Az Ótestamentum az egyes hívők inspirációját, és a Szentlélek további ajándékait olyan, fontos dolognak ábrázolja, ami általánosan hozzátartozik a kereszténységhez (v.ö. például 1Kor 14,26; Mk 16,17). Azonban az odavezető utakat nehézzé tették. Lehetőségünk van a Szentlélekért könyörögnünk.

Habár a pünkösdista egyházakon kívül például a Katolikus egyház is elismeri a kimondott követségek lehetőségét. Különbséget tesz azonban egyfelől egy mindenkinek szóló, a Bibliában foglalt „általános kinyilatkoztatás", a szent hagyomány és az egyházi tanító hivatal – és másfelől a misztikus „magán-kinyilatkoztatások" között. Utóbbiakat, amennyiben hasznosak az érintett vagy környezetének életére, esetleg elismerik a Szentlélek kinyilatkoztatásának, azonban nem tekintik kötelezőnek, és különösebben nem is támogatják. Különösen akkor voltak kritikusak az első reakciók ebből az egyházból, ha profetikus*) üzenetekről volt szó, amik tartalma a magánszemélyen túlmenően az emberiségre vagy az egyházra vonatkozott; például Mária- és Krisztus-üzenetek. VI. Pál pápasága óta az ilyen iratok, egyházközeli kiadók által történő kinyomtatását hivatalosan nem akadályozzák. Az ilyen tanúságtételeket továbbra is részben visszatartják, például évtizedekig visszatartották a 3. fatimai üzenetet. Az ilyen esetekben az egyház a későbbi megítélést választja. Mindenki, még a hitbéli ügyek kongregációja is, köteles az esetleges közelebbi vizsgálat során figyelembe venni a meghallgatásra és a fair bánásra vonatkozó jogot, a Can. 844. § 3. alapján. A Can 220 megtiltja mindenki számára a jóhír csorbítását (például az idő előtti elítélés gyors nyilvánosságra hozatala által).
Sok más egyházban nem játszik szerepet ez az egész témakör, illetve nem alakították ki a kezelésének gyakorlatát. Az egyházakon kívül is számtalan ilyen jelenséggel találkozni. Összességében az a benyomás alakul ki, hogy Isten érdekelt abban, hogy embereket ilyen módon, újra és újra ösztönözzön, sőt, rendszeresen tanítson és figyelmeztessen.

Az első Apostolok – emberek, akik isteni adományaik révén Jézus tanítványaivá válhattak – az 1Kor 14,26 alapján a közvetlen kinyilatkoztatásokat és azok értelmezését, az összejövetelek részének is tanították. 1Kor 12,4-7: „Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. " Az 1Kor 12,28 alapján a „próféták" *) szerepe az apostoloké alá rendelt, és csak a harmadik sorban következtek a tanítók. Az 1Kor 14-ben különbség tétetik a profetikus beszéd saját felépítéséhez szükséges szavak és a gyülekezetépítést szolgálók között; kifejezetten nagyra becsülték a prófétai adottságokkal bíró embereket, míg a többi tanítványok nem tölthették be automatikusan ezt a feladatot (például Mt 10,41).

Megkülönböztető jegyek:
- Itt nem annyira az a kérdés, hogy léteznek-e egyáltalán sugalmazások, amik nem autoszuggeszció illetve tömegszuggeszció, skizofrénia vagy más pszichikai jelenség rovására írandók. Aki előítéletek nélkül tanulmányozza a kereszténység ilyen jelenségeit, hamar észlelni fogja, hogy az ilyen beszűkítő magyarázási próbálkozások a legtöbb esetben nem kielégítőek. Az igazán érdekes kérdések az ilyen felismerések után kezdődnek.
Hasznos dolog felismerni, hogy mi az ami az igazság Lelkéből jön és mi nem; v.ö. 1Jn 4,1.Ezt azonban a szükséges óvatossággal és körültekintéssel kell megtenni. Csak a biblia alapján tekintve nem lenne automatikus, hogy a papok a Szentléleknek ezeket a megnyilvánulásait, elméleti teológiai megfontolások alapján meg tudják ítélni. Csak a legkevesebben képesek közvetlenül fölmérni, milyen forrásból érkezik egy üzenet; ezért Mt 7,15 – 20 szerint a profetikus adottságokat „gyümölcseik" szerint kell megítélni. Vagyis ahol ezek Krisztushoz vezetnek – például az u.n. „megtérési élmények", melyek következtében pozitív fordulatot vesz az érintettek élete; avagy a lelki illetve testi gyógyulás, amit szintén megkérdőjelezhető lenne nem valódinak, vagy egyenesen az „ördögtől eredőnek" minősíteni, hiszen ezek kegyelemből szoktak megtörténni – Jn 15,5: „mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek ". Ez akkor is pozitív jel, ha ennek következtében növekszik Krisztus és a felebarát szeretete. V.ö. az ítéletre való figyelmeztetésekkel, Mt 7,1; Mt 12,24-30 és Csel 5,38-39. Morál-teológiailag és a világi jog alapján is helytelen volna kétség esetén elítélőleg kezelni.
- További megkülönböztető jegy lehet az ilyen emberek szerény fellépése; mert csak ahol „halk" az ember, ott hallhatja meg Isten Lelkét. A teológiai ismeretek itt egyáltalán nem játszanak szerepet; gyakorta éppen egyszerű emberek a kiválasztottak („laikus karizmák"). A tanultak csak akkor képesek erre, ha nem beképzeltek illetve merevedtek bele, és így a Mt 5.3 szerinti „lelki szegényekhez" tartoznak. (Például a szadduceusok – racionalisták és materialisták – és a farizeusok – akik többségükben belemerevedtek a vallási tudásba – semelyikük sem tartozott a „lelki szegények" közé.)
- „Hogy életeteket tisztességes emberként éljétek, eleget tegyetek mindennapi kötelességeiteknek, de biztosítsátok az Őt megillető helyet életetekben Istennek, a mindenható Atyának" (a garabandali és máshová valósi látnoknők Mária-üzeneteiből).
A szeretetteli magatartás Jézus etikájának értelmében – ld. Mt 7,12 – azért is lehet egy ilyen jel, mert az ember annál többet tapasztal meg belső kapcsolatából, mely a Lélekhez fűzi – ami az értelem fölött áll – minél inkább összhangba kerül az isteni tulajdonságokkal, például a szeretettel. Az etika itt nem jelenti az önmagunk automatikus beillesztését a jámbor emberekről kialakított hagyományos képbe, például ruházkodásban, templomjárásban, stb. – kiegészítő szerepet játszik a külső lelki elnyomatástól való függetlenség. A Szentlélek mentes emberi beosztásoktól, munkájához szabadságra van szüksége. Az embernek megvan a saját lelkiismerete, ami nem azonos valami külsőleg fölvett dologgal. Csel 5,29: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek". Ez azonban nem vonja kétségbe azt, hogy továbbra is van értelme a lelki úton való kísérésnek. Nem kell minden generációnak teljesen elölről elkezdenie.
- Gyakorta vizsgálták az olyan kritériumokat, mint például a „természetfelettiség": például egyes esetekben ilyen kísérőjelenség az u.n. „szent elragadtatás" (nincs pislogási reflex, megváltozik a szívritmus, lelassul a pulzus, megnő a vérnyomás – és nincsen jele semmiféle manipulációnak, droghasználatnak); avagy, hogy az érintett személy a kinyilatkoztatottakat nem tudhatta, stb. Azonban nem ezek a döntők, mivel a Lélek az ember természetes tulajdonságait is használhatja.

Sokféle formája van annak, ahogy a Lélek kinyilatkoztathatja mondanivalóját. Ilyen például a „belső hang”, ami teljesen tiszta tudat mellett jelentkezik – tehát nem keverendő össze skizofrén vagy hipnotikus jelenségekkel. Ritkán előfordul transzállapothoz hasonló jelenség is, amikor az ember messzemenően a háttérbe húzódik, ám itt is meg lehet különböztetni a körülmények alapján (például a ráhangolódás módja illetve az Istenhez fűződő kapcsolat), hogy nem egy normális transzállapotról van-e szó, vagyis tisztán a tudat beszűküléséről – ami során akár a spiritizmus igen problematikus inspirációi is jöhetnek, amik gyengítőleg hatnak a résztvevőkre. Előfordul a továbbiakban az is, hogy valaki belső vízióként, fényként vagy ideaként él meg valami, amit utána szavakba tud foglalni és le tud írni. Előfordul közvetlenül az írás is, ez azonban tiszta tudat mellett történik, vagyis megkülönböztethető a spiritizmus automatikus írásától, ami transzállapotban történik.
Az, hogy a „Szentlélek" egy üzenetben hathatott, nem csak a lelki források általi közvetlen megszólítás esetén érvényes (:"…"). Ebből az inspirációs forrásból eredhet, részben vagy egészében, akár egy gondolat, két ember közötti beszélgetés vagy egy könyv is, minthogy tetszése szerint érintheti meg az ember kreativitását. A Szentlélekről általában ld. Jn 3,8; Jn 14,26 és a Krisztusutak.net főszövegének 1. részében például „Az első pünkösdi esemény” fejezetet.
A próféciákról, a jövőbelátás értelmében, lásd a megfelelő fejezetet a Krisztusutak.net 2. részében, például „A próféciák kezelése" fejezetben.

*) A prófécia – görög eredetű szó – jelentése útmutatás a tudat fölötti tartományokból, keresztény értelemben Istentől illetve a Szentlélektől. Inkább csak különleges esetnek értékelhetők azok az inspirációk, amik „jövendölésként” értékelhetők. Itt kell utaljunk egyes ószövetségi igehelyekre, amik a próféciák jellegével foglalkoznak – annak figyelembe vételével, hogy azóta megváltoztak a szükséges előfeltételek (a prófécia régi módja Krisztus idejére gyakorlatilag „elaludt", és újra fel lett ébresztve): Jóel 3,1-2; Ámos 3,7-8.