne a keresztény misztikusok vagy ezoterikus keresztények spirituális tartását (v.ö. a keleti Ortodox egyházak misztikus teológiájával) – de azt a beállítódást is, hogy a tanítványoknak evilágban kell élni életüket (utóbbi a legtöbb mai teológus és lelkigondozó fő témája, különösen az Evangélikus egyházban).
Jézusnak „természetfeletti” kapcsolata volt Istennel, (a keresztségtől a keresztig és a feltámadásig; amint azt János evangéliumából, János és tanítványainak visszaemlékezéséből láthatjuk); ez nem magyarázható meg a teológusok, például Bultmann, intellektuális tudata segítségével. Jézusnak azonban az emberi életfolyamatokon is keresztül kellett mennie, amik a természettudósok számára férhetők hozzá.
Több jelenség napjaink mélylélektana alapján érthető meg; ezzel szemben több olyan spirituális értelmű, ami túlmegy a mélylélektan felismerési lehetőségein.
Sok álláspont szinte elveszett, mióta a korai kereszténység nagy részét „eretnekként” üldözték (egy kalap alá vonva a tényleges vallási visszaélésekkel). A maguk módján mind egyoldalúak voltak, de nem jobban, mint valamelyik létező egyház.
Az egyoldalúság nem automatikusan negatív. Mindezen irányzatok konstruktív része rendben is lenne – ha nem képzelné magáról, hogy egyedül neki van igaza, és a többieknek semmi igazuk sincsen.

Az evangéliumok – és például a „Q forrásnak” is nevezett rész Márk evangéliumából – többféle nézőpontot reprezentálnak. Ebből következően különböző hátterű emberek számára íródott. Márk például fontos volt az analitikus gondolkodású rómaiak számára és a római nyelvekre való fordítás alapjául. (Prof. Morton Smith megnevezi ezen evangélium egy „titkos részét”, ami Péter anyagaiból keletkezett, és ami csak a tapasztalt emberek használatára volt; Lázár feltámasztásával, stb.) Az osztrák misztikus, Jakob Lorber azt írja, hogy fiatalként Márk nagyra értékelt hírvivő volt a tanítványok között. Így pontosan tudhatta, amik történtek. Egy olyan teológus képét mutatja, akinek a fő kérdése: kicsoda Jézus?
Az eredeti, arámi nyelven íródott Máté evangélium, ami elveszett illetve amit még nem fedeztek fel, a zsidóknak szólt; ez, minta mai „Máté evangéliuma” is mindenkinek szól, akiknek életteli leírások kellenek Jézus cselekedeteiről.
Hasonlóan Lukácshoz, de mélyebb érzelmekkel.
A János evangélium a spirituális keresztények számára íródott (például görög misztikus életrajzzal), ahol a keresztény specifikum a nyelvezetében kristályosodik ki.
János különösen a húsvéti események alapján érti meg Jézus életét; Máté hangsúlyosan az életével kezd. Mindkét nézőpont helyes; de a legnagyobb hatással az elkövetkező időkre a kereszt és a feltámadás voltak.
Az apokrif „Fülöp evangélium” nem evangélium, hanem egy korakeresztény irat vagy kommentár, a másvallású emberekkel folytatott párbeszédhez – sajátos, köztes állásponttal. (Nem gnosztikus irat, mint állítják többen is.) Az apokrif „Tamás evangélium” nem evangélium, hanem Jézus mondásainak valószínűleg, jórészt hiteles gyűjteménye; beleértve néhány olyan mondást, ami ilyen formájában a spirituális indíttatású embereknek szólt.
A különféle népek az egyik vagy másik aspektust jobban magukévá tehették.

A különféle kutatási módszerek, a maguk korlátai között, hasonlóan hasznosak, ha együttesen (interdiszciplinárisan) alkalmazzák őket. Ha azonban valaki megkísérli a teológiát gyakorlatilag egyetlen tudományágra (például nyelvészet vagy archeológia) felépíteni, részben helytelen eredményeket fog kapni. Nélkülözhetetlen a meditatív módszerek bevonása is, amit szinte sehol sem gyakorolnak.
Ezen felül létezik a keresztény teológiától többé-kevésbé függetlenül egy általános vallástudomány és filozófia is, melyek részben konkurrensként lépnek fel a teológiával szemben. Főként olyan esetekben, amikor egy saját vallásossággal nem rendelkező kutató az ezáltal nehezen hozzáférhető vallási kérdésekkel foglalkozik. Amennyiben az igazi, Istent kereső viselkedést ezzel összekötjük, gyümölcsöző kiegészítésként léphet fel. Ezen szakágak idővel magasabb fokon összeegyeztethetőbbé válhatnának, ha a vallásosság az emberi személyiséghez tartozó alaptulajdonságként elismerésre kerülne. (l. "Vallás...")

Az Isten szent Háromságáról illetve Egységéről (trinitatis) alkotott egyházi elképzelésekben különbséget kéne tenni aszerint, hogy aki tanítja azt valamilyen átadható élmény kapcsolja hozzá, vagy egy tisztán intellektuális tanról (doktrináról) van szó a három isteni személlyel kapcsolatban. A „Krisztusutak” leírja Isten, Jézus és a Szentlélek jellegét és a velük megélhető kapcsolatot, ahelyett, hogy a Szentháromság fogalmain vitatkozna.

Vissza a főszöveghez, bevezetés