Krisztusutak

Független info-oldal, szempontokkal a kutatás számos területérõl, és beszámolók lelki tapasztalatokról.

 A honlaphoz: további ajánlatok, és más nyelveken.

 

Krisztusutak az emberi tudatban és a földön.

Az összes rész tartalomjegyzéke:

A 1a. részről: Fejezetek az evangéliumi lépésekről – ide kattintson.

A 1b. részről: Fejezetek az evangéliumi lépésekről – ide kattintson.

Ez a második rész: János Jelenésekről írott könyve

A tartalomjegyzék alábbi részében levő linkek csak az oldal teljes betöltése után működnek.
26. János Jelenésekről írott könyve
27. A próféciák kezeléséről
28. A Jelenések Könyve tartalmához: A hét gyülekezet
29. A hét pecsét
30. A hét trombita
31. A "hét mennydörgés" és a két próféta
32. Az asszony és a sárkány
33. A hétfejű állat a tengerből
34. A kétszarvú állat a földből.
35. A "hét utolsó csapás" és "Babilon" bukása; Krisztus visszajövetele
36. A (tényleges) "1000 éves béke birodalma"
37. Az "új ég, új föld és az új Jeruzsálem"
38. Zárófejezet: A keresztény
39. Tábla: A keresztény tartás - "a világban, de nem a világból", egy "harmadik út"

A 3. részről: 11 fejezet különböző témákról és életkérdésekről – ide kattintson.

A 4. részről: fejezet az Ószövetségről és más vallásokról.

Más kiadásokról és a jogokról.
e-mail

 

János Jelenésekről írott könyve.

János evangéliumáról, intenzív meditáció alapján, megsejthetjük, hogy súlypontjában az Evangélista meditatív visszatekintése áll, az együtt megélt életre.

A Jelenések könyve esetén azonban nyilvánvaló, hogy víziókon alapul. Itt nem a külső élettapasztalatok gondolati továbbírása formálja a jövőt. E víziók formája azt is mutatja – feltételezve a saját belső képek döntési ereje iránti vívódások tapasztalatait – hogy magasabb szintről származnak, mint ahol a külső elvárások imaginárius képekké formálódhatnának; nem ismerhető fel a személyessel való keveredés. A forrást is tisztán megnevezi, még ha ez az ilyen élmények esetén nem is tekinthető garanciának: „Jézus Krisztus kijelentése, a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök hamar: Ő pedig elküldvén [azt] az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak, …”

A modern evangélikus teológia általában nem érdeklődik különösebben ez iránt az apokaliptikus írás után. Külsődleges módszereivel nem, vagy csak töredékesen tudná megfejteni, mivel nem tudja saját tapasztalataiból levezetni a létrejöttének „módszerét” és az ahhoz kapcsolódó szimbolikát. A Katolikus egyházban vannak bizonyos elképzelések az Apokalipszisről, de az emberek ezeket alig olvassák; túl messze áll a mai kor embereinek és egyházainak önelégültségétől. A szabadegyházak és szekták viszont közvetlenül az Apokalipszisre hivatkoznak.* Ők a prófétai képből értelemszerűen, tehát egy önmagában nem kielégítő módszer szerint, gyakorta csak egy egyetlen, külső katasztrófa-kort olvasnak ki; önmagukat tekintik a kiválasztottaknak, vagy legalábbis a legközvetlenebbül kiválasztottaknak.

*Az Apokalipszis görög eredetű szó, jelentése felfedés, jelenés, és nem katasztrófa.

A pünkösdi élményről írt fejezetben már szóltunk Jézus individuális, környezetére gyakorolt hatásának átmenetéről, a nagyvilág fejlődésére.

Ha az Evangéliumok után a Jelenések Könyvét is teljességes módon feldolgozzuk, ahogy azt a „Bevezetésben” jeleztük, váratlan, az irodalomban nem fellelhető dolgot tapasztalunk: a Jelenések olyan sorrendet mutat, ami rokon Jézus életének sorrendjével. Azonban egyértelműen az emberiség illetve a Föld és a kozmosz fejlődéséről van szó; egy bármilyen belsőleges, misztikus feldolgozás sem erősíti meg, hogy nem puszta képekről van szó, amik az egyes emberek kibontakozását vagy „beavatását” segítik, mégha ezek evangéliumokkal említett párhuzamai ilyen egyéni módon segíthetnének is. Az apokaliptika tulajdonképpeni lépcsője inkább egy tudat, ami a Jézus Krisztussal, kétezer éve ősképszerűen történteket kivetíti az emberiség és a Föld ugyancsak ősképszerű lépésekkel átszőtt fejlődésére, a kozmosz háttere előtt. Ide értjük Krisztus univerzális aspektusát is, az Ember Fiaként az időszámításunk fordulója táján kifejtett hatásával ellentétben. Ebből a pozícióból viszont levonhatunk bizonyos következtetéseket a 2000 évvel ezelőtti kisebb eseményekre.

A Jelenések azonban összehasonlíthatatlanul nagyobb komplexitást mutatnak, mint az Evangéliumok. Vagyis nem egyszerűen arról van szó, hogy János az egész világ eseményeire kivetítette a Jézus életében megélteket.

A Jelenések könyvének tulajdonképpeni „magja” a történést több dimenzióban illetve létsíkon írja le. Csak másodlagosan fedezhető fel a lépések időrendi sorrendje. Már ebből is világos lehet, hogy a történelmi eseményekre való vonatkoztatás legjobb esetben is csak a látottakra való rímelés miatt fordulhat elő, és általában kifejezetten félrevezető kell legyen.

Egy másik, ugyancsak megengedhető álláspont szerint R. Steiner úgy látja, hogy az emberiség meglátott, jövőbeli tudati állapotai részben előre elvehetők egyes mai lelki tanítványok által. Utána olvasható, R. Steiner: „János Apokalipszisa”, előadássorozat 1908.

Otto Hanish, a zarathusztrai orientációjú „Mazdaznan” életreform-mozgalom megalapítója szellemében, Obedörfer megfeleléseket talált az ember fiziológiai fejlődésével, például az idegpályákéval. „Az Apokalipszis”, németül, Mazdaznan mozgalom, Gabloner Str. 7, D-76185 Karlsruhe (Németország).

Egy fejezetenkénti ezoterikus értelmezést kísérelt meg Artur Schult: „János evangéliuma, mint a kozmikus Krisztus Jelenése” és „Világok keletkezése és a János Jelenések könyve”. Ezek természetesen felismerésszerű közelítési próbálkozások, amikhez sok megjegyzést lehetne fűzni.

Még egy megjegyzés a régebbi próféciákhoz: keveset segít, ha a Jelenéseket értelmezésükkor keverik az Ótestamentum próféciáival. Ha egyes helyeken rokon képeket használnak is, a régi próféták jövendöléseit össze kell vetni először a Krisztus előtti időszak történelmi eseményeivel és a megfelelő időtáblákkal. Ez ugyanis megmutatja, hogy ezek a próféták szinte kivétel nélkül az akkor következő eseményekről szóltak, a Krisztus előtti korról és Krisztus koráról: például a babiloni fogságról és a zsidók szabadulásáról, a visszatérésüket követő háborúkról, a zsidók akkori győzelméről, stb.; szóltak a Messiás illetve Krisztus elérkezéséről is (a Messiásról lásd az Ótestamentumról szóló oldalt). Csak egész kevés helyen csillan át ezen túl valami, ami a mi időnkre illetve a Jelenések Könyvében foglaltakra vonatkozik (például Józs 24; 25; 27; 66,15; Dán 7,9-28).

A Ján.kiny.5,6 a hagyományos (keresztény) teológia alapvető látomásaként került kidolgozásra: a bárány, amely feláldozásra került, és mégis állva jelenik meg Isten trónja előtt. Egyházi tekintetben az egyházat olyan helynek tekintették, ahol az Új bevezetésre kerül. Különben a teológusok a János kinyilatkoztatását a "végidei" (eszkatológiai) hittel Isten jövendő "királyságával" összehasonlítva kezelték, különösen Jézus tanulóéveinek ezirányú beszédeivel összefüggésben. Amit Isten Jézussal megkezdett, de nem került befejezésre, tovább fejlődik teljességéig; hasonl. Phil.1,6. Eközben előfordul, hogy az "új menny és az új föld" kezdetét(Ján. kiny.21) már Jézus keresztre feszítésétől és feltámadásától számítják - így a folyamatos, ezirányba vezető fejlődést feltételezik. A János kinyilatkoztatása azonban változásról beszél, amely még szimbolikus értelmezése során is addig nem létező terjedelmet sejtet. A látszólagos ellentmondás a már ténylegesen létező és egy későbbi megvalósulás között csak akkor oldódik fel, ha Jézus azon tudatossága, miszerint többször állítja "Jön az idő és már most..." (Ján.ev.4 és 5) meditáció segítségével követésre kerül. Hiszen ez azt mondja ki, hogy egy szellemileg már jelenlévő később látható szinten is érvényesülni fog.

„A Máté evangéliumában szereplő ’kis apokalipszis’-ről" (csak német vagy angol nyelvű web-oldalainkon).

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

 

A próféciák kezeléséről.

Ide csatlakozik néhány általános gondolat a próféciák kezelésével kapcsolatban. Nem csak János Jelenésekről írott könyve kapcsán, hanem az első századok apokrif irodalmának más, általában rövidebb „apokalipszisei” nyomán, vagy a modern látnokok modern apokaliptikus vízióihoz, amiknek többnyire „vegyes” karaktere van; ezeken túlmenően a legkülönfélébb egyéni „jövendöléshez”. János Jelenéseinek ősképszerű lépései, mint olyanok, ugyanúgy kihagyhatatlanok, mint az embrió illetve egy élőlény fejlődésének lépései, vagy egy misztikus fejlődésének bizonyos lépései, stb. Az azonban az ember kezében van, hogyan teszi meg ezeket a lépéseket, sokat tanul-e a legkisebb lépésekből is és elkerüli a külsődleges megkeményedéseket, vagy nagy katasztrófákra van-e szüksége. Aki a külső világ történéseit vizsgálja, a prófétáktól függetlenül, ugyanazokat a törvényszerűségeket ismerheti fel, akár az egyes ember sorsát szemléli, akár szélesebb összefüggéseket.

A jövő vízióinak nem ősképszerű, így kevésbé alapvető részletei a lelki programok, amik az előzőek alapján egy bizonyos időpontra oly mértékben kifejlődtek, hogy belőlük a jövőben bizonyos események fognak következni, amik egyre jobban behatárolhatók fajtájuk szerint, időben és térben. Ha azonban az emberi törekvések által megváltoznak ez eredeti lelki programok az egyesekben vagy az emberek csoportjában, akkor megváltoznak a jövőbeli részletek is, amennyiben ezek túlmennek az ősképek szükségszerűségén. Ezért változnak a víziók az idő múlásával. Ez különösen azokra az emberekre vonatkozik, akik nem olyan távlatos síkra tekintenek, mint János; az Ő vízióikat adott esetben rövid idő alatt túlhaladják. Mindenesetre az emberiség játékterét az emberi tehetetlenség korlátozza.

A látnokok megérezhetnek homályos impulzusokat, ezek aztán a legpontosabbak; megláthatnak nyilvánvalóbb lehetőségeket szimbolikus formában, vagy akár pontos fizikai történéseket is, amik részleteit, mivel azok csak kismértékben rögzítettek, a tudatalattijuk is vezérli; eltekintve a múltbéli események egyszerű, a jövőre történő kivetítésétől, vagy más, gyakorta előforduló megtévesztő észlelésektől és a teljesen hamis értelmezésektől.

Az ilyen „jövőbelátások” más ellentmondásai nyilvánvalóan berögzült, egymásnak részben ellentmondó jövőképeket tükröznek vissza (*ld. a fejezet végi utalást a „7 utolsó csapásról”, az internet oldalunkon). Ezek az emberiség pszichikai síkján „valós, még nem tisztán eldöntött lehetőségek”, amikhez különböző emberi elképzelések vezettek. A jövőről szóló, ilyen előrehaladó döntési folyamatban minden ember részt vesz, akár tud róla, akár nem.

Egyrészről a Föld egy tudatos, szabad organizmus, és senki sem mondhatja meg Istennek, miképp nyúljon lényének illetve teremtményének ezen részéhez. Másrészről a maga részében az ember is szabadon dönthet egyre jobb megoldási mintákról, hasonlóan ahhoz, ahogy sejtjei viselkedésének is széles változatossága van; - ezt nem az emberi tudat irányítja központosítva, azonban pozitív gondolatokkal, stb. ez mégiscsak megszólítható.

Vagyis a változó gondolatokkal és imával, szeretettel és Isten iránti bizalommal, mentő cselekedetekkel és kegyelemmel sokkal többet lehet elérni és értek is el, mint az a fatalista tartásokhoz közel állna.

A legtöbb esetben a látnokok és a sugalmazott emberek sem tudták pontosan megjövendölni az események időpontját (mai időszámításunkhoz viszonyítva).

Egyes misztikusok érzékelései, amihez a legfelsőbb szinteken időtől és tértől függetlenül minden rendelkezésre áll, és a helyes döntések iránti törekvés földi érzékelési szintje, stb., mindkettő egymástól függetlenül helyes. A kettőt filozófiai értékelés alapján egymás ellen kijátszani, nem felel meg ezen szintek teljesen eltérő karakterének és meghamisítja a gondolkodási eredményt.

Magán-kinyilatkoztatásnak

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

 

A Jelenések Könyve tartalmához: A hét gyülekezet.

A Jelenések 1. fejezetében János leírja a mennybemenetel utáni elő Krisztus-vízióját. „Megfordultam”, vagy pontosabb fogalmazásban a 4. fejezetben „Jőjj fel ide, …”, „És azonnal elragadtatám lélekben” azt jelenti, hogy itt nem Jézus „száll le” Jánoshoz, hanem János egy időre tudatosan „felemelkedhet” arra a síkra, ahonnan megszólították. Ez igen fontos és nem szimbolikus. „Az első és az utolsó és az élő”, aki „halott volt”, „… és Nála van a pokol és a halál kulcsa”, az Istennel egy Krisztus szól hozzá. Ezzel meg is nevezi azt az általános, sokszor variált témát, ami vörös fonalként húzódik végig az Apokalipszisen: Krisztus áthatol az élet különböző visszamaradt, illetve „sötétté” vált síkjain – ami nem akármilyen fény, de az „igazi Fény”, János evangéliumának értelmében. Elsőben mindent „a felhőkbe állít”, a Krisztus visszajöveteléről megismételt prófécia összefüggésében.

Krisztus képszerűen mutatkozik meg, mint a „hét ázsiai gyülekezet” napszerű tulajdonságú középpontja. „Olyan ruhába öltözött, ami a lábáig ért" – vagyis Lelke mindent átjár, még akaratunkat is, aminek kifejezője a láb; – „mellén arany övet viselt” – a szív szeretete bölcsességhez is kapcsolódik. „Feje és haja fehér volt…” – a szeretettel való ilyen kapcsolat által sugárzik a fő; - „szemei mint a tűz lángjai” – szemei „bevilágítják” a világot; - „lábai csillogtak, mint az aranyérc” – lépéseinek kifelé is tisztító hatása van; - „hangja, mint a vizek zúgása” – hangjában is a Lélek szólal meg; - „Jobbjában hét csillagot tartott” – minden erőt és karaktert jobbjával, ami a jövendőt testesíti meg, von magához; - „és szájában éles, kétélű kard volt” – Ő hozza el a valódi megkülönböztető erőt és differenciálást.
Ez a vízió analógiaként jelenik meg Keresztelő János, János evangéliumának elején leírt látomásához, a Szentlélek galambjával; a hét gyülekezet megfelel a tanítványok elhívásának – például Jn. 1, Mt. 4.18-22.

A „hét gyülekezet” – hét egyház; Jel 2-3 – valóban létezett. Különböző kulturális problémákat, minőségeket és lehetőségeket testesítettek meg, amiket Krisztus kímélet nélkül e gyülekezetek „angyalai” rovására írt. Az „angyal” itt e gyülekezetek földi vezetőire vonatkozhat, a leveleknek nem tisztán értelem feletti a jelentése. Emellett minden bizonnyal abból indultak ki, hogy ezen az egyházak mindegyikét egy angyal vigyázza. Az angyal kifejezés arra is utalhat, hogy a hét város keresztény gyülekezeteit az általuk képviselt erők képviseletében is megszólítják, amik máshol is kifejezésre jutnak.

Lehet annak igazságtartalma, ha az antropozófikus, teozófikus, rózsakeresztes áramlatok, különösebb megalapozás nélkül abból indulnak ki, hogy ezek a gyülekezetek kultúrákat jelentenek. Ezeket egymást követőként írják le. A nyugati kultúra mai átalakulását egy, a horizonton épp csak megjelenő, szelídebb kultúrává vagy az ötödikről a hatodikra vagy a hatodikról a hetedik gyülekezetre való váltással azonosítják. Időnként megpróbálnak kapcsolatot kimutatni egy elkövetkezendő „vízöntő korral”, ami a különböző asztrológiai és New-Age irányzatok szerint kb. 1960 és 2000 vagy akár 2242 között kezdődne, illetve R. Steiner szerint igazi hatékonyságát csak kb. 3500 körül érné el. Emellett még 300-400 éves alkorszakokat is feltételeznek. Még ha ezek a kozmikus ciklusok valós alapokon nyugszanak is, bizonyos dolgokat figyelmen kívül hagynak.

Az apokalipszis, jellegénél fogva, nem „ugyanannak a tizenkét állatövi minőségnek” a ciklikus ismétlődésére irányul. Akkor már jobb lenne egy spirál képét használni, ahol minden egyre magasabb szintre fejlődik. Az emberiség és a világ fejlődésének „kvantum ugrásai” az apokalipszisben azonban nem magyarázhatóak kizárólag a Föld tengelyének folyamatos forgó mozgásával, precessziójával, és annak lelki kísérőjelenségeivel. Ha például a történelmi időt szemléljük, egyre gyorsabb fejlődést látunk. Itt érzékelhetjük a magasabb hatalom beavatkozását. A ciklusokra koncentrálva fel kéne tételezni egy további, nagyobb ciklust az apokaliptikus változásokhoz. Azonban ezek lehetnek azok a behatások is, amikről az apokalipszis beszél.

Ha belegondolunk a kevéssé komolyan vett kutatásokba is, a korai történelmi korok kozmikus változásairól, mint például a naptár, a régészeti leletek, írásos feljegyzések, mondák, H. J. Andersen nyomán, stb., az égi mechanika és ebből következően a korszakok ritmusa sem tűnik már olyan állandónak. Mélyreható befolyások nyilvánvalóan hatályon kívül helyezhetik illetve módosíthatják ezeket. Az időciklusoknak így még korlátozottabb lenne a jelentősége, mint az első öt „gyülekezetnél” – ebben a teozófikus körök, stb. India, Perzsia, Egyiptom és a Káldeusok, Görögország és Róma stb., és az eddigi nyugat kultúráját látják.

Kiegészítés: „Az apokalipszis feltárása” (Helene Möller – 1884 - 1969 – „Rafael arkanygyal írásaiból”, Radona kiadó, Am Buchstein 14/15, D-61250 Usingen) a „7 gyülekezetet” az egyház fejlődésének időszakaira érti – inkább a kozmikus ciklusoktól függetlenül:
1. Krisztus után 33 - 333: küzdelem Jézus tanításának helyes követéséért… .
2. Krisztus után 333 - 633: a korai egyház problémái és hűsége… .
3. Krisztus után 633 - 933: megvilágosodás az Írás által… .
4. Krisztus után 933 - 1233: veszélyek az Egyházban a „hiúság, pompavágy, kapzsiság és érzékiség” által.
(Megjegyzés: ebbe az időszakba esnek az egyházban a háborús és inkvizíciós bonyodalmak.)
5. Krisztus után 1233 - 1533: „Az egyház tisztátalansága és önvágya”, amit tömeges „kiesés az egyházból” követ.
(Az említett könyv további része a Katolikus és Evangélikus egyházat a „két tanúként” – Jel 11 nyomán – ismeri el, vagyis összetartozó partnereknek.)
6. Krisztus után 1533 -1833: külsődleges kereszténység.
(Megjegyzés: ebben az időszakban jött létre a racionalizmus és a régebbi, mechanisztikus természettudomány.)
7. Krisztus után 1833 -2000: sok érintett egyház és Isten egyenlősége.
(A továbbiakban az említett könyv a Krisztus közelgő visszatérésével foglalkozik, ahogy az a Jelenések könyvének további részeiben meg van írva. Ezt egy több oldalról megvilágított kozmikus eseményként értékeli. Bár túlnyomórészt a régi helyzetképet használja az Istentől távol állók nagy háborúival; azonban ezzel szembeállítja azt, hogy „a népek imája Istenhez” ezt megváltoztathatja; és különösen azt, hogy a komolyan hívők „csatlakozhatnak” Istenhez és az Ő inspirációjához, ami által a közelébe emeltethetnek fel.

A Jelenések további írásaihoz képest a „gyülekezetek” olyan szintet jelenítenek meg, ami még egyedül a külső élet tudatának erejével felfogható.

 

A „hét gyülekezet” és a mai egyházak – (a német és angol nyelvű oldalakon további szemelvényekkel a Jelenések 1 – 3-ból).

a.) A hét korai egyház Kis-Ázsiában

korai egyház

Krisztus úgy szól, mint:

elismerés

megintés

az önmagukat legyőzők célja

Efezusban

„az, a ki az ő jobbkezében tartja a hét csillagot, a ki jár a hét arany gyertyatartó között”

cselekedetek, fáradtság, tűrés, nem szenvedhették a gonoszokat, „a Nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, a melyeket én is gyűlölök”****, felismerték a hamis apostolokat, türelmesek a Krisztusban, terhet hordoznak, nem fáradtak meg.

az első szeretetedet elhagytad; térj meg és az előbbi cselekedeteket cselekedd; egyébként „a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből”

azoknak „enni adok az élet fájáról, a mely az Isten paradicsomának közepette van”

Szmirnában

„az Első és Utolsó, a ki halott vala és él”

nyomorúság, szegénység – „de gazdag vagy”, „azoknak káromkodását, a kik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája”

„Semmit ne félj azoktól, a miket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöczbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok.”

„Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját. … A ki győz, annak nem árt a második halál.”

Pergamonban

„a kinél a kétélű éles kard van”

„az én nevemet megtartod, és az én hitemet nem tagadtad meg Antipásnak, az én hű bizonyságomnak napjaiban sem, a ki megöleték nálatok”

köztük Bálám hívei: Bálák- és bálvány-kultusz (templomi) paráznasággal; néhány Nikolaita. „Térj meg: ha pedig nem, ellened megyek hamar, és vívok azok ellen számnak kardjával.”

„A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, a melyet senki nem tud, csak az, a ki kapja.”

Tiatirában

„a kinek szemei olyanok, mint a tűzláng, és a kinek lábai hasonlók az ízzó fényű érczhez”

„Tudom a te dolgaidat, és szeretetedet, szolgálatodat, és hitedet és tűrésedet, és hogy a te utolsó cselekedeteid többek az elsőknél.”

eltűrik Jézabelt a hamis prófétanőt: bálványáldozatok és templomi prostitúció. Fenyegetés: nagy szenvedés, meghalnak gyermekeik; mindenki cselekvései szerint részesül. A többiek: „nem vetek reátok más terhet, hanem a mi nálatok van, azt tartsátok meg addig, míg eljövök.”

„És a ki győz, … annak hatalmat adok a pogányokon; és uralkodik rajtuk vasvesszővel, mint a fazekas edényei széttöretnek”, „És adom annak a hajnalcsillagot.”

Sárdisban

„a kinél van az isteni hét lélek és a hét csillag”

„Tudom a te dolgaidat.” „a kik nem fertőztették meg a ruháikat”

„az a neved, hogy élsz, és halott vagy. Vigyázz, és erősítsd meg a többieket, a kik haló félben vannak”; cselekedeteid nem teljesek. Emlékezzél, hogyan vetted és hallottad; és térj meg. Máskülönben „ elmegyek hozzád, mint a tolvaj…”.

„A ki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt.”

Filadelfiában

„a Szent, az Igaz, a kinél a Dávid kulcsa van, a ki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja”

Dolgaid; „kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet.” „Mivel megtartottad az én béketűrésre [intő] beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, a mely az egész világra eljő, …”

„én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, a kik zsidóknak mondják magukat és nem azok…”; „leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged.” … „tartsd meg a mi nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat.”

„… oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jő; és felírom ő reá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, a mely az égből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet.”

Laodiceában

„az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete”

(„Tudom a te dolgaidat”; de itt nincs tisztán pozitív megerősítés)

„… mivel lágymeleg***** vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.” „… nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen. Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat…”, „és fehér ruhákat…”, „és szemgyógyító írral…”. „A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg .”

„ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem. A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe űljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.”

**** közönségesen fordítva „gyűlöli” & „gyűlölöm” (Krisztus senkit sem gyűlöl!); ld. Pál efezusi levelének 4-6. részét;
***** „lágymeleg” nem egy harmadik, tisztán megkülönböztetett pozíciót jelent, hanem a tiszta álláspont hiányát.
Már az, hogy Krisztus mindig egy másik tulajdonságból szól a gyülekezetekhez, azt jelenti, hogy az egyházaknak pozitívan is különféle dolgokat kell megtanulniuk.

 

b.) ma létező egyházak

A hét korai gyülekezet / egyház valóban is létezett. A Christuswege.net főszövegében egy általánosabb jelentésre is utalunk, ami különböző embercsoportokra / kultúrákra érthető. Azonban arra is lehetőség van, hogy megvizsgáljuk, megtalálhatók-e újra a „hét gyülekezet” és a mai egyházak illetve egyházon belüli áramlatok és keresztény mozgalmak rokon tulajdonságai. Itt nem neveztük meg ezeket a felismeréseket, hogy megelőzzük a túl korai azonosítást és sematizálást; a továbbiakban azonban felvázoljuk a mai egyházak különböző oldalait, így aztán mindenki alkalmazhatja saját megfontolásait. Hangsúlyozzuk, hogy itt egyik egyházat sem ítéljük el – ezt csak maga Krisztus tehetné. Így sokkal inkább láthatóvá válik az ökumené „egységének a sokféleségben” a rejtett értelme, amennyiben megsejthető az univerzális alapmintákkal, mint például a „hét hanggal” való megfelelés.

mai egyházak* / irányzatok

erősségek

amire az érdeklődőknek számítaniuk kell

szír-ortodox egyház & a régi kelta kereszténység néhány híve; örmény egyház; egyiptomi kopt és etiópiai egyház;

görög-, orosz-, szerb-ortodox egyházak;

(& Arius kereszténységének kiirtott ágai)

„Tamás egyháza” Indiában; Nepáli egyház; …

Gyakorta mély hit, a szerzetesek, stb. erős lelki törekvése, kitartás, konzekvenciák.
Egy árnyalatnyi ősiség. Pl: kripta a Templom alatt, mint a régi keresztény-ezoterikus hagyomány maradványa. Bölcsesség tan (Mária-Spohia). ...

Általában szebb de szigorúbb rítus – például 3 óra állva – (kivétel például a Tamás egyháznál). Csekély mértékben képes alkalmazkodni a modern illetve fiatal emberek sokformájú kereséséhez, különösen a korábban ateista környezetben – akik így sokszor inkább az egyház peremén helyezkednek el és inkább világi módon gondolkodnak.
Némelyik ilyen egyháznál a kommunista rendszer kényszere vagy a nemzeti előszeretet korlátozta a munkát, vagy ellenségességet szított más egyházak illetve népek felé. ...

szabadegyházak, evangelikálok, pünkösdisták is, kvékerek

További közösségek, amiket időnként kétséges megokolással „szektáknak”** neveznek: adventisták, új apostoli egyházak, mormonok, stb.

Egyszerűség és kompromisszum-nélküliség a hitbeli felfogásukat és erkölcsüket illetően. Az arra alkalmasaknak, ez a Jézus Krisztushoz fűződő egyszerű kapcsolat közvetlenebb hozzáférést nyújt az Ő erejéhez: erős hitbéli tapasztalások, mint például rendkívüli imameghallgatások, hitből fakadó gyógyulások, stb.; a Biblia intenzív tanulmányozása, a nehezen érthető helyeken is útmutatás nélkül; a gyülekezeti tagok erős, kölcsönös támogatása – nem csak vasárnapi vagy karácsonyi kereszténység …

A sokszoros hitbéli megerősítésen kívül nincs közvetlen módszerük a spirituális illetve hitbéli tapasztalásokra való előkészülésre. Általában túl kevés a csend vagy az arra alapozott módszer, mint a keresztény meditáció (ahogy ez más egyházakban is hiányzik).
A jószándékú erkölcsi szigor, az emberek közötti kapcsolatokban gyakran csak tiltásokból áll és ritkán kísérik megfelelő magyarázatok, mint például a ma reálisan kezelendő barátságok.
Részint korlátozott akarat, az e spektrumon túlmenő keresztény tapasztalatok sokaságának megértésére. Gyakori a vélemény, hogy ami elég volt az egyiknek, az elég lesz mindenki más misszionálására is.
Részben túl erős kiválasztottság tudat, mely a saját egyházra vonatkozik (különösen az új apostoliaknál, stb.).
Időnként az önmeghatározás ellenére politikai szerepvállalás. ...

A többség a protestáns / evangélikus egyházakban

& progresszív, nyitott egyház, stb.

Például Luther alapvető visszanyúlása a Bibliához, mint a hit alapjához.
Sok szociális szolgálat. Részben nyitottság a hitben és az egyéni politikai döntések komolyan vételében, az önálló utánagondolásban és figyelmeztetésben is – az „erkölcsi témákon” kívül is.
Nyitottság az egyházak közötti ökumenikus viszonyokban. …

A történeti-kritikai teológiai tanulmányok manapság gyakran elveszik a hitet sokmindenből, a prédikációs szemináriumokon tanítják meg, hogyan lehet mégis ezekről prédikálni az egyház népének.
Egyesek keresik az utat a hit spirituális mélyítése felé, de ritkán kínálnak ilyet.
Széles körben elterjedt, még az egyházi rendezvényeken is, az ellaposodás és a társadalomhoz való túlzott igazodás. Az egyházak időnként szintén okozói voltak a teljesítményelvű társadalom fejlődési problémáinak (a kálvinizmusnál). ...

Baloldali katolicizmus, feminista teológia, a 3. világ felszabadítási teológiái

Nagyon közel áll az emberek életéhez, erős, keresztény motivációjú szociális és emberjogi törekvések, ezekre az egyházon belül is odafigyelnek.
Törekszenek a nők számára is megtalálni a megfelelő spirituális és emberi szerepeket, egy idő óta minimális nyitottságot mutatnak a misztikus megtapasztalási utak felé. ...

Egyeseknél ellaposodott a hit. Részben mélylélektani vagy szociális módon korlátozott (ami mindenkire érvényes, még a humanistákra is).
A feminista teológián belül időnként megjelenik a régi kultuszok inspirálta hit, amit nem minden esetben ellenőriznek a kereszténységgel való összeférhetőségére. ...

Katolikus egyházi hagyomány

& szigorú katolikus törekvések, például a Mária-próféciákra vagy a misztikára

Annak megőrzése, amit ez az egyház hitben és rítusokban kapott. A Máriatiszteleten és más tradíciókon belül olyan elemek is vannak, amik hiányoznak más egyházakból.
Világszerte sok karitatív munka és szociális érzékenység.
Részben fékezi a társadalom általános etikai széthullását.
Vannak kezdeményezések az egyháztagok kis csoportjai számára, átadni olyan metódusokat, mint például ördögűzés, egyszerű meditációs formák.
A misztikusoknál – akik ebben az egyházban gyakrabban fordulnak elő – megfigyelhető a Jézus keresztrefeszítésével kapcsolatos titkok követése. (Például az ismert teológus, Rahner is felismerte, hogy a jövő egyházának ápolnia kell a misztikát.) ...

Nagy hangsúlyt helyeztek a dogmákra és az egyházvezeték külsődleges érvényesülési erejére, az egyházon belül is, a beleérzés és a mai, önálló emberek iránti megértő tanítás helyett. Morálisan is inkább csak tiltanak és előírnak. kevés erőfeszítést tesznek a mai emberekhez szóló nyelv megtalálására, amit pedig minden egyháznak meg kell keresnie, hogy élő módon közvetíthesse a hitet a különféle embereknek. A morális fékhatás nem elegendő a valódi átalakuláshoz és megújuláshoz.
Nehezen indul meg a korábbi, inkvizíciós és háborús múlt, valamint a bizonyos világi hatalmakkal való egykori együttműködés feldolgozása.
Tanításuk szerint csak a saját egyházuk a teljes mértékben érvényes.
Általában a misztikusokat legjobb esetben megtűrték, ahelyett, hogy felismerték volna útmutató szerepüket. …

Rudolf Steiner és a keresztény rózsakeresztesek krisztológiája és keresztény közössége;

különleges közösségek, mint az új kinyilatkoztatás mozgalmak****;

további irányzatok, egyebek mellett prof. J Hurtak alapján.

Krisztus ezen megközelítései rokonok a felismerési-kereszténység*** elhanyagolt és részben üldöztetés által kiirtott kezdeményezéseivel, például János evangéliuma alapján – ami nem azonos a „gnoszticizmussal”. (Annak hibái vezettek a mai egyházak sok, kijavítandó jelenségéhez.)
Különböző tanulási utak nyitják meg az utat Istenhez.
Hurtak esetében a munka a bibliai „Isten nevével”.

Például az antropozófia gyakran csak „Krisztus értelmében dolgozik”, ahelyett hogy közvetlenül bevonná az imába, stb. (A R. Steiner által is inspirált Krisztusközösség nem számít közvetlenül az antropozófiához.)
(Nem minden modern rózsakeresztes csoportnál ismerhető fel egyértelműen a keresztény vonatkozás.)
Az új kinyilatkoztatási csoportok, mint a misztikus Jakob Lorber írásaira építők, a Biblia mellett főleg a „próféciára” támaszkodnak. Aki ezek értelméről és problémáiról saját véleményt kíván alkotni, megfelelő megkülönböztető mértékeket kell felállítson.****

Bizonyos, szervezetileg alig megfogható csoportok a kereszténység peremén, például a New Age csoportok közelében.

Részben törekszenek egy új kor felé, ami túlmutat a mai, materialista társadalmak hiányosságain, ilyen értelemben rokon a Jelenések könyvével. Odafigyelés a saját tulajdonságokra és tapasztalásokra, mások hibáztatása helyett. Törekszenek a sok irányzat közötti párbeszédre. ...

Nincs mindig tiszta különbség Krisztus és az állítólagos Krisztusok, valamint az egyes irányzatok „Krisztus-tudata” között.
Mivel a vallások közötti azonosságok inkább etikai kérdésekben nyilvánulnak meg, mint magában a hitben, a különbségeket részben műfogásokkal ködösítik el.
Időnként nem értik, hogy a földön etikai döntéseket kell hozni a konstruktív és destruktív erők között, mivel Isten mindezek felett áll. Innen ered időnkénti toleranciájuk a problémás jelenségek iránt, és a nehézségek etikus elhordozásának a hiánya, ami pedig jellemezte a szervezett kereszténységet. Mozgalomként kicsi a társadalmi szerepvállalásuk. ...

* Lehetséges volna a mindenkori egyházak rokonságát vizsgálni az eredeti Apostolokhoz. A különböző emberek a különféle egyházakban azt kapják, ami őket egy kicsit tovább segíti.
** Ha Önök érdeklődnek egy csoport iránt, és az: a.) meghagyja személyes szabadságukat és a családhoz, barátokhoz fűződő kapcsolataikat; b.) nem vezeti etikátlan tevékenységekre; c.) nem törekszik megszerezni azt, ami az Önöké (az egyházfenntartói járulékon illetve az egyházadón és az önkéntes adományokon kívül); d.) a Bibliára vagy az Újszövetségre támaszkodik, illetve Jézusra ugyanezek értelmében; e.) elismeri, hogy nem az egyedül üdvözítő keresztény csoportosulás; - akkor aligha használható rá, a leginkább leértékelő szekta megnevezés; függetlenül teológiai interpretációiktól és kiegészítő hagyományaik értékelésétől, ami megtalálható minden egyháznál – az evangéliumi szabadkeresztények kivételével.
*** Például maga János, alexandriai Kelemen, Origenes, a Pálosok, Joachim de Fiore, Eckehart mester, Tauler, Seuse, Nicolaus von Kues (Cusanus), Jakob Boehme, Angelus Silesius, Paracelsus, Novalis, stb. Minden egyházhoz ezeknek a köröknek is megvannak a maguk korlátai, de ezek a teljes kereszténységnek is sajátjai. A bogumilok és a katarok ezzel részben rokonok voltak, de bizonyos mértékig egyoldalúan a világ elől elmenekülők.
**** Lásd a „Próféciák kezelése” fejezetet – általában a „prófétai szavakról” és hasonlókról – a Christuswege.net főszövegében. Nem minden új kinyilatkoztatási csoport tekinti magát az egyházak konkurenciájaként, amiből következően nem is követelik meg az egyházból való ki- illetve átlépést (például Lorber). Más csoportok ezzel szemben erősen egyházkritikusok, mert még ma is az üldözőiknek tekintik a nagy egyházakat.

 

c.) Megoldási javaslatok az ökumené jegyében, az egyházak közötti konfliktusok megoldására

A kereszténység teljes lehetősége akkor válik igazán láthatóvá, ha megnézzük az egyházak ökumenikus sokféleségét. Aki csak a mindenkori nagyegyházak ismert tanainak legkisebb közös nevezőjét tartja kereszténynek, az éppen azoktól az ösztönzésektől fosztja meg az embereket és az egyházakat, amikre ahhoz lenne szükségük, hogy előrelépjenek az ellaposodott kereszténység szükséges megújulásának útján, a korai egyház értelmében. Szükséges, hogy a keresztények tanuljanak egymástól. Ennek során azonban mindenki megtartja saját identitását. A sokféle egyház összetartozásának erősebb tudata nem jelenti azt, hogy törekedni kéne az egységes kereszténységre. Ezt maga Krisztus sem említette a hét ázsiai gyülekezet kiküldő iratában; Ő tudta, hogy az emberek különfélék. A más helyen előrejelzett kor, amikor csak egy Pásztor és egy nyáj lesz, sem azt jelenti, hogy nem lesz sokféleség ezen a nyájon belül. A legmagasabb „pásztor” végülis Krisztus maga. Ő az egyetlen, aki helyes módon létrehozhatná az egyházak közvetlen újraegyesülését. Kire is hallgatnánk, ha nem Rá? Addig is tehetünk lépéseket ebbe az irányba. A következőkben azokat a pontokat tárgyaljuk, amiket a nagyegyházak vezetői jelenleg e párbeszéd legfőbb akadályának tekintenek. (Az egyházakban a legtöbb ember nemigen érdekelt az „akadályok” fenntartásában.)

0. Az egyházak együttélésének fontos alapja az, hogy messzemenő az egység abban, hogy a keresztséget szentségnek tekintik.
1962-ban, a II. Vatikáni Zsinaton óvatos nyitás történt az ökumené irányába: a Katolikus egyház elismerte, hogy a Katolikus egyházon kívül is léteznek olyan elemek, mint például Isten szava, az élő kegyelem, a Szentlélek ajándékai – láthatatlan és látható elemek – így ott is lehetséges a „gyógyulás” és a megváltás. Azonban továbbra is a Katolikus egyházat tekintik az egyetlen egyetemes egyháznak.

1. A megszakítatlan „apostoli szukcessziót” (folyamatosságot), ami az eredeti apostolok óta kézrátételben jelenik meg, és az ezzel összefüggő püspök és papszentelést a Katolikus egyház nem tekinti érvényesnek a protestánsoknál. Ezáltal ezek nem teljesen testvéregyházak. A megfelelő tartományi uralkodók közreműködésével létrejöttek evangélikus egyházak konverzió útján, ahova felszentelt katolikus papok is átléphettek. Ezek azután további papokat is bevontak az istentiszteletek tartásába. A különféle célokat szolgáló kézrátételnek (gyógyítás, áldás, …) megvan a bibliai alapja. Ha a katolikus értelmezésnek megfelelően – amit a Biblia nem ír elő kifejezetten – ennek a mai napig megszakítatlan láncnak kéne lennie, még mindig fennállna annak lehetősége, hogy az Evangélikus egyházak ismét bevezessék ezt a kézrátételt – amitől nem hullana le a korona a fejükről; ehhez találhatnának valakit, a saját soraikban vagy az egyházon kívül, aki része ennek a „megszakítatlan láncolatnak” – ez azonban már megrázkódtathatná az Evangélikus egyházak öntudatát.
Annak is meglenne a lehetősége, hogy kölcsönösen elismerjék, az általában kézrátétel útján közvetített, Krisztus
Szent Lelkéhez fűződő kapcsolat, közvetlenül, ima útján is létrehozható. (Erre akármelyik hívő is képes lehet. Ebből következik, hogy vannak emberek, akik különleges képességgel rendelkeznek a kézrátétellel történő, keresztény gyógyításban, anélkül, hogy valaha is egyházi beavatáson estek volna át; jobbak a képességeik, mint e legtöbb beavatottnak.) Ezután, a klasszikus módon, már egy pap is továbbadhatná kézrátétellel ezt a Szentlelket. Ez a variáció valószínűleg idegen lenne a Katolikus egyház öntudatától. (Minthogy az Evangélikus egyház sem gyakorolta eddig, így senki sem lenne túlzott előnyben.) Szigorúan véve a Katolikus egyház ezt lehetőségként is felismerhetné, és csak korlátozott mértékben mondhatná, hogy normál eszközökkel nem ellenőrizhető, a Szentlélek ilyen módon is azonos érvényességgel működik-e. Ehhez mindenkor rendelkezésére álltak emberek, akik bármikor megmondhatták volna mennyire látszik érvényesnek vagy érvénytelennek az eredmény (például olyan emberek, mit Pio atya, stb.). Ehhez jön még, hogy az eddigi katolikus beavatásnak is valószínű korlátja van. Mi történik az ilyen módon beavatottal, ha az drasztikus cselekménnyel valószínűleg aláásta a Szentlélek továbbáradását? Képes lehet még a Szentlélek továbbadására? Ez is olyan kérdés, ami vizsgálatok illetve olyan embereke, mint Pio atya nélkül nem válaszolható meg megbízhatóan.

2. Péter hivatalának szerepe kérdéséről, vagyis a pápáról az a Katolikus egyház álláspontja, hogy az egyházak teljes, látható egysége csak az Ő vezetésével képzelhető el. Jézus arra szólította fel Pétert, hogy „legeltesse juhait és bárányait” (Jn 21). Jézus ezzel nem rendelte Péter alá a többi tanítványt és azok tanítványainak körét, hanem a már keresztényeket az Ő környezetében: például a régi „ázsiai 7 gyülekezetet” (lásd fent) János gondozta és nem Péter; sok gyülekezetet gondozott Pál, stb. Az a kérdés tehát, hogy a mai körülmények között mit is jelent az a „legeltetés” Péter egyik útóda által. Néhány évvel ezelőtt az ortodox egyházak képviselői jelezték, hogy egyet tudnának érteni a Pápa „tiszteletbeli primátusával”, a többi egyház fölött tényleges hatalom nélkül, ahogy a korai egyházban a római püspököt általánosan elsőnek tekintették az egyenlők között. Néhány protestáns teológus is belegondolt ebbe. Akkor a Vatikán nem egyezett bele. Később azonban a Pápa a maga részéről kifejezte, hogy a többi egyház, az egyházak egységére való tekintettel, kialakíthatná véleményét a pápaság jövőbeli szerepével kapcsolatban. A megfontolás senkinek sem árthat. Ha az egyházak egyesülnének, nyilván közös vezetőt is választanának.

3. A protestáns egyházak hiányolják a katolikusban a nők pappá szentelését. Ezzel a kérdéssel azonban nehézségei vannak az ortodox egyháznak, de az anglikán egyház részeinek és néhány országban maguknak az evangélikusoknak is. Ugyanakkor a Katolikus egyházon belül például ott van a „Mi vagyunk az egyház – egyháznépi kezdeményezés” ami ezt is követeli. Bármilyen fontos is ez a kérdés, nem látható be, miért az egyházak egységének útjával kapcsolatban kéne megoldani. Ez egy olyan kérdés, amit az egyes egyházaknak maguknak kell megoldaniuk, a mindenkori tudatuknak megfelelően. Persze akkor a Vatikán nem vitathatná el az Evangélikus egyházaktól, hogy a nők felszentelését az eddigi módon folytathassák, akkor sem, ha folytatódik a közeledés. Az eltérő gyakorlat persze lehet pozitív kihívás is, amennyiben dolgoznak rajta a különböző egyházak.
Bibliai alapon (Pálnál) csak egy részben eltérő hagyományos, gyülekezeten belüli funkció látható a férfiak és nők számára. Az, hogy a nőknek általában kevesebb joguk lenne, nem volt téma abban a korban, amikor a tanítványok köre még megélte és emlékezett rá, milyen fontos volt Mária és az asszonyok szerepe, még a pünkösdi eseményben is. „Az asszony hallgasson a gyülekezetben” nyilván más jelentéssel bírt, mint amit később belemagyaráztak, és kevés köze volt a ma tárgyalt kérdésekhez. Mivel kételkedhetünk benne, hogy ezt egységesen értik, az egyházi egységtörekvések jelenlegi helyzetében csak kérdés nem helyénvalósága marad az érvek töréspontja. Az is csalódottságot fog érezni, aki úgy gondolja, hogy a nők pappá szentelésének ügyét az egyházban előmozdíthatja, a kérdésnek az egységről szóló tárgyalásokkal való összekapcsolásával. Jobb két témát két témaként tárgyalni. Amikor közelebb kerül az egyházak egysége, akkor fog megmutatkozni, melyik egyház meddig jutott a kérdésben.

4. Mária tisztelete a katolikus és ortodox egyházakban, nem ismert ilyen formájában a protestánsoknál, bár aligha valószínű, hogy ez lesz a központi kérdés a nagyobb egység útjában. A II. Vatikáni Zsinat ahhoz is hozzájárult, hogy különbségek legyenek a liturgiában a hívők lelkiségének megfelelően, mivel ezek kölcsönösen gazdagíthatják egymást. Az 50-es és 60-as évek evangélikus egyházaiból ismerünk olyan egyes kezdeményezéseket, amik Mária tiszteletének megfelelő formában történő ismételt bevezetésére irányultak.

5. Az is érthető, hogy az egyházi jog (CIC), aminek korábbi formái számos visszaélés alapjául szolgáltak, általában is komoly vitatéma alapja. A Katolikus egyház hagyományos egyházjogának nincsen bibliai kényszerítő ereje, így az arról folyó vita nem gátolhatja a nagyobb egység iránti törekvéseket – vélte az EKD (Németországi Evangélikus Egyháztanács). Ez persze csak egyetlen egyházra vonatkozik. Minden egyháznak meglehet a saját alapszabálya és ezzel a bármiképp értelmezett egyházjoga, ezt ráadásul meg is kell tartsa, valamilyen mértékben mindaddig, amíg valamilyen besorolású egységként vagy alegységként létezik. Ezen belső egyházi szabályzatok módisítása szintén az egyes egyházak dolga, feltéve, hogy nem várja el, hogy szabályait mindenki, látatlanban elfogadja. Még ha valaki szeretne is vitát nyitni egy ilyen átvételről, a Katolikus egyháznak akkor is világos lenne, hogy ez egy új, közös zsinat összehívását igényelné, aminek éppen az új, közös egyházjog megalkotása lenne a feladata – ugyanúgy, ahogy a saját jogát hozzá igazította az új Isten-Népe-Teológiához, a II. Vatikáni Zsinaton, 1983-ban. Rosszul állítják tehát képbe, akik ezt a témát az egység megakadályozójaként ábrázolják.

6. Egy másik vitatéma, az ember megigazulása Isten által, az Ő tevékenységén, vagy Jézus Krisztus megváltásán keresztül. Ezt az időközben megszületett közös nyilatkozat kielégítően tisztázta a Katolikus és az Evangélikus egyházak között.

Ez által lehetségessé vált, hogy az egyházak az ökumené szellemében tovább közeledjenek egymáshoz ahelyett, hogy egymástól való elhatárolódásukkal kínoznák tovább Krisztust. *) II. János Pál pápa szavai szerint ennek az egymáshoz való közeledésnek a gyakorlatban „érzékenységgel, egymásra való tekintettel, türelemmel, de egyidejűleg az igazság tiszteletének bátorságával” kell megtörténnie. Amit ettől függetlenül már ma is megélhet, az az a Krisztus szellemében, mindenkiből álló, „általános egyház”, ami a maga módján követi Jézus Krisztus útját, és törekszik „az Atya akaratát cselekedni” – függetlenül attól, melyik egyház tagja; még akkor is, ha vannak közöttük olyanok, akik egyik egyházhoz vagy vallási közösséghez sem tartoznak, vagy nem hordozzák folyamatosan maguk előtt a kereszténység kifejezést. Az egyházak témájában erre épül a „Krisztusutak” web-oldal. Mindezen tapasztalat ellenére feladatunk marad a látható egységre törekedni, vagyis itt nincsen ellentét. Ezt azonban tényleg bensőnkből kell akarni; egy külsődleges aláírás önmagában nem fogja meghozni.

*) ld. az 1. részben a „Jézus megkeresztelése a Jordánban” fejezet lábjegyzetét.

Eközben az egyházak, mint például a Katolikus, ösztönzést meríthetnének az erre vonatkozó krisztusi üzenetekből, amiket az ortodox Christin Vassula Ryden kapott, „Az igaz élet Istennel”, 1. kötet. A Katolikus egyház az ilyen írásokat magán-kinyilatkoztatásnak tekinti (…). Ezek tartalma gyakran túlmegy azokon az inspirációkon, amik csak az érintett személyes élete szempontjából bírnak jelentősséggel. (Az irodalmi adatok ezen a web-helyen csak kiegészítésként szerepelnek, felismeréseink függetlenek ezektől.)

 

Miért van szükségem egyházra vagy közösségre?

Egyrészt lehetséges teljesen individuális, belső kapcsolatot találni Jézus Krisztushoz és Istenhez. Ez a mag. Isten akár a szükséges külső ösztönzésekhez is elvezethet valakit közvetlenül, ha az figyel ezekre a finom ösztönzésekre.

Van ennek a kapcsolatnak egy mási síkja is, ami csak másokkal közösségben nyílik meg: „Ahol ketten vagy hárman összegyűltek az én nevemben, én velük vagyok” (Mt 18,19-20). Ez egyszerűen azt jelenti, ami szó szerint le van írva. Nehezebben megélhető, de alapvetően lehetséges ez a távolból is, ha az emberek például megbeszélnek egy adott időpontot. Egy misztikus egy ilyen elkötelezettséget akár megbeszélés nélkül is megélhet. Ez azonban a többség számára túl magas követelmény lenne. Az ember általában nem született betelepülőnek.

Az imaközösségnek ez a formája például rendszeres házi bibliakörként valósulhat meg. Megélhető egy egyházi gyülekezetben, vagy akármilyen egyéb, az egyén számára megfelelő, vallási közösségben is. Az sem változta a dolgok lényegén, ha egyik vagy másik egyház, tradíciója alapján, túlhangsúlyozná szerepét a hívek számára.

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

 

A hét pecsét.

A következő vízió mutatja, ahogy a „24 vén” imádja Istent, „az Istennek hét Lelkét” és a „négy lelkes állatot” – amivel a teremtés különféle ősrétegeit fejezi ki. Ezután mondja el, hogy csak a „Bárány” – Jézus Krisztus attribútumaival – méltó a könyv hét pecsétjének megnyitására – Jel 4 – 8,1. Ez a vízió a „mennyben” játszódik – ebben az összefüggésben az isteni térben. A pecsétek tartalmát egy olyan síkon ábrázolja, aminek erejét szimbólumok jelzik – a négy különféle színű ló illetve lovas. Az e síkon történtekből, ami összehasonlítható egy képszerű álomsíkkal, itt csak közvetett hatások indulnak ki a földi történésekre.

E fejezetek nagyra irányított karaktere pszichikai síkjának primer fejlődése ellenére, a kezdetben „meg akarom mutatni neked, ami ezután történni fog”, vagyis a hét gyülekezet után. Ennek megfelelően R. Steiner és Arthur Schult megpróbáltak további hét „pecsét kultúrát” azonosítani a földön, amik az érintett tudati síkok megtisztításával függenek össze. A Krisztus-inspirációkból Mexikóban létrejött „Az igaz élet könyve” a hét pecsétbe helyezi a teljes történelmet „Káin és Ábel idejétől” a beteljesülés elkövetkező időszakáig.

Ez a szöveg mindenesetre nem teszi lehetővé a jelenkori fizikai Földdel való egyértelmű azonosítást. Ha bizonyos szabadegyházak stílusában ilyen irányban gondolkodnánk, felismerhetők lennének a gyenge összefüggések az első négy pecséttel a két világháborúban, a kelet-nyugat közötti félelem ezt követő egyensúlyában, valamint az éhínségekben és járványokban; ehhez csatlakozhatnának a vallásüldözések és a kozmikus eredetű katasztrófák: meteorok, rengések, esetleg a pólusok megfordulása / átugrása; lásd a „Hét utolsó csapás” fejezetet.

Már János evangéliumának 2. fejezetének eseményei – a kánai menyegző és a kufárok kiűzése a templomból, Jézus által – ld. erről írt fejezetünket – is emlékeztetnek ennek a szakasznak a közösségteremtő, illetve harcias karakterére.

Ha Jézus a János evangéliumának 5. fejezetében a jót és rosszat cselekedett lelkek szétválasztásáról prófétált, akkor a 6. és 7. pecsét közötti ábrázolás a „tizenkét törzs kiválasztottainak” lelki „lepecsételése” a „kiválasztottak mennyei győzelméről” szól.

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

 

A hét trombita.

A hét trombitáló angyalról szóló vízió is a „mennyben” játszódik le – Jel 8,2 – 11,19. A hasonló szimbólumokat hordozó álmoknál több lelki síkot tükröz a „szentek imája”, mely felszáll, az „oltár tüze”, melyet a földre küldtek és a trombiták, amik a fejnél használt eszközök. Itt ez a változások kiindulópontja, amik részben a földig érnek el, ahol minden árnyat felkavarnak.

Ennek az elsődlegesen lelki, nem fizikai jellegnek ellenére, itt is megpróbálták időben a pecsételés után, mint például földi „trombita-kultúrát” besorolni. Nehéz a történelemben is visszhangot találni: nem zárható ki összefüggést látni az erdők pusztulása, a mérgek és az 1. / 2. trombita minősége között. A 3. trombita kapcsán különféleképp feltűnt, hogy annak a fáklyának, ami a vízfolyások harmadrészére esett, a neve üröm = csernobil. A 4. trombita a csillagok olyan együttállását jelentheti, mint amilyen például 1987 augusztusának közepén volt látható, az összes bolygó kozmikus háromszögeként. A New-Age körök egy része akkor azon meditált, az Apokalipszisre való hivatkozás nélkül, de az apokaliptikus 144000 emberre utalva – az indiánoknál „szivárvány harcosok” – hogy ez egy új kor állítólagos kezdete illetve egy állomás az új korszakba vezető úton. Az 5. trombita – füst a mélység kútjából, vasvértes sáskák, öt hónap kín… - azt a benyomást kelthetik, hogy az Öbölháború (1991) legalábbis külsődleges képe e trombita erejének, és az ezt követő 6. trombitáénak. A 7. trombita „Isten templomába” vezet, villámlással, égi szózattal és mennydörgéssel kísérve, aminek szintén belső, misztikus jelentése lehet.

A 7. trombitánál vannak olyan hangok is, amik szerint ebben a stádiumban már ott vannak az „Urunk és az Ő Krisztusa világának gazdagjai”; legalábbis lelki síkon már eldőltek olyan dolgok, amiket a földön még nem dolgoztak föl teljesen. A „trombiták” ereje összehasonlítható a „megdicsőülésével” (Mt 17, és szövegünk megfelelő fejezete) és az azt körülvevő tanításokéval, a Hegyi Beszédével (Mt 5-7), stb.

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

 

A „hét mennydörgés” és a két próféta.

A 6. trombita után „hét mennydörgés megszólaltatta az ő szavát”, aminek tartalmát Jánosnak le kell pecsételnie, nem megírnia. Ezután „méretik meg az Isten temploma”. Két próféta megöletik és feltámaszttatik. Jel 10 – Jel 11,14. Itt rokonság fedezhető fel Lázár feltámasztásával az evangéliumban – ld. Jn 11. és erről írt fejezetünket.

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

 

Az asszony és a sárkány.

Az események minden fázisának részesei a lelki hordozó erők és a különböző visszahúzó erők. A szövegben egyszer az egyik oldal lett alaposabban kidolgozva, másszor a másik. Az égi jel, „egy asszony, a ki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona” – Jel 12 – félreismerhetetlenül „Sophia”-t, az ég illetve a világ anyját mutatja, kevésbé annak földanyai aspektusát; ld. e munka „Az első pünkösdi esemény” fejezetét. Máriához fűződő, részben elfogadott, kapcsolatáról már szóltunk. Idős korában Mária, szimbolikusan is egy olyan barlangban lakott, amiben előtte Kybele anyaistennőt tisztelték, hogy itt is mondjunk valami újat. A Jelenések szerint „gyermeke” – egy égi lény gyermekét is égi lénynek kell tekintsük – aki később az embereket „vasvesszővel” vagyis folytonos figyelmeztetéssel fogja helyes, belső magjukhoz vezetni, a kozmikus Krisztus bizonyos hatásmódjára fog hivatkozni; fordítható „vas rúdként” is, ami így nem csak királyi jelkép, hanem a „beavató” szimbóluma is, és kapcsolata lehet a „mennyei seregekkel” is. Bővebben a „7 utolsó csapás (a harag poharai)” fejezetben.

Itt részben felismerhető egyfajta kapcsolat a lábmosással és az előtte való, betániai Mária által történt megkenetéssel – ld. a „Krisztus és a lábmosás” fejezetünket és Jn 12,13. A fejlődés mind magasabb szintjén történő újjászületés motívumának újrafelvétele is megjelenik benne.

A hátoldala a „sárkány” a negatív angyalaival. „Mihály és angyalai” legyőzik őket a kozmoszban és a földre vetik. A menny és a föld védik meg az Asszonnyal szemben.

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

 

A hétfejű állat a tengerből.

Ebben a vízióban a két másik negatív erő is fellép; elsősorban a kívánságokra és könnyelműségekre irányuló – Jel 13, 1-10; v.ö. „A megkísértések” fejezetünkkel és Jn 13, 1-10 és Mt 4, 5-11-gyel. A hét fej később a Jelenésekben értelmeződik, mint „hét hegy, amin Babilon paráznája ül”, majd még később a hét hegy „hét királyként”. A tíz szarv a Jelenésekben „tíz királyként” értelmeződik, kiknek egy a szándékuk, erejüket és hatalmukat is a fenevadnak adják.

Egyebek mellett a „hét hegy” miatt, ami a hét dombon fekvő Rómára emlékeztethet, vannak szabadegyházak, amik „Babilon paráznájában” a pápaságot látják. Ez azért meglehetősen erőltetett, és a Katolikus egyház történelmi problémái ellenére nem illeszkedik a többi szimbolikához. A Jelenések könyve 18. 11-23 egyértelműen kapcsolatba hozható a globális világkereskedelemmel. ("A hét utolsó csapás és Babilon bukása".) Az állat "képe" a köv. fejezetnek megfelelően (Jel. könyve 14.) kapcsolatba hozható Jézus téves képeivel (ábrázolásaival). Összefügghet a multimédia készülékek iránti szenvedélyekhez vagy kultuszokhoz hasonló függőséggel is.

A „fenevad” mélyen fekvő, csábító ereje az által az erő által alakítható át leginkább, amiről „A megkorbácsolás” fejezetünkben írtunk – Jn 19,1.

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

 

A kétszarvú állat a földből.

Itt találjuk azt a negatív erőt, ami a materialisztikus kényszerítő körülményekre irányul – Jel 13,11-18; v.ö. „A megkísértés” fejezetünkkel és Mt 4,1-4-gyel.

Az összefüggés az emberek homlokukon és kezükön történő megjelölése és a 666-os szám között ezekben a fejezetekben, mint a vásárolni és eladni tudás előfeltétele, különösen nyilvánvalóan tükröződik vissza a világtörténelemben. A számítógéphálózati lehetőségek fejlődése, a csekkártyák, a vonalkódok, amiket három dupla vonal határol = 666, a Kanadában más kifejlesztett illetve Malajziában nagy kísérletben tesztelt készülékek, amik emberek azonosítására szolgálnak azok homlokán vagy kezén, a „La bête" = a szörnyeteg kifejezés, amit az EU régi, brüsszeli elszámolóközpontjára használnak, a 666, mint nemzetközi bankkód, stb., mind azt a tendenciát mutatják, miképp jöhetnek létre bizonyos kifejezések tudattalanul vagy tudatosan, esetleg viccesnek szánva. A bibliai „állat a földből” azonos a „mammon bálványával”.

Egy további, megfigyelhető tendencia szerint az egyre drámaibbá váló környezeti problémák kezelésének első lépéseként kevéssé hatékony műszaki megoldásokkal kozmetikáznak, amit utána egy megtévesztő, technokratikus ökodiktatúra vált fel, a hatékony, demokratikus, a népesség által is felvállalt tényleges változtatási impulzusok választása helyett. A lehetséges manipulációs mechanizmusok azok karakterének tiszta felismerésével közelíthetők feloldásukhoz. Ez a folyamat azzal az erővel van összefüggésben, amiről a töviskoronázás kapcsán írtunk – ld. fejezetünket és Jn 2-3. A sárkányról és a két állatról szóló fejezetben is találhatunk egybecsengést a jelenkor eseményeivel. Ahogy említettük, az egész nem a fizikai földön játszódik. Az ezt követő vízióban, a 144 000-ről (Jel 14), ismét több lény illetve angyal jelenik meg, akik két különböző embercsoportot „aratnak”. Az állathoz kapcsolódók „Isten haragjának présébe” vettetnek, vagyis a természeti törvények hatásának engedtetnek át. Arra mindenesetre rá kell mutassunk, hogy a valóságban a Jelenések nem ismernek „örök átkot”, csak azt, hogy végül is mindenki eltalálhat Istenhez; magasabb értelemben Ő mindent beborít. V.ö. Jel 22, és az erre vonatkozó fejezetünket az „Új Föld”-ről.

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

 

A „hét utolsó csapás” és „Babilon” bukása; Krisztus visszajövetele.

Azok, akik ellent tudtak állni az állatnak és képének, a következő vízióban jelennek meg, egy olyan síkon, aminek leírása „üvegtenger, tűzzel elegyítve”. A „mennyek templomából” ismét hét angyal jön ki, a „hét utolsó csapással”, amit az „Isten haragjáénak poharaiból” töltenek a földre, a tengerre, a vízfolyásokra, a napba, a „fenevad királyi székére”, az Eufráteszre és a „levegőégre” (Jel. 15,5 – Jel 21).

Egyrészt itt egy még magasabb tudati sík munkáját látjuk; másrészt ez mégy mélyebben, egzisztenciálisan forgathat fel, hatni képes a Föld összes elemére és a minket körülvevő kozmosz látható részére: fekélyek, mérgek, szenvedés, tűz, sötétség, negatív „lelkek” és világraszóló katasztrófák a kontinensek eltolódásával, elsüllyedésével vagy elárasztásával, meteorok hullása, beleértve Babilon materiális civilizációjának háromfelé osztását illetve lerombolását – Jel 17 – 18,24. Az események ilyen irányának egyik lehetősége illetve egy „időablak” már a hatodik pecsétnél is látszott.

Itt is lehetséges ehhez hosszabb időszakokat alapul vennünk. Azonban Jézus búcsúbeszédei (például Mk 13) és sok olyan prófécia, ami a Jelenések könyvéhez kapcsolódóan jött létre, egybehangzóan a 2000. év környékére tesz egy központi átalakulást, ami az összes váltót újra állítja. (Lásd fent: A próféciák kezeléséről). Tudományos felismerések, amik jelentősége még nem teljesen tisztázott, ugyanebbe az irányba mutatnak. A föld mágneses terének jelentős gyengülése és az ehhez kapcsolódóan, szokatlanul halmozódó földrengések és vulkáni tevékenység, a nap „világosabbá válása”, függetlenül a naptevékenység klasszikus ciklusaitól, valamint a naptevékenység tetőzése 2000 ...-ben, azt mutatja a figyelmes embernek, hogy itt valami szokatlan készül.

Ha a mágneses pólusok váratlanul erősen elmozdulnának, vagy gyakorlatilag magába zuhanna a mágneses tér, hogy ellenkező polaritással ismét felépüljön, ahogy ez többször megtörtént a földtörténet során, ez geológiai átforduláshoz vezetne. Ez nem csak az emberiség számára teremtene új helyzetet, hanem egy új földtörténeti kor kezdetét is jelentené. Ha a föld körüli „Van Allen öv” időlegesen elveszítené, valószínűsíthető védő hatását a „kozmikus por” és részecskék ellen, könnyen megvalósulhatnának a próféták által említett meteorhullások.

Saját tapasztalatok ugyan arra utalnak, hogy a bizonyos szerzők által rettegett átfogó lerombolás nem kell, hogy megvalósuljon, sem egy harmadik, nukleáris világháború, sem egy teljes ökológiai katasztrófa formájában, sem a pólusugrásra, a forgási tengelyre vonatkozó, kozmikus hátterű elméletek értelmében. Sokminden megváltozott e víziók alapjaiból.

Mivel egyrészről az isteni célkitűzéseknek megfelelő apokaliptikus folyamatok, másrészt a természeti folyamatok manipulációja az egoisztikusnak megmaradt emberiség, és annak „elitje” által ténylegesen is folyamatban van, néhány pozitív emberi behatás mellett, elkerülhetetlenek a föld korlátozott változásai, egészen az asztronómiáig érő „újra jusztírozásig”; az emberiség és tudatának megváltoztatása mellett.

Gyakorta jövendöltek azok „antikrisztusi” diktatúrájáról, akik hatalmukat meg akarják tartani, és a jelenlegi kor lerövidüléséről illetve végéről, egy három napi sötétség által kísért átfordulás által. Ezáltal az ilyen átalakulás nem tekinthető egyszerűen badarságnak.

Ebben az összefüggésben a garabandali Mária-jelenésből „nagy figyelmeztetést” prófétálnak, ami a világ minden emberének könyörtelenül, belsőleg megmutatja, mit is kell önmagában legyőz(et)nie – v.ö. Jn 16,8; Jel. 14,6-20 – ha át akar lépni a fényre (v.ö. Jn 16,13). Ez egy látható égi jelenséghez kapcsolódik. Ez után egy éven belül „nagy (gyógyítási) csodának” kell történnie, ami jelt hagy maga után Garabandalban. Ha az emberiség ezek hatására sem tér meg, a későbbiekben elkövetkezik a sokszor meghirdetett „ítélethozatal” („az Isten haragjának poharai”) az „égből hulló tűzzel” - ld. még Mt 24,28. (Franz Speckbacher: „Garabandal” 120. oldal - németül -… A Mária-jelenésekről, az irodalomban fellelhető, többnyire szigorú katolikus nézőpontot tükröző kommentárok ellenére sem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a prófétai kinyilatkoztatások az egész emberiségnek szólnak.)
Lehetséges előkészület lenne – a saját életünk megtisztításán kívül – már most imádkozni a Szentlélek erősebb hatásáért.

Az újabb „üzenetekben” szó esik egy „nullzónáról”, ami szerint mindazok, akik elég érettek hozzá, itt a földön belemerítkeznek egy kozmikus-spirituális erőtérbe – ezt gyakran, nem egész pontosan, „fotongyűrűnek” nevezik – és a fizikai életükben a magasabb dimenzió „fénytestének” képességeivel élhetnek (ld. „A feltámadás” és „A béke birodalma” fejezeteinket).

Hírt adnak segítési akciókról is, mint felkészült emberek időleges elragadásáról Krisztus vagy az angyal által, vagy ideiglenes evakuálásról és más segítségről pozitív földönkívüliek által. Mindenkinek magának kel tudnia, vallása és világnézete alapján, honnan is remél segítséget. Mivel a kozmoszban is van fény és árnyék, hasznos dolog, tekintettel az események valószínűsíthető komplexitására, ha mindenki kéri Krisztus vezetését, és alkalmazza saját különbségtevő képességét – ez ugyanis egy speciálisan földi út az egység irányába, a felülről érkező új erőkkel összefüggésben.

Ebben a fordulóban alapvetően az egyedek lelki döntésének utolsó lehetőségeiről van szó: továbbra is részt vesznek-e a fejlődésben a "béke birodalmának" eléréséhez, mint ahogy Isten a föld számára eltervezte. Ezen események végén Krisztus visszatérése áll (Jel 19, v.ö. Jel 12, Mt 24,30; Apost. tört. 1,6-8). Nem egyszerűen földi emberként jön, hanem egy átfogó történés magjaként, ami közelebb hozza az „eget” (és a „túlvilágot”) a földhöz; amint a Lelket (és a Szellemet) a testhez. Azonban Krisztus valós lényként való visszatértére gondolhatunk, vagyis nem csupán az Általa az emberiségben kiváltott változások leírásaként, amint azt bizonyos modern csoportosulások feltételezik. Ez a történés direkt vagy indirekt nemcsak a keresztények számára, hanem minden ember számára jelentéssel bír. Jézus visszatérte az isteni bíróság elé tanuként az övéiről a koránban is elismert. Továbbá más vallások jövendöléseiből arra következtethetünk, hogy prófétáik ismét szerepet kapnak és követőiket vezérelni fogják.

A Jelenések e lépéséhez sem illik semmilyen büntető gondolkodás. Inkább egy önmagában logikus koncepció részeként jelenik meg, ami a földi élet egy további evolúciós lépcsőjére irányul. Az igazi kihívás ezt egy magasabbra való közös átmenetként megélni, ahol mindenki a saját fejlődése szempontjából megfelelő helyen illetve síkon van. Aki jóakarattal veszi magába és valósítja meg a mindenkor szükséges megújító erőket, az inkább a pozitívumát élheti meg, de együttérezve a világ szenvedésével. Aki viszont nem akarja befogadni az újat, az úgy éli meg, mint kívülről nekiütközőt. Ez a „ítélet” illetve az „utolsó napok” tényleges jellege, az Apokalipszis értelmében. Az embernek nagy a döntési szabadsága, de, mint az életben oly sokszor, egy bizonyos időpontig, el kell határozza magát, különben ez nem döntés – a „langyosoknak” a Jelenések összefüggésében sincsen különösebb becsületük (ld. „A 7 gyülekezet” fejezetünket és kiegészítését). A vélemények különbözősége is hozzátartozik az egységhez vezető úthoz, az Apokalipszis történéseinek magjához.

A „hét csapás” – a hetedik egy égi hanggal végződött „meglett” – megfelel a keresztrefeszítésnek és az ott elhangzottnak „elvégeztetett”, ld. Jn 19 és erre vonatkozó fejezetünket.

Misztikusan / beleérezve már ma is megélhető, hogyan szenved a föld és kiált segítségért, ahogy arra a „nehéz szülésre” előkészül. A keresztrefeszítés illetve a „sír”, mint a feltámadáshoz vezető átmenet, itt az egész földet érinti, és hatásában túlmutat rajta. Itt is megsejthető, ahogy azt már az Evangéliumokról írottaknál említettük, hogy ma egységként hat az a folyamat, ami a keresztrefeszítéstől vezet a feltámadásig, egy olyan állapoton keresztül, mely túl van életen és halálon; így innen nézve is lefuthatnak a „hét csapás” lépései egy világvége jellegű katasztrófa nélkül.

Mivel a jelenés nem egy mechanikusan lejátszódó filmre, hanem egy sokoldalú fejlődésre hívja fel figyelmünket (lásd János jelenése, bevezető fejezet) lehetséges, hogy a tényleges külső történés már továbblépett. Mindez azoknak tűnik főként így, akik egyes olyan részleteken fennakadtak, melyek (még) nem történtek meg. Ezen felül más területeken is történt már több olyan szerencsétlenség, melyek a jelenés ezen továbbvitt formájában még nem is szerepelnek.

Kiegészítés: Wladimir Megre új könyvében, amit Anasztáziáról, a szibériai bölcs asszonyról írt (Wega kiadó, Neufeldstr. 1, D-67468, Frankeneck), is az a belső tudás szerepel, hogy a világkatasztrófák programja megváltoztatható; mindennek az a célja, hogy az emberek segítségével, Istennel összhangban optimalizáltassék. Azonban ez sem jelenti azt, hogy minden úgy mehet tovább, mint eddig.
Az ilyen adalékokat ösztönzésnek kell tekintenünk, az előítéletek ápolása helyett. A „Krisztusutak” felismerései ettől függetlenek.

Kérdés:
Szeretném-e, hogy Jézus Krisztus a jövendölteknek megfelelően ismét egyértelműen fellépjen az emberi életet és a világot megváltoztatóan?

* Helyzetek (csak németül vagy angolul).

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

 

A (tényleges) „1000 éves béke birodalma”.

A „hét csapás” idején áthaladva kozmikus vízió következik a mennyből visszatérő Krisztusról – aki „hivatik vala Hívnek és Igaznak” – az Ő fehérbe öltözött „seregével”. Ezzel nem a mai, emberi pszudo-Krisztusokra utal. A „hamis próféta” (a Jézusról alkotott hamis / egyoldalú képpel, vagy ezen túl, ami kereszténynek tarttatik…) megdönttetik. A most elkövetkező „1000 éves birodalom” – Jel 20,1-6 – éppenséggel nem nevezhető impériumnak. Éppen a társadalmi „nagy gépezetet”, negatív külsődleges erőivel és manifesztációival űzi el.

Itt megtaláljuk a szellemi bíróságot is. Ezennel egy elterjedt, de megtévesztő fordítást is ki kell javítanunk:
Jel. 20. 4.: "És én láttam mindazok lelkét, kik lefejezettek Jézus bizonyítéka és Isten szava akaratából és kik nem az állatot és ábrázolatát imádták és kik jeleit nem fogadták el homlokukra és kezükre; mindezek életre keltek és Krisztussal együtt uralkodtak ezer évig." A valójában ez szó szerint azt jelenti, hogy "éltek" az "életre keltek" helyett (összehas. pl. az elberfeldi biblia lábjegyzetei). Habár mindez - a "lelkek" esetében..." - egy ismét-az-életbe jelentéssel is bírhat, de továbbélést is a földön mindazoknak "kik az állatot ... nem fogadták el". Tehát az utóbbiaknak nem kell mindehhez először meghalni.

Ez a stádium rokonságot mutat Krisztus feltámadásával (Jn 20-21 és ide vonatkozó fejezetünk). A szövegben is az „első feltámadásnak” nevezik.

A negatív erők azonban nem tűntek el nyomtalanul; továbbra is dolgozni kell az egyes emberek tökéletlenségein, ami azonban most már könnyebb.

Az „1000 év” után a negatív erők maradványai összefogottan lépnek ismét napvilágra, hogy végleg elemésztessenek (Jel 20,7-10). Lásd következő fejezetünket is.

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

 

Az „új ég, új föld és az új Jeruzsálem”.

Az „ezeréves birodalom" után elkövetkezik az „utolsó ítélet" a holtak fölött is: „a könyvek felnyittatnak" – mennyei feljegyzések mindarról, ami az életben történt – és „egy másik könyv … az élet könyve", az egyedül mértékadó, az élet illetve a fejlődés állásának kiértékelése lesz az alap.
Csak az ismételten megvezetett seregre hulló emésztő tűz, majd az ördög „tűz és kénkő tavába” való vetése – Jel 19,19 - Jel 20,3 mostJel 20, 11 - 15 – közelíti az új eget és az új földet – Jel 21-22. Az nyitott kérdés marad, milyen időszakra is gondoltak.

Krisztus mottója „Ímé mindent újjá teszek” – kivétel nélkülJel 21,5. Ez az „újjáteremtés” is hasonlóságot mutat ahhoz, amit korábban, az örök értékek értelmében, részleteiben és egészében, kibontakoztatott. Ennél fogva a mai cselekedetek azok számára is fontosak, aki ma közel apokaliptikus történéseket várnak.

Az új égen – a szövegben az új föld és az új Jeruzsálem előtt említve – egyfajta kozmikus mennybemenetelt érthetünk. (V.ö. az evangéliumokban szereplő mennybemenetellel, Lk 24, Mk 16, és erre vonatkozó fejezetünkkel.) Ahogy eddig a leírás hangsúlya a földön volt, úgy lépnek most a látható és láthatatlan „égi” események az előtérbe. Itt nem az Isten tértől és időtől független, örök mennyországáról van szó – ez változhatatlan marad – hanem a teremtett világról. Kiderülhet, hogy a kis Föld bolygó kozmikus értelemben sem csak „fejlődő ország”, hanem problémáinak megoldásában messze érő, igen speciális feladatot kapott. A nagy emberi szabadság és az anyagiakba való belegabalyodás problémája, Lorber és mások kinyilatkoztatásai értelmében, semmiképp sem lelhető fel minden, esetleg „lakott” világban; azok a negatív erők sem, amik János víziója szerint a „földre vettettek” majd most a „tűz tavába”. Ugyanúgy, ahogy Jézus hatást gyakorolt az emberiségre, ugyanúgy az egész emberiség illetve a föld átmenete Krisztussal, nyilvánvaló széles kihatással rendelkezne.

Az így megújult „új föld” és az ehhez kapcsolódó esemény, az „új, mennyei Jeruzsálem” földre érkezése összehasonlítható a pünkösdi eseménnyel Apostolok Cselekedetei), mégha ez kozmikus léptékű is. Ez itt nem a földrajzi Jeruzsálem. A föld különböző síkokon is kölcsönhatásban áll az őt körülvevő kozmosszal.

„És semmi elátkozott nem lesz többé” – más fordításokban semmi halál / semmi sötétség, stb. – „ és az Istennek és a Báránynak királyiszéke benn lesz” (Jel 22,3). Ennek következményeképp itt a negatív illetve halált hozó erők is megváltattak, a világ megosztottsága megszűnt. A világ csak itt mutatkozik először tudatos egészként, ami egy „Isten közelében”, víziókban, stb. megsejthető, de nem leírható állapot. Ez állapot gyenge képmása lenne, ha a belső élet valamelyik pontjából az összes többi pontot élettel lehetne megtölteni, ez a tapasztalás az úton érhet minket; „mindent egybevéve”. Istenben már megvan minden magasabb egysége.

A teremtés isteni mintája – az alfa – és az új teremtés, amiben minden Istenhez kötődő lény – az omega – azonossá lesz, és mégis megmarad az alfa és az omega. A „vég” tehát több, mint a kezdet, bár a kezdetben is minden benne van. A történéseknek ez az iránya már felismerhető, mint a kis részletek, például az emberben, azonossá válásának mindent átható tendenciája.

Itt arra még rá kell mutassunk, hogy például R. Steiner látásmódja szerint az „új föld” történései, a három óriási időközönként egymást követő „földinkarnáció” egyikén alapulnak. Anélkül, hogy erről itt állást akarnánk foglalni, meg kell említsük az „új föld” jellegével kapcsolatban, hogy ez, amint említettük, még egy másik folyamatból következik, mint – hasonlóképpen – egy megtestesülési ritmus, ahogy azt például a hindu kozmológiában az égitestekre, stb. és az egész kozmoszra kiszámították. Ha egyszer komolyan veszik, akkor túl fog menni a születés és elmúlás minden eddig ismert vagy sejtett formáján, mind magasabb „oktávokba” illetve „spirálba”.

Már a ma lehetséges tapasztalásokkal szemben is teljesen elhalványul azon teológusok véleménye, akik az Apokalipszist csak figyelmeztető hasonlatoknak tartják, valós jelleg nélkül.

Jézus evangéliumi példázatai az emberek életéből vétettek, hogy értehetőbbé tegyék álláspontját. Később, még földi életében, Jézus hangsúlyozta a tanítványoknak, hogy már nem példázatokban beszél hozzájuk, hanem közvetlenül. A Jelenések nem az emberi életből ered; mindenütt, ahol a szövegben értelmezések vannak, közvetlen „megfelelésekről” van szó; vagyis az érintett tudati síkon a történés „reálisan létező”, mint a mai lelki kutatásban, például R. Steinernél. Az Apokalipszis azonban figyelmeztet is; például arra, hogy váltsunk át a „teo-lógiáról” a teo-praxisra”; hogy lássuk, mi van a levegőben, és „Istent megjelenni hagyjuk a mindenkori jelenben”. Isten az embereken keresztül is cselekszik - ennek azonban semmi köze önkényes emberi tevékenységekhez: az embereknek nem kell Istent vagy az apokalipszist játszaniuk. Az emberi fejlődés lényegében egyre inkább megtörténhet kéz a kézben Isten Tervével együtt (a teremtési program).

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

 

Zárófejezet: A keresztény.

A tulajdonképpeni keresztén Jézus Krisztus maga, és ezzel a jelenvaló Krisztus bensőnkben történő, önálló keresése – „Keressetek és találtatik”. Az Ő megértésének legközvetlenebb útja a Vele folytatott párbeszéd komolyan vétele, és abból impulzusok átalakítása. Ez az írás erre bátorítja az érdeklődőket.

Egy másik út, ami azonban összeegyeztethető az említett „legközvetlenebb” úttal, azoknak a specifikus minőségeknek az a kitapintása és életünkbe egyre inkább való bevonása, amiket Jézus Krisztus hozott. Ehhez nyújtanak segítséget az újonnan kidolgozott, és vastagon szedett bekezdések ebben az írásban.

Ezek a különféle jellemzők, amik bővíthetőek lennének, közösek abban, hogy Krisztus fölötte áll e világ ellentétpárjainak (dichtómiák). Ő nem egyszerűen összekeveri a mindenkori két oldalt, hanem a Hozzá közel álló beállítódások mindig „harmadik utat” képeznek, ami egy másik síkról a termékenyt, a nem lecsúszottat minden oldalról belevonja, az összes megkeményedett átalakításával. Lásd ehhez a táblát a végén.

Az egyesével szemügyre vett jellemzőkből további következtetések is adódnának, a mai társadalmi nézeteltérésekre, régebbi és újabb törekvésekre. E csoportok közül több valami szükségeset mond ki, legalábbis bizonyos ponton vagy bizonyos szempontból, amit más csoportok nem vesznek figyelembe, például a régi bal-jobb ellentétek fogságából. A régi és új ellentéte – legalább is belátható időn belül – nem fog eltűnni; azonban a párbeszéd lép majd a megmerevedett frontok látszólagos ellentétei helyébe; valamint a megfelelő helyükre kerülnek az ellentétek vonalai; pl. képes valaki Istent szolgálni vagy a pénzt isteníteni. Könnyebben egymásra találnak azok az összeillő emberek, akik közösen új projekteket fognak felépíteni – amik majd nem végződnek egyoldalúságban. Újra csoportosulnak a nem összeillők.

Jelen cikk további megállapításai a tanulmányozáson túl, az egyéni fejlettségtől és intenzitástól függően gyakorlati jelleget kaphatnak; még ha ehhez a végighúzódó gondolatok némelyike elszórva jelenik is meg, nincs megismételve minden fejezetben.

A vizsgálódásnak ez a módja túlvezet sok teológiai és más irányzat megszokásain, ami Jézust mindig egy jószándékú, de egyoldalú látásmóddal „használja”; ehhez azokat az igehelyeket hangsúlyozták, amik beleillenek mindenkori képükbe, a többit elhallgatták, vagy másképp magyarázták. Már az első századokban, az evangéliumok szerzői is felismerték, legalábbis kezdetlegesen, hogy Jézus sokoldalúságának bemutatásához jobb, ha több forrásra támaszkodnak. Nem voltak olyan buták, hogy ne vették volna észre ezekben a szemléletmódok különbözőségét. Ezzel szemben néhány modern teológus nagy felfedezésnek látta, hogy a ránk hagyományozott evangéliumokban különböző források különböző látásmódjait ismerhették fel, például az ú.n. „Q forrást”, azzal az elhamarkodott kérdéssel és döntéssel, hogy melyik szerzőnek is lehetett inkább „igaza”. Ma már felismerhető, hogy a maguk módján mindegyiküknek „igaza” lehetett, leszámítva mindenkori egyoldalúságaikat. Ez az „ökumenének” is új impulzust adhat.

A más vallási vagy világnézeti hátterű emberek, akik azonban nem egyházilag megkeményedett, sem ellaposodott keresztény megközelítéssel, hanem pozitív érdeklődéssel állnak hozzá, vagy legalábbis valami értelmeset vélnek felismerni benne, nyilván tanulhatnak valamit belőle; ahogy e fejezetek szerzői is megismerték és értékelték a legkülönbözőbb irányzatokat. Más vallások bizonyos képviselői ma már többet ismernek fel Jézus Krisztus materiálisan nehezen megmagyarázható oldalaiból, mint sok történeti-kritikai teológus. Ezen azért el kéne gondolkodniuk.

Ráadásul a „kereszténység” vallási közösségeinek nincsen bérletük Krisztusra. Megközelítési módja megadhatja az embereknek az egység erejét a sokféleségben: a szeretet és a legmélyebb megérteni-akarás, két összhangban lévő erő. Ez azonban nem egyenlít ki minden különbséget, hanem az összeegyeztethetőt szeretettel tartja egymás mellett és láthatóvá teszi a tényleg nem összeegyeztethetőt, mint olyat. Krisztusnak ezt a különböző áramlatokat konvergáló / közelítő erejét a világ keresztényei gyakorta eltitkolták. A Föld megmentése érdekében is ideje, hogy a keresztények újragondolják tulajdonképpeni feladatukat – feltéve, hogy tényleg kereszténynek tartják magukat.

 

Lásd a táblát a főszöveg zárófejezetéhez: A keresztény tartás – „a világban, de nem a világból”, egy „harmadik út” (ld. például Jn 17).

 Anglicky: Table: "Archetypes" (models, symbols) from the earliest history -elucidated by the bible- to Jesus, and to the future. 

Vissza az oldal tartalomjegyzékéhez

A következő részről: Fejezet különféle témákról

az 1a részhez, az evangéliumok lépései szerint  /  az 1b részhez, az evangéliumok lépései szerint

e-mail: * kérjük lehetőleg németül vagy angolul írjon. Egyéb esetben írjon rövid mondatokban, és nevezze meg a nyelvet, amin írt.

Vissza a főoldalra

 

Más nyelvekről és a jogokról:

A többi Internet oldalt itt találja: http://www.Christuswege.net (németül) és http://www.ways-of-christ.net (angolul). További nyelvek: Homepage A német és az angol Internet-szöveget folyamatosan frissítjük, vezetünk egy „módosítások" oldalt, és további külön oldalakat. Megengedett az Internet oldalak kinyomtatása és változatlan tartalmú továbbadása. A további nyelvekre történt fordításokat nem mindig tudtuk ellenőrizni.

A közölt rövid bibliai idézetek és megjegyzések – a Károli-Biblia alapján – kiegészítések a
főszöveg megfelelő fejezeteihez.
Az ilyen jellegzetes helyek azonban nem helyettesítik a teljes Evangélium-fejezetek vagy a Jelenések tanulmányozását és a meditációt.

Ehhez a Bibliát vagy egy Újszövetséget ajánljuk.